A HÍRÖS AGÓRA – IFJÚSÁGI OTTHON

2016-ban is várja Önöket

RENDEZVÉNYEIRE!

 

top

 

JANUÁRI RENDEZVÉNYEK

Január 9-én, szombaton 9.30 órakor
BÓBITA 1-3 éveseknek
Zenés családi játszóház
„HA-HA-HA HAVAZIK…”
Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta, a Kokas Klára-módszer követője
Belépés: bérlettel vagy alkalmi belépőjegy: 950.- Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Információ: Csizmadia Ilona

Január 11-29-e között
FÜRKÉSZ játékos természetismereti sorozat keretében
ÍGY SZÜLETIK A KÖNYV
Látogatás a Katona József Könyvtárba, ahol megismerkedhetünk a könyvekre vonatkozó alapvető tudnivalókkal, és bepillanthatunk könyvkötészeti műhelyébe.
(Kecskemét, Piaristák tere 8.)
Belépés: előzetesen egyeztetett időpontban csak bérlettel
Információ: Csizmadia Ilona

Január 13-án, szerdán 10 és 14 órakor
MESÉRŐL – ZENÉRE
Gyermek hangversenysorozat óvodásoknak, kisiskolásoknak keretében
MUZSIKUS PÉTER HANGSZERORSZÁGBAN
R. Chitz Klára meséje nyomán részletek hangzottak fel Ránki György meseoperájából, valamint Mozart, Saint-Saens és Joplin műveiből.
Közreműködnek: a Chorhidea Kamarazenekar és meghívott vendégeik
Mesélő: Kulcsár Marianna
Háziasszony: Kulcsár Erika
Támogatónk:
Belépés: bérlettel vagy 650.- Ft-os alkalmi jeggyel

Az óvodás csoportok élményrajzaiból válogatott kiállítás megnyitója: 2016. január 26-án, kedden 10 órakor. A kiállítás megtekinthető az Ifjúsági Otthon I. emeleti folyosóján február 17-ig.
Információ: Csizmadia Ilona

Január 16-án, szombaton 16 órakor
Újévköszöntő kakaódélután
HOLLE ANYÓ – zenés mesejáték a budapesti Szép Ernő Színház előadásában
Az előadást követően egy-egy pohár kakaóval köszöntjük az újévet!
A vendéglátásban közreműködnek Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai
Belépődíj: 1.300.-Ft gyerekeknek, 1.600.-Ft felnőtteknek
Jegyek elővételben megválthatók a Kecskeméti Ifjúsági Otthon pénztárában
Fő támogatónk:
További támogatónk: Lázár Trade Kft. – CBA Malom Bevásárlóközpont
Együttműködő partnerünk: Otthon Kávézó és Teaház
Információ: Csizmadia Ilona

Január 19-én, kedden 8, 9, 10, 11, 13, 14, 15 órakor
ZÖLD KUCKÓ – természetismereti játszóházóvodai csoportoknak
ÉLET A JÉG ALATT
A vizes élőhelyek állatai hol és hogyan élnek télen, miként vészelik át a fagyos hideget?
Megemlékezés a Vizes Élőhelyek Világnapjáról.
A foglalkozást vezeti: Halasi Ágnes környezeti nevelő, a Körlánc Egyesület tagja
Belépés: csak bérlettel
Információ: Csizmadia Ilona

Január 20-án, csütörtökön 17 órakor
SZÜLŐK ISKOLÁJA – leendő és gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek
BEHÁLÓZVA – LEHET BIZTONSÁGOS AZ INTERNET?
Hogyan neveljük tudatos internet használatra gyermekeinket?
Az internet veszélyei, a szülők és az iskola felelőssége, szűrőprogramok.
Előadó: Földesi Tamás, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Safer Internet projekt szakértője
Kiegészítő program: szakkönyvvásárlási lehetőség
Belépődíj: 600.- Ft/fő
Információ: Csizmadia Ilona

Január 23-án, szombaton 16 órakor
CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ 3 éves kortól
A KISEGÉR FARKINCÁJA
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás.
Vezeti: Szirtes Józsefné bábos-játszóházvezető
Díja: 550,- Ft gyermekeknek, 800.- Ft felnőtteknek
Információ: Csizmadia Ilona

Január 23-án, szombaton 19.00 órakor
Jazz est
Bemutatja: a HírösAgóra – Ifjúsági Otthon Musical stúdiója
Stúdióvezetők: Vargáné Pulai Edina és Jámbor Zsolt
Belépődíj: 1.200 Ft/fő

