A Miskolci Balett ezúttal is nagy klasszikussal készül. Emily Brontë méltán híres műve elevenedik meg a színpadon táncjáték formájában, mely az irodalomtörténet talán legellentmondásosabb szerelmi viszonyát dolgozza fel. Az Üvöltő szeleket Kozma Attila rendezésében október 18-án mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a Kamaraszínházban.


Talán nincs még egy olyan irodalmi alkotás, amelyben az érzelmek ennyire domináns szerepet kapnak, ahol a történet fonalában elveszve a szenvedély mindig utat talál magának, ez vezeti a szereplők minden mozzanatát. Tánc nyelvén létrehozni és átélni ezeket az érzelmeket, valami olyan elemi erőt hoz létre, ami biztosan magával ragadja a nézőt. – Dramaturgként rengeteg időt kellett rászánni, hogy kiszűrjük azokat a részleteket, amik alapján a közönségnek is teljesen érthető lesz a történet – mondja Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője, az előadás koreográfus-rendezője.

A gótikus, már-már horrorisztikus elemek, melyek körbelengik a történetet, a színpadon is megjelennek, mind a monumentális díszlet, mind a korhű jelmezek tekintetében. A Casablanca repülőgépe és az Álom luxuskivitelben bőröndje után az Üvöltő szelekben sem számíthatunk kisebb központi díszletelemekre. – Közel négy és félméteres „gránittömböket” használunk, melyek ebbe a nyomasztó, vadromantikus történetbe tökéletesen beleillenek. A Miskolci Balett vizualitásában, mozgásában és technikájában most eggyel előrelép, és egy kicsit letisztultabb díszlettel próbáljuk elmesélni ezt a romantikus történetet.

A társulat táncművésze, Guido Di Vona szerezte az előadás zenei anyagának nagy részét. – Ha kell, techno-t ír, ha kell romantikusat, ha kell drámait. Rendkívüli zenei vénával van megáldva a fiatalember, olyan hangulatot képes teremteni a zenéivel, ami tökéletesen passzol a darab atmoszférájához – meséli Kozma Attila.

Heathcliff az irodalomtörténet talán egyik legismertebb karaktere. Gyűlölik és szeretik, mély nyomot hagy az olvasókban. A Miskolci Balett előadásában Dávid Patrik alakítja a szélsőséges karaktert. Mint mondja, amikor megtudta, hogy Kozma Attila rá osztotta a szerepet, egyszerre volt boldog és ideges. – Mindkét érzés kiváltó oka a kihívás. Első benyomásra tőlem idegen és ijesztő karakternek tűnt Heathcliff, hiszen a céljai eléréséhez nem éppen pozitív eszközöket használ. De amilyen megpróbáltatások érték gyerekkorától kezdve, nem csodálom, hogy áhítozik a szeretetre. Talán ennek a hiánya miatt volt kénytelen dacos lázadással válaszolni szinte mindenre, Catherine-ben viszont mintha megtalálta volna a saját mentsvárát – részletezi a táncművész. Kettejük viszonya azonban korántsem felhőtlen, a rettegéssel teli imádat végigvonul a két szereplő kapcsolatán. – Próbáltam megérteni, mitől lesz valaki embergyűlölő, mint Heathcliff; hogy vajon mi alakíthatja a jellemét, a környezetének milyen szerepe van a személyiség formálódásában, valamint, hogy hogyan lehet megtörni a szeretetlenség/gyűlölködés kapcsolatát – meséli Dávid Patrik, aki hozzáteszi, ezek mellett partnernői és koreográfusa sokat segítettek a karakter megformálásában.


Catherine szerepében Kovalszki Boglárkát láthatja a közönség, így Anna Karenina és az Álom luxuskivitelben Cily-je után ismét egy izgalmas női főszereplő bőrébe bújik. – Catherine-ben folyamatos vívódás van a szíve és az esze között. Úgy gondolom, ez sok ember számára ismerős lehet, én is kerültem már ilyen helyzetbe, a tapasztalatokat pedig a darabban tudom is kamatoztatni – meséli a táncművész. – Catherine egy nagyon szélsőséges nő, szereti a játszmát. Őrülten tud szeretni és ezt a végletekig viszi. Amikor megvallja Nelly-nek a két férfi iránti érzelmeit, és hogy ezek mennyire különböznek egymástól, akkor mindig arra gondolok, mennyire hihetetlen és csodálatos, hogy úgy lehet szeretni valakit, mint ahogy ő szereti Heathcliff-et – részletezi Kovalszki Boglárka. Hozzáteszi, nagy feladat Catherine és Heathcliff viszonyát megjeleníteni tánc formájában, de Kozma Attila nagy segítséget adott nekik, hiszen jelentről jelenetre segítette őket mind a mozgás, mind a színészi játék terén.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Fotók: Éder Vera

 

Hozzászólások