Károlyi Mihály hazánk történelmének egyik legtragikusabb időszakában lett miniszterelnök. 1918. október 31-én, amikor már kiderült, hogy a nagy háborúban a vesztesek oldalára kerültünk. A történelmi helyzet egy határozott, komoly politikai tapasztalattal rendelkező vezetőt igényelt volna. Ezek a tulajdonságok azonban Károlyi Mihályból teljes mértékben hiányoztak. Gosztonyi Péter, a sokáig Svájcban élő kiváló történész a 20. század legkétbalkezesebb politikusának nevezte őt. Ha a tényeket nézzük, egyet kell értenünk vele.

Károlyi Mihály

Károlyi Mihály 1875-ben született ősi főnemesi családból. Apja, gróf Károlyi Gyula, anyja pedig gróf Károlyi Georgina volt. A nevek is elárulják, hogy a szülők unokatestvérek voltak. Közismert, hogy a közeli rokonok házassága genetikai problémákhoz vezethet. Károlyi Mihály farkastorokkal és nyúlszájjal született. Gyenge testalkata és beszédre alkalmatlan volta miatt apja politikai pályára nem tartotta alkalmasnak. Anyja korai halála miatt nagyanyja nevelte nagy szeretettel. Tizennégy éves korában Bécsben különleges műtétet hajtottak végre rajta. Ettől kezdve beszélni tudott, de szónok sohasem lett belőle.

Világéletében magányos, zárkózott maradt. Sikeres arisztokrata társaival szemben megmaradt kisebbségi érzése. Különösen Tisza Istvánnal szemben, akivel a Nemzeti Kaszinóban történt szóváltás után párbajt is vívott. A párbajban a kiválóan vívó Tisza kímélte ellenfelét, ami Károlyi számára megalázó élmény maradt. Később nagy nehezen házi tanítója segítségével megszerezte jogi diplomáját, de tudása a kor arisztokrata ifjúságának átlaga alatt maradt.

Ezt követően féktelen életmódot folytatott. Mintha pótolni akarta volna korábban elmulasztott lehetőségeit. Az éjszakai élet egyik ismert személyisége lett, sok pénzt költött, és gyakran járt a francia fürdővárosokban. Kártyaszenvedélye, amely egész élete végéig tartott, ekkor alakult ki, és kortársai szerint rengeteget veszített.

Politikai pályáját harmincéves korában kezdte el. Belépett a Szabadelvű Pártba, de az 1901-es választásokon a zilahi körzetben vereséget szenvedett. Ennek eredményeként kilépett a pártból. 1905-ben a Szabadelvű Párt bukásakor függetlenként indult, és mandátumot szerzett a pétervásári körzetben. Ezután a Függetlenségi és 48-as Párt tagja lett, de 1906-ban nem választották meg képviselőnek. A felsőház tagja volt, de itt gyakorlatilag nem játszott szerepet.

Gondolkodásmódja fokozatosan kezdett balra tolódni. Ennek egyik oka lehetett az is, hogy arisztokrata társaival egyre rosszabb volt a kapcsolata. Ekkor kezdett kialakulni a „vörös gróf” legendája. Felesége, Andrássy Katinka, akivel 1914-ben kötött házasságot, ennek megfelelően a „vörös grófnő” nevet kapta.

1914-ben, a háború kitörésekor a szociáldemokrata Kunfi (Kornfeld) Zsigmonddal Amerikában volt előadókörúton. Hazatérésekor Franciaországban letartóztatták és internálták, mint ellenséges ország politikusát. Némi meglepetésre 1914 szeptemberében hazaengedték. Sokak számára elgondolkodtató innen származó későbbi antantbarátsága.

Ezt követően politikai szerepe a parlamentben jelentéktelen volt. 1916-ban lépett fel békepárti programmal, és megalakította a Függetlenségi és 48-as Pártot (később Károlyi Párt). Programjában földosztást, választójogot és azonnali békét követelt. Az antantbarát külpolitika több mint furcsa volt, mert az antant ugyanúgy felelős volt a háborúért, mint a központi hatalmak. Ők sem akartak békét. Ebben a helyzetben Károlyi a hazájával szemben álló hatalmat támogatott, ami csak egy dolgot jelenthetett.
1918-ban Wilson amerikai elnök békeprogramot jelentett be. Ez a Monarchia és Európa fennálló állapotának megőrzését jelentette volna. Ezt az antant vezető politikusai nem vették komolyan. Sajnos, Károlyi Mihály igen. A jelentéktelen politikus ettől kezdve népszerű lett, mert az azonnali békekötést hirdette, ami a háborúból kiábrándult tömegek körében egyre nagyobb visszhangra talált. A probléma az volt, hogy ennek gyakorlati megvalósítása nem volt lehetséges.