Január 26-án, hétfőn
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportjával közös rendezvény
14 órakor:
IRODALMI NYELVÜNK SZÜLŐFÖLDJÉN „KAZINCZYVAL”
Vetített képes előadás Kazinczy Ferenc életéről és nyelvújító törekvéseiről.
Előadó: dr. Kováts Dániel, a Kazinczy Ferenc Társaság alapító elnöke – Budapest
15 órakor:
„SZÓLJ! S KI VAGY, ELMONDOM…”címmel
felolvasóverseny 7-9. és 10-12. osztályos diákok számára.
Téma: Kazinczy Ferenc halálának 185. évfordulójára emlékezve a felolvasóversenyen a nyelvújítás nagyjaitól napjainkig neves szakemberek műveiből, naplóiból, leveleiből
max. 3 perces részlet bemutatása a magyar nyelv ügyéről, történetéről, megújítási törekvésekről, az anyanyelv változásairól.
Helyszín: HírösAgóra – Ifjúsági Otthonban (Kecskemét, Kossuth tér 4.)
Nevezési díj: nincs
A diákok felkészülését irodalomjegyzékkel segítjük részletes versenyfelhívásunkban.
Jelentkezési határidő:
– a felolvasó versenyre 2016. január 18-ig a HírösAgóra – Ifjúsági Otthonban (Kecskemét, Kossuth tér 4.) a jelentkező neve, iskolája, osztálya valamint a választott mű/részlet írója, címe megjelölésével.
– a rendhagyó órára a versenyzőkön túl 2016. január 22-ig várjuk csoportok előzetes bejelentkezését.
Támogatónk:   Szépirodalom és Ismeretterjesztés Szakmai Kollégium
Katona József Társaság, Forrás Szerkesztősége
Információ: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

Január 30-án, szombaton 9.30 órakor
MACKÓ KUCKÓ1,5 – 3,5 évesek
Bábos, anyanyelvi családi játszóházBogyó és Babócatörténeteivel, verseivel.
PIHE SÍEL – A foglalkozást kézműves tevékenység zárja.
Vezeti: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus
Bérlet ára: 2.200.- Ft/ 3 választott foglalkozás (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Alkalmi belépőjegy: 950.- Ft
Információ: Csizmadia Ilona

Családi, baba-mama foglalkozások folytatódnak a II. félévben, várjuk az új jelentkezőket!
A bérletek megválthatóak 2016. január 11-től az Ifjúsági Otthon pénztárában.
Információ: Csizmadia Ilona

BÓBITA 1-3 éveseknek
Zenés családi játszóház
Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta, a Kokas Klára-módszer követője
Ideje: szombaton 9.30 – 10. 45 óráig
február 20-án, szombaton 9.30 órakorCINI-CINI MUZSIKA
március 15-én, szombaton 9.30 órakor„AKI VITÉZ, FEL A LÓRA…”    
április 9-én, szombaton 9.30 órakor FECSKÉT LÁTOK
május 7-én, szombaton 9.30 órakor ÉN KIS KERTET KERTELTEM  
Bérlet ára: 2.200.- Ft/ 3 választott alkalom vagy alkalmi belépőjegy: 950.- Ft / alkalom (1 gyermek és 1 felnőtt együtt)

MACKÓ KUCKÓ 1,5 – 3 éveseknek
Bábos, anyanyelvi családi játszóház Bogyó és Babóca, Boribon és Kippkopp történeteivel, verseivel.
január 30-án, szombaton 9.30 órakor Bogyó és Babóca:
PIHE SÍEL
február 27-én, szombaton 9.30 órakor KIPPKOPP A HÓBAN
március 12-én, szombaton 9.30 órakor
Bogyó és Babóca: HÍMESTOJÁSOK
április 16-án, szombaton 9.30 órakorBORIBON ÉS A 7 LUFI
Vezeti: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus
Bérlet ára: 2.200.- Ft/ 3 választott alkalom vagy alkalmi belépőjegy: 950.- Ft / alkalom (1 gyermek és 1 felnőtt együtt)

DIÁKGALÉRIA

Január 15. 17.00
Fényjátékok
A IX. Kecskemét Fringe művészeti fesztivál kiemelkedő résztvevője felkérésünkre most további munkáit is megmutatja a közönségnek.

