Nádas Péter Szép Ernő-díjat vehetett át a Pesti Színházban. A díjat drámaírói életművéért kapta a magyar dráma napján, s ebből az alkalomból kivételes olvasópróba következett, melyen az író maga olvasta, egyúttal tolmácsolta, hangjával illusztrálta  1979-ben írott darabját, melyet most a Pesti Színház Börcsök Enikő és Király Dániel szereplésével ismét műsorára tűz. A bemutatót október 23-án tartják.

nadas3

Miközben a mindennapokban zsúfolásig telítettek az elektronikus postaládák, a hírportálok, az internetes és nyomtatott kiadványok sokasága várja, hogy elolvassák őket, néha felmerül a vágy, hogy legalább csak kivételes pillanatokban valaki az igazat mondja, ne csak a valódit. Ennek adta alkalmát a Szép Ernő-díj átvételekor Nádas Péter gazdag hangszínekkel, hangsúlyokkal, mértéktartással előadott és megjegyzésekkel tűzdelt, nyomot hagyó felolvasása.

Az író a bevezetőben felidézte, hogy a darabot Radnóti Zsuzsa felkérésére írta 1979-ben. Első reakciója rögtön az udvarias elutasítás volt, azonban egy kiadós zuhanyzás után azonnal visszahívta a Vígszínház dramaturgját. A női főszerepet eredetileg Sulyok Máriára írta, de végül a Találkozás 1985-ös ősbemutatója a Pesti Színházban Valló Péter rendezésében, Ruttkai Éva és Hegedűs D. Géza alakításával került színre.

nadas4

A darab a hetvenes évekből tekint vissza az 50-es évek legsötétebb korszakára, ahol a testi-lelki kínzás, börtönbe zárás az emberek mindennapjait érintette. A konkrét élménybeszámolókon alapuló, meghurcoltatásokat felidéző jelenetek azonban ma is megszólaltathatók, hiszen ezek szimbolikus-metaforikus átjárhatósága révén egy szerelem belső történetét is ábrázolják.

A kínok önsajnálat nélküli elbeszélése azonban nem marad  oldás nélkül, s itt egyet érthetünk Eszenyi Enikő laudációjában megfogalmazott gondolatával, miszerint a darabnak “a legtragikusabb, legvégletesebb pillanatokban is humora van és eleganciája”, ám ez a humor a Találkozásban nem fordul át a tragikust megsemmisíteni törő iróniába, ezzel mintegy a kispolgári értékrendbe simuló könnyedségbe (ahol minden valami más), hanem mindvégig arisztokratikus lassúsággal támogatja az érzelmek önazonos ingadozását.  Helyenként a nyájasságot mímelő gúny retorikus eszközével:

FIATALEMBER: Az apámról akarok hallani. (hosszú csend)

MÁRIA: Ó, a kedves édesapja, persze. Egészen el is feledtem a kedves édesapát. (hosszú csend)

Máshol a humor fogyatkozásával, túlzásokban kifejezést találó kifakadással:

MÁRIA: A maga kedves édesapja, kedvesem, egy tróger volt. Egy briganti, egy közönséges pribék. És műveletlen. Egy közönséges kis pribék. És most halott. Egy paraszt…

Vagy a teljes zavarodottság értetlenségével, a kihátrálással, mely a tragikum gépezetének beindításáért is felelős:

MÁRIA: Felugrott [a férfi], de akkor már hiába. Akkor már láttam. Végre láttam. >Hogy kerül ide?< Ezt a hülyeséget kérdezte tőlem. Fogta a kezében a dossziét, amit odaadtak neki.

FIATALEMBER: Elég!

MÁRIA: Soha, egyetlen szót sem mondtam neki. Soha, egyetlen szót. >Az ügyet természetesen nem vállalom.< Ezt a hülyeséget mondta nekem. De én szerencsére soha egyetlen szót nem mondtam neki. Soha, egyetlen szót se.

És Nádas Péter hangja hajlik a megidézett indulatok felé: női, férfi szólamok sorakoznak, s mind a helyükön, az ábrázolt gondolatok, a teátrális jelenetek a melodráma lassú sodrásában, a kitartott mértékben nem veszítenek súlyukból.

Nem csoda, hogy 1985-ös ősbemutatóját Ruttkai Éva hathatós közbenjárására is csak nagy nehézségek árán és  megkötésekkel engedélyezte a korabeli kultúrpolitika, bár a darab lényegesen többet tud, mint ami közvetlenül ráírható lenne egyetlen korszakra. Csak este 11 után, csak a földszinten, csak akik mindenáron látni szeretnék…

Szalagyi Csilla

Fotók: Vígszínház/Szkárossy Zsuzsa

 

Hozzászólások