Andrássy Katinka, a “vörös grófnő”

IV. Károly megpróbálkozott a különbékével. Nem volt sikeres, mert ekkor már az antant – reménykedve az USA hadba lépésében – a feltétel nélküli megadást akarta. Ilyen helyzetben a pacifizmus naiv és ostoba politika volt. 1918 szeptemberében Tisza István a parlamentben bejelentette, hogy a háborút elvesztettük. Részéről ez nem a feltétel nélküli megadás volt, arra számított, hogy Magyarország területi integritását meg lehet védeni. Károlyi ezzel szemben egy teljesen új politikai rendszert akart. Október végén megalakította a Nemzeti Tanácsot. Saját pártján kívül ennek parlamenten kívüli pártok voltak a tagjai (a Polgári Demokrata Párt Jászi Oszkár vezetésével és a Szociáldemokrata Párt Garami Ernő és Kunfi Zsigmond vezetésével). A Tanács azonnali békét és szociális reformokat követelt. Az elégedetlenség utcai tüntetésekben is megnyilvánult. Ennek eredménye volt október 30-án és 31-én az úgynevezett „őszirózsás forradalom”, ami valójában a Katonatanács (baloldali tisztek szervezete) által szervezett puccs volt. A név magában is egy mítosz, mert október végén már nincsenek őszirózsák.

 A forradalom egyetlen halálos áldozata gróf Tisza István miniszterelnök volt. Korábban a marxista történészek azt állították, hogy népharag áldozata lett. Felbőszült katonák törtek be a villájába és agyonlőtték. Ma már tudjuk, hogy ez egy jól megszervezett merénylet volt. Emlékirataiban Károlyi tagadja, hogy neki erről tudomása volt, de a tények ismeretében ez nevetséges állítás. A merénylők (Kéri Pál, Pogány József, Fényes László) Károlyi közvetlen köréhez tartoztak. Az is közismert, hogy Károlyi személyesen is gyűlölte Tisza Istvánt.

A király végül 1918. október 31-én Károlyit nevezte ki miniszterelnökké. Erről a híres pszichológus, Freud így vélekedett:

„Nem értem a magyarokat, akik a legokosabb grófot meggyilkolták (Tisza Istvánt), a legostobábbat pedig (Károlyit) miniszterelnökké tették meg.” Freud véleményét az ezt követő hetek igazolták.

Károlyi politikai naivitásának és ostobaságának első jele a belgrádi tárgyalás volt. 1918. november 3-án Pádovában a Monarchia fegyverszünetet kötött az antanttal. Károlyi úgy gondolta, hogy a Monarchia felbomlott, így új fegyverszünetre van szükség, mégpedig a wilsoni békepontok alapján. Delegációt vezetett Belgrádba a balkáni antant erők parancsnokához, Franchet d’Esperey tábornokhoz. Rögtön kiderült, hogy Károlyit nem tekintik komoly tárgyalófélnek. A francia tábornok kijelölt egy demarkációs vonalat, és közölte Károlyival, hogy semmiféle feltételt nem szabhat.

Ezután Károlyi mindent megtett, hogy teljesítse az antant követeléseit. A frontról hazatérő katonákat leszerelték, bár a honvédelmi miniszter, Szurmay Sándor úgy gondolta, hogy a hadsereg alkalmas a határ megvédésére. Károlyi a minisztert letartóztatta, és helyére Linder Bélát nevezte ki, akinek semmiféle katonai tapasztalata nem volt. Az új miniszter kijelentette, hogy nem akar több katonát látni, és szélnek eresztette a hadsereget. Az ország védtelen lett, így a csehek és a románok jelentéktelen erőkkel megkezdték a Felvidék és Erdély megszállását. A Székely Hadosztály kivételével nem ütköztek ellenállásba. A kormány minisztere, Jászi Oszkár Erdélybe utazott, hogy a románokkal tárgyaljon. Felajánlotta egy Svájchoz hasonló államalakulat létrehozását. Ebben a helyzetben naivitását csak butasága múlta felül. 1918. december elsején a románok bejelentették Románia és Erdély egyesülését. A vita azóta is folyik arról, hogy mit tehettünk volna. A válasz nagyon egyszerű: nem kellett volna sem a románokat, sem a cseheket beengedni a határon. Sok történész szerint ezért komoly felelősség terheli a trianoni békediktátum miatt.