„Hodován Mária vagyok, 18 éves, a piarista gimnázium tanulója. A művészet mindig közel állt hozzám: néptáncoltam, hegedültem és színjátszó csoport tagja voltam. Most pedig már harmadik éve járok a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolába Bruncsák Andráshoz. Terveim között első helyen áll, hogy jelentkezek a Képzőművészeti Egyetemre.”

A kiállítás díjtalanul megtekinthető február 5-ig hétköznap 9-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében.

SZAKKÖREINK

Kis-régész szakkör 7-14 évesek részére
A foglalkozások során játékos, interaktív, élményszerű módon ismerkedhetsz meg a történelemmel és a régészet világával, a régészek munkájával. Minden hónapban egyszer, egy szombati napon kirándulást is tervezünk, melynek keretében a félév tematikájához kapcsolódva régészeti ásatási helyszíneket keresünk fel, vagy múzeumi kiállításokat látogatunk meg (A kirándulások útiköltségét és a múzeumi belépőket a szakkördíj nem tartalmazza).
Foglalkozások: szerdánként 16.30-tól
Díja: 15.000 Ft/félév
Szakmai vezető: Dr. Sárosi Edit régész
Információ, jelentkezés: Zum Erika

Kamasz-panasz
Tematikus foglalkozások szorongó, önértékelési zavarokkal küzdő kamasz gyerekeknek.
Az önkifejezésre művészetterápiás módszereket használunk. pl. zenéket, színeket, formákat
Drámajátékok segítségével megjelenítjük a szorongást okozó helyzeteket és keressük a megoldást a feloldására.
Foglalkozások: szombatonként, 9.00-tól
Díja: 22.500 Ft/fő/15 foglalkozás
Szakmai vezető: Marosi Tímea drámapedagógus, terapeuta
Információ, jelentkezés: Zum Erika

A tanulás fortélyai
Tanulási képességek fejlesztése, saját, hatékony módszerek kialakítása, a koncentráció, a memória, a megértő és problémamegoldó gondolkodás fejlesztése szóbeli és írásbeli gyakorlatokon, egyéni és közös feladatok által.
Foglalkozások: pénteken 15 órától (12 foglalkozás)
Szakmai vezető: Széki Bálintné középiskolai tanár
Részvételi díj: 8.000 Ft
Információ, jelentkezés: Zum Erika

Tánc

FALLAWAY TÁNCEGYESÜLET
társas és moderntáncok
Foglalkozások:
– csütörtökönként 16.30-18 óráig
– péntekenként 16.30 – 17.30 – ZUMBA gyerekeknek
– péntekenként 17.30 – 19 óráig
– szombatonként 13-15 óráig
Művészeti vezető: Novák Anikó táncpedagógus, versenytáncos 70/603-4464

STEP & GO TÁNCKLUB és POLYÁKNÉ NAGY ENIKŐ TÁNCISKOLÁJA
Tánc egész évben gyerekeknek és felnőtteknek -5–60 éveseknek.

A divat-, a moderntánc- és a társastánc alapjai elemei, koreográfiákkal , a disco, hip-hop, rocky, cha-cha, rumba, jive, tangó, bécsi keringő, angol keringő, foxtrott,quickstep.Az órák mellett fellépések, táborozások, kirándulások egészítik ki a programot. A tudásszint szerinti csoportválasztás további lehetőséget biztosít társastánc-versenytánc előkészítőre.

TÁNCCSOPORTJAINK GYEREKEKNEK
   Társastánc haladó és modern tánc csoport 7-15 éves korig szerda 17.00-18.30.
–   Társastánc kezdő csoport 5-10 éves korig: csütörtök 16.30-18.00.
–   ÚJ!!!JANUÁRTÓL !!!!Latin fittnes 6-14 éves korig:
kedd 17.30-18.45.

TÁNCOS TANFOLYAMOK FELNŐTTEKNEK
Táncok: angolkeringő, bécsi keringő, tangó, slowfox, pasodoble, rumba, chachacha, jive, samba táncok alapjai.

Tánciskolai Táncórák:
–   Társastánc kezdő, újrakezdő csoport 18-60 éves korig:
hétfő 18.30-20.00-ig.
–   Társastánc haladó csoport 18-60 éves korig : 
kedd 19.00-20.30-ig
Részvételi díj: 12.000 Ft/fő (bérlet, 10 alkalom) vagy alkalmanként 1.500 Ft/fő
(Párban jelentkezőknek kedvezményes áron: 10.000 Ft/fő)
–   ÚJ! Latin fittnes, 16-50 éves korig csak hölgyeknek, kondicionálás, alakformálás, stresszoldás latin táncokkal: szerda 18.30-19.30-ig,
Részvételi díj:10.000ft/10 alkalmas bérlet, vagy 1.200ft/alkalom.

Jelentkezés bármely táncórára:
a helyszínen az Ifjúsági Otthon tükörtermében Polyákné Nagy Enikő táncoktatónál: 06-20-9256-809.

TOVÁBBI KÍNÁLAT:
–    Esküvői táncok oktatása időpont egyeztetéssel.
–    Szalagavatói táncok oktatása
–    Kisebb csoportok, baráti körök táncoktatása,
–    Táncos rendezvények megszervezése, lebonyolítása.
–    Gyerekcsoporttal táncbemutatók adása rendezvényeken.
Időpontegyeztetés: 06-20-9256-809-es telefonszámon Polyákné Nagy Enikő táncoktatónál.

TŰZÖN VÍZEN ÁT HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS MŰVÉSZETI EGYESÜLET
Az egyesület célja a népi értékek, hagyományok ápolása, átfogó ismeretek továbbítása a népi kultúráról és életmódról. Rendezvényei során szem előtt tartja, hogy a táncházakon résztvevők megismerhessék a zene, a tánc, közös ünnepek és összejövetelek szerepét a mai életben is. Olyan tudásanyag átadására törekszik, melyet a népi kultúra örökül hagyott ránk.
Egyesület elnöke: Molnár Máté 20/318-1918

Sport, egészségmegőrzés

TESTFORMÁLÁS – 8-80 év közti nőknek, férfiaknak
Foglalkozások:Keddenként 19-20 óráig várjuk alakformáló és állóképesség fejlesztő tornára.
Tornaedző, információ: Bús Veronika 20/372-7772

TANFOLYAMOK

JÁTÉKANIMÁTOR KÉPZŐ tanfolyam 18 éven felettieknek
A HírösAgóra – Ifjúsági Otthon által közel 25 éve fenntartott Szivárvány Játéktár működését képzett játékanimátorokkal biztosítjuk.
2016. januártól meghirdetett tanfolyamunk résztvevői elsajátítják e tevékenység elméleti és gyakorlati ismereteit, mellyel lehetővé válik számukra a játéktár jövőbeli működtetése alkalmanként, fizetett munkavégzés keretében.
Olyan jelentkezőket várunk, akik örömüket lelik a játékban, felismerik személyiségfejlesztő hatását. Képességet éreznek önmagukban arra, hogy másokat is szívesen bevonjanak, inspiráljanak különféle játéktevékenységekre.
A tanfolyam elvégzése előírt képzettséget nem igényel.
A tanfolyam időtartama: 16 tanóra elméleti és 6 tanóra gyakorlati képzés
A tanfolyam ideje: 2016. január 21-től március 12-ig, csütörtökönként 17 – 19 óráig
A tanfolyam vezetői: Halasi Ágnes főanimátor, továbbá játékelméleti és drámapedagógiai szakemberek
A tanfolyam díja: 16.000 Ft
A jelentkezés módja, határideje: 2016. január 18-ig a részvételi díj befizetésével
Információ:Habuda Ibolya, ibolya.habuda@hirosagora.hu

ÓVODAI, ISKOLAI CSOPORTOKNAK AJÁNLJUK

VIZUÁLIS ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK CSOPORTOKNAK
Óvodai, iskolai csoportfoglalkozások, kézműves mesterek vezetésével, melyek során évszakokhoz, ünnepkörökhöz, szokásokhoz kapcsolódó tárgyat alkotnak a gyerekek.
A foglakozásokra – hétfőtől-péntekig 9.00-15.30 óra között – előzetes bejelentkezés alapján tudjuk fogadni a csoportokat.
Az árak egy tárgy elkészítését jelentik.
Információ, időpont egyeztetés: Acsai Rita, rita.acsai@hirosagora.hu

KERÁMIA csoportfoglalkozások
Ismerkedés az agyaggal, alakíthatóságával, nyomatok, állat és ember figurák mintázása, sípok, gyermekjátékok, ünnepekhez kapcsolódó ajándéktárgyak készítése.
Foglalkozásvezető: Gömöry Dorottya, Acsai Rita
Részvételi díj: 650 Ft/fő