A Károlyi-kormány belpolitikai téren sem volt sikeres. A királyt lemondásra kényszerítették, és 1918. november 16-án kikiáltották a népköztársaságot. Ezután hoztak néhány szociális reformot. Választójogot kaptak a 21 éven felüli férfiak és a 24 éven felüli nők. Földosztást rendeltek el, és kisajátították az 500 hold feletti birtokokat, és a 200 hold feletti egyházi birtokokat. A földosztást nem hajtották végre, kivéve Károlyi súlyos jelzáloggal terhelt kápolnai birtokát. A kormány szinte azonnal elveszítette a népszerűségét, így 1918-ben Károlyi lemondott, és ideiglenes köztársasági elnök lett. A új kormányt Berinkey Dénes alakította meg baloldali politikusokból.

1919 márciusában az antant jegyzéket juttatott el a kormányhoz (Vix jegyzék), amelyben követelte a Tiszántúl kiürítését. Ez az antantbarát Károlyi politikájának teljes csődjét bizonyította. Károlyi, a „nagy kártyás” ebben a helyzetben lemondott, és egy szociáldemokrata kormány felállítását javasolta. Hogy ez mire lett volna jó, azt valószínűleg ő sem tudta. Nem is valósult meg. A baloldali szociáldemokraták megegyeztek a Kun Béla vezette kommunistákkal, és létrehozták a Magyar Tanácsköztársaság nevű szönyszülöttet. Az ezt bejelentő kiáltványon Károlyi neve is szerepelt, de ő ezt emlékirataiban hamisítványnak tartotta. (A szocialista történetírás viszont dicsérőleg emlékezett meg erről.)

Károlyi 1919. július 4-én hagyta el az országot. Dicstelen emigrációs tevékenységéről nem akarok részletesen írni. Kezdetben a magyarellenességéről hírhedt Benes csehszlovák minisztert próbálta aktívabb fellépésre ösztönözni a Horthy-rendszer ellen. Később egyre inkább baloldali lett, saját bevallása szerint marxista. Sztálin hívének számított, és még baloldali emigrációs társai (például Jászi Oszkár) is megszakították vele a kapcsolatot.

Károlyi Mihály és Rákosi Mátyás

A II. világháború után hazatért, és szerepet vállalt a Rákosi-rendszerben. Párizsi nagykövet lett, de a politikai perek megriasztották. Ellenezte Mindszenty perbefogását, és a Rajk-per után lemondott. 1949-től szerény körülmények között élt a franciaországi Vence-ben az 1955-ben bekövetkezett haláláig.

Tevékenysége a mai napig megosztja a történészeket. Hogy miért, azt nem lehet tudni. Adva van egy szellemileg gyenge, tehetségtelen politikus, akit a történelem vihara egy nehéz helyzetben Magyarország élére sodort. Itt adottságainak megfelelően elégtelen teljesítményt nyújtott, és néhány hónap után – romhalmazt hagyva maga mögött – külföldre távozott. Azzal mentegetni, hogy más sem tudott volna mit tenni, nevetséges. Ennél rosszabbat semmiképpen sem lehetett volna tenni. Azt is tudjuk, hogy egy lelkileg súlyosan sérült, kisebbségi komplexussal küzdő emberről volt szó.

Szoboravató 1975-ben a Parlament előtt

Ennek ellenére bizonyos körök bálványává vált. Szobrot emeltek neki, mint az első demokratikus miniszterelnöknek. Szobrát 1975-ben a Parlament előtt állították fel születésének 100. évfordulóján. Rákóczi és Kossuth mellé került, amit történelemtanárként soha nem tudtam megérteni. Életében Magyarországgal kapcsolatos pozitív tevékenységet nem találtam. Sokan vádolták hazaárulással, ami talán túlzás, de egy labilis személyiségű, tehetségtelen ember volt, aki egy történelmi helyzetben ott volt, ahol nem kellett volna lennie.

Hamvait 1962-ben hozták haza. Síremléke a Kerepesi temetőben található. Szobrát eltávolították a Parlament elől, és Siófokon, az alkotó szülővárosában helyezték el. Helye talán ott sincs, inkább a szoborparkban lenne a leninek és egyéb szocialista „műalkotások” mellett.

 

 

Weninger Endre

 

 

Hozzászólások