A KÉZ ÖT UJJA csoportfoglalkozások
Kreatív tárgyalkotó foglalkozások különböző anyagokból, változatos technikákkal. Választható foglakozások: nemezelés, szalma- gyékény-, csuhédíszek (ÚJ!), rongybaba, papírdúc, papírmasé, stencilezés, textilfestés.
Foglalkozásvezető: Polyák Emese, Trungel Aranka, Acsai Rita és más mesterek
Részvételi díj: 500 Ft/fő

TŰZZOMÁNCcsoportfoglalkozások
Festett tűzzománc képek, ajándéktárgyak készítése.
Foglalkozásvezető: Uhl Vera, Szabó Zsuzsa rajztanárok
Részvételi díj: 950 Ft/fő

TEXTILCSODÁK
Az adott évszak jellegzetességeihez kapcsolódó tárgyakat készítünk, így a családi ház és az ünnepek dísze lehet egy saját készítésű textiltárgy.
Foglalkozásvezető: Szappanosné Kanizsai Judit
Részvételi díj: 600 Ft/fő/alkalom

RE-MIX csoportfoglalkozások
Kreatív és környezettudatos foglakozás.Az izgalmas újrahasznosítás során életre kel a lyukas bicikligumi, az összefilcesedett gyapjúpulcsi, vagy éppen a reklámújság…
Választható foglalkozások: textil lények maradék anyagból, merített papír (levélpapír, ajándékkártya, falikép készítése), re-ékszer készítés, bicikligumi állatkert.
Foglalkozásvezetők: Oláh Edit, Varga Csilla és más kézműves mesterek
Részvételi díj: 450 Ft/fő/alkalom

SZIVÁRVÁNY- tematikus játékprogram 5-10 éves gyerekeknek
A játék a gyermekekkel való kommunikáció sokrétűen hasznosítható eszköze. Tematikus játékprogramjainkat a csoport életkorának, érdeklődésének figyelembevételével egy-egy főtéma (például népmese, környezetünk) köré rendezzük. A foglalkozások célja az együttműködés, kreativitás, logikai képességek fejlesztése, az emlékezet, az akarat, a figyelem formálása, a győztes és vesztes szerep megélése által a személyiség fejlesztése. Foglalkozásainkhoz a Szivárvány játéktár eszközeit is felhasználjuk.
Választható foglalkozások:
1. Mesés erdő – Mesés játékos természet-, erdőismeret
2. Icinke picinke cinke – mesés foglalkozás és ismerkedés a hazai madárvilággal.
3. Az egyszeri szegénylegény – játékos népmese feldolgozás
4. Láncmese – közösen írunk és játszunk el egy láncmesét
5. Pünkösdi királyság – ismerkedés a néphagyománnyal, és megválasztjuk a csoport pünkösdi királyát
A foglalkozásokat vezeti: Halasi Ágnes
Információ és időpont egyeztetés:Habuda Ibolya, ibolya.habuda@hirosagora.hu
Díja: 300 Ft+Áfa/fő, az 5 foglalkozásból álló bérlet ára: 1300 Ft+Áfa/fő

2016. tavaszi bérleti ajánlataink csoportoknak:
Az alábbi sorozatokra a bérletek megválthatóak 2016. január 25-től az Ifjúsági Otthon pénztárában.

VARÁZSSZŐNYEG – zenés meseszínházi bérlet

2016. február 17. PANNI ÉS AZ ÁLOMMANÓK
a Szép Ernő Színház interaktív zenés mesejátéka
Hogyan segítsünk egy kislánynak, aki elveszítette álmait?
Mi történik Piroska és a Farkas meséjében, ha valaki idegen téved oda?
Rengeteg kalandon, fordulaton keresztül, sok-sok dal és tánc kíséretében keressük a választ számítva a nézőgyerekek segítségére.

2016. március 9.
TERÜLJ, TERÜLJ ASZTALKÁM! zenés bábjáték
a Grimask Bábszínház előadása.
Mese a telhetetlen kecskéről, a szabó három fiáról, a tolvaj kocsmárosról és a csodálatos ajándékokról…

2016. április
VÁSÁRFIA
a BaHorKa Társulat és vásári zenésztársuk interaktív gyermekműsora
Énekes – zenés kalandozás a vásári forgatagban, mely során érdekes népi kismesterségekkel, szokásokkal ismerkedünk meg.

Kezdési időpontok: szerda 9, 10.45, 14 óra
A bérlet ára: 1.950.- Ft
Információ és bejelentkezés: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

FÜRKÉSZ – játékos természetismereti sorozat óvodásoknak, 1-2. o. kisiskolásoknak

2016. február 18.
AFRIKAI KALANDOK
Vetített képes úti élménybeszámoló Kruger Nemzeti Parkból,
Ismerkedés a legnagyobb dél-afrikai természetvédelmi területállat- és növényvilágával, továbbá a hegymászás eszközeivel.
A foglalkozást vezeti: Kertész Zoltán hegymászó

2016. március 18. és 25. (Ötvös műhely????)
MACSKA – NYELV
Hogyan „beszélgetnek”, kommunikálnak az állatok egymással és az emberrel? Mit olvashatunk le a testtartásukról, mozgásukról.
A foglalkozást vezeti: Dr. Mező Tibor állatorvos

2016. április 14.
KÍGYÓ KISASSZONY ÚJ RUHÁJA
Ismerkedés a hüllők életmódjával, gondozásával, a terrárium berendezésével.
A foglalkozást vezeti: Kósa Gábor hüllőtenyésztő

2016. május 12.
HOSSZÚLÁBÚ GÓLYA BÁCSI NYOMÁBAN
Játékos ismerkedés a vizek, vízpartok állat – és növényvilágával.
A foglalkozást vezeti: Bolláné Herbót Erzsébet, a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Háza munkatársa

Kezdési időpontok: csütörtök 9, 10, 11, 13, 14, 15 óra
A bérlet ára: 750.- Ft
Információ és előzetes bejelentkezés: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

BARANGOLÓ – környezetvédelmi sorozat 3-4. o. kisiskolásoknak

2016. február 23. kedd
ÍGY KÖZLEKEDJ OKOSAN!
Játékos ismerkedés a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedés alapjaival, a rendőri karjelzésekkel.
A foglakozást vezeti: Szilágyi József rendőr hadnagy, baleset megelőzési szakember

2016. március 22. kedd
FÖLD – VÍZ – TŰZ – LEVEGŐ
Szemfényvesztés helyett szemfényezés… azaz újabb játékos kalandozás a természettudományok birodalmában: robbanás és roppanás, óriási szappanbuborék, színek kavalkádja látványos kísérletekkel.
A foglalkozást vezeti: Labancz István kémia-földrajz szakos tanár
Helyszín: Kecskeméti Református Gimnázium (Kecskemét, Szabadság tér 7.)

2016. április (később egyeztetett időpontban)
A NÖVÉNYVILÁG CSODÁI, avagy rejtőzködők, élősködök, húsevők
A növényi élet alkalmazkodása az életfeltételekhez.
A foglalkozást vezeti: Krajcsovszky József kertészmérnök, a Kocsis Pál Szakközépiskola oktatója

Kezdési időpontok: kedden 9, 10, 11, 13, 14, 15 órakor
A bérlet ára: 620.- Ft
Információ és előzetes bejelentkezés: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

ZÖLD KUCKÓ – természetismereti játszóházi foglalkozás óvodásoknak

2016. február 16
MONDD SZÉPEN, HOGY „Á”!
Egy kis orvostudomány: mi az egészség, mi a betegség? A betegség megelőzése: védőoltások, orvosságok, egyéb gyógymódok, elsősegélynyújtás….

2016. március 8.
KÖR, KÖR KI JÁTSZIK? MINDEN VÍZCSEPP HIÁNYZIK!
Tudod-e, hogy mi tartja fenn a víz körforgását? Megzavarhatjuk-e mi emberek a vízháztartás egyensúlyát? Játékos kísérletek a vízzel a Víz Világnapjához kötődően.

2016. április 5.
MI MIT MOZGAT?
A dolgok nem maguktól mozognak. Valaminek tolnia, vagy húznia kell őket. Hogyan jutottunk el az izomerőtől a szélgenerátorig, napelemig?

2016. május 24.
KIPP, KOPP, KOPOGOK, TALÁLD KI, HOGY HOL LAKOK!
Életünk színterei. Mért éppen ott élnek az emberek, ahol élnek? Mit is vesznek számba az emberek, amikor lakhelyet keresnek? (élelem, víz, éghajlat, jól védhető lakóhely). Miért ott van az én házam, ahol van? Az aprófalvaktól az óriásvárosokig a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjához kapcsolódóan.

Vezeti: Halasi Ágnes, a Körlánc Egyesület tagja
Kezdési időpontok: kedden 9, 10, 11 órakor
Belépődíj: 520.- Ft / fő / 2 szabadon választott foglalkozás (min. 24 – max. 30 fős csoportok jelentkezését várjuk!)
Információ és előzetes bejelentkezés: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

FELHÍVÁSOK

X. Kecskemét Fringe
Művészeti fesztivál alkotó fiataloknak

„Fürödj a kultúrában!”  – Jelentkezz Te is!
2016-ban 10., jubileumi évéhez érkezik a HírösAgóra – Ifjúsági Otthon összművészeti fesztiválja. Több napon, több helyszínen, szerkesztett műsorok keretében kínálunk bemutatkozási lehetőséget a 14-30 éves alkotóknak minden művészeti ágban:
• zene (népzene, komolyzene, könnyűzene…),
• tánc (kortárs tánc, társastánc, poledance, moderntánc, néptánc, stb.) – új programhelyszínen,
• színjáték,
• slampoetry, versek, saját irodalmi alkotások,
• film ((játék-, animáció-, dokumentumfilm, videoklip),
• képző- és iparművészet (felhívás szerint: Képzőművészeti felhívás menüpont),
• illetve egyéb, a kreativitásra építő műfajokban és színpadi megvalósításokban.

A rendezvény tervezett időpontja: 2016. március 17-20.
Online regisztráció: www.kio.hu
Jelentkezési határidő: 2016. január 20.

A fesztiválban való részvétel feltételei:
• Korosztályi határok: 14-30 év
• A politikai tartalmú, mások személyiségi jogait és érzékenységét sértő, a fesztivál szellemiségével nem összeegyeztethető programokat, nem tudjuk befogadni.
Nevezési díj: nincs
• A Kecskemét Fringe fesztivál biztosítja: a fellépés helyszínét, alaptechnikát, a fesztivál általános promócióját, lehetőséget a szereplőknek, saját programjaik reklámozásához az egyes helyszíneken. Minden egyéb költség a fellépőket terheli.
• A Kecskemét Fringe programok mindenki számára díjtalanul látogathatók.
• A Fesztivál résztvevői jelentkezésükkel hozzájárulnak, hogy az információs anyagukban elküldött, és a Kecskemét Fringe rendezvényen készült fotókat, videó felvételeket a szervező intézmény a rendezvény reklám-propaganda anyagához felhasználhatja.

A 2016. január 20-ig jelentkező szereplők programjait műsorba szerkesztjük, hogy az alkotók és az alkotások számára legalkalmasabb környezetben valósuljanak meg. A fellépés helyszínét és időpontját egyeztetjük.
A X. Kecskemét Fringe hagyományos, önálló művészeti programja:
– A XXVII. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója
További információk: Zum Erika, erika.zum@hirosagora.hu

VERSMONDÓK TALÁLKOZÓJA 2016.
A HírösAgóra – Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 20. alkalommal hirdeti meg kecskeméti általános és középiskolások részére a Versmondók Találkozóját, amely során megemlékezünk Zelk Zoltán születésének 110. évfordulójáról.

Mottó: „A csillagok égi virágok,
a virágok földi csillagok,
s miként a Föld felé a csillag,
az ég felé virág ragyog.”         (Zelk Zoltán 1906-1981)

Rendezvényünk kapcsolódik a „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó versenyhez.
Korcsoport: 1-2., 3-4., 5-6., 7-8., 9-11. osztályosok
Jelentkezési határidő: 2016. március 3-ig elektronikus úton az ilona.csizmadia@hirosagora.hu e-mail címen a jelentkező versmondó neve, iskolája, osztálya valamint a választott vers írója, címe megjelölésével.
Nyitórendezvénye, a Nagy Versmondás Kecskemét főterén 2016. április 11-én, hétfőn 14 órakor.
A találkozó elődöntőire április – május hónapban kerül sor.
A döntő várható időpontja: 2016. május 21.
Támogatóink:   Szépirodalom és Ismeretterjesztés Szakmai Kollégium, Cseh Pékség, Univer Cégcsoport
Információ: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

EGYÉB SZOLGÁLATÁSAINK

SZIVÁRVÁNY PARTI – születésnap máshogy gyerekeknek
Ha szeretnél egy feledhetetlen, vidám születésnapi, névnapi bulit, akkor válaszd az ajánlatunkat! Lehetőséged van e jeles alkalmat megrendezni saját otthonodban vagy egyik hangulatos termünkbe is meghívhatod barátaidat, rokonaidat.
A fajátékok, társasjátékok mellett, kézműves foglalkozás is része a délutánnak. Izgalmas vetélkedőkben vehettek részt, no és persze táncolhattok, bulizhattok.
A program díja: 25.000 Ft amely tartalmazza a feldíszített terem bérletét, szakképzett animátort, aki játszik veletek és irányítja a partit, valamint a korosztálynak megfelelően összeválogatott játékkészletet.
A parti időtartama 3 óra + előkészület. Ha ettől eltérő a megrendelés, egyénileg egyeztetjük az árat az igények alapján.
Információ: Habuda Ibolya, ibolya.habuda@hirosagora.hu

SZIVÁRVÁNY JÁTÉKTÁR
A Szivárvány Játéktár program a térségben egyedülálló és minden korosztály számára érdekes szabadidős elfoglaltságot ígér.
Természetes anyagból készült, egyedi ügyességi, logikai, mozgásos, képesség- és készségfejlesztő játékok. A kecskeméti gyerekek körében már ismert és népszerű hordozható játékkészlet szabad és zárt térben egyaránt használható.
Egy időben 50-300 fő foglalkoztatásához szükséges játékhelyszín kialakítására alkalmas.
A programokat szakképzett animátorok vezetik.
Milyen feltételekkel vehető igénybe a Szivárvány Játéktár?
A foglalkozások előzetes időpont és díjegyeztetéssel megrendelhetők kihelyezetten, vagy termeinkben is iskolai, munkahelyi, családi, és lakóterületi programokra.
További tájékoztatás és képek honlapunkon: www.kio.hu
Információ: Habuda Ibolya, ibolya.habuda@hirosagora.hu

HELYISÉG BÉRLET
Reprezentatív mozi-színház és tükörtermünk valamint családias klubtermeink bérelhetők családi és baráti rendezvényekre, előadásokra, továbbképzésekre, fogadásokra, sajtótájékoztatókra, üzleti megbeszélésekre, termékbemutatókra.
Információ:Habuda Ibolya,  ibolya.habuda@hirosagora.hu

Előzetes:
Február 6-án, szombaton 16 órakor
CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ – 3 éves kortól
NYAKIGLÁB, CSUPAHÁJ, MÁLÉSZÁJ
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás.
Vezeti: Szirtes Józsefné bábos-játszóházvezető
Díja: 550,- Ft gyermekeknek, 800.- Ft felnőtteknek
Jegyek elővételben válthatók az Ifjúsági Otthon pénztárában.
Információ: Csizmadia Ilona

Február 13-án, szombaton 16 órakor
TÜKÖRTERMI CSALÁDI MESEHANGVERSENYEK
C. Saint-Saens születésének 180. és Az állatok farsangja c. játékos farsangi művemegírásának 130. évfordulója emlékezünk:
AZ ÁLLATOK FARSANGJA
A hangversenyt követően állatos fejdísz készítése.
Közreműködnek: Chorhidea Kamarazenekar és a Step and Go Táncegyesület növendékei
A hangversenyeket 4 éves kortól ajánljuk!
Támogatónk:  Zenei Kollégiuma,
Belépés: bérlettel vagy alkalmi belépődíj: 650.- Ft gyermeknek, 1.300.- Ft felnőtteknek
Információ: Csizmadia Ilona

2016. február 20-án, szombaton 15.30 órakor
Döbrentey Ildikó – Gryllus Vilmos – Levente Péter:
VARÁZS-ÓRA
Móka Miki Zsebszínháza – Kacagó koncert 4-104 éveseknek
Nagy Varázsló –LEVENTE PÉTER
Kis Varázslók – A GYEREKEK
Bábos-gitáros – Török György
Bűvész – Habók János
Produkciófelelős: Hakapeszi Maki dédunokája

Égbőlpottyant szerepeket játszunk, jelmezek-díszletek nélkül, szárnyaló képzeletünk és játékos kedvünk mégis benépesíti a színpadot és a nézőteret egyaránt.
Belépődíj: 1.500.-Ft gyerekeknek, 2.000.-Ft felnőtteknek
Támogatónk:
Információ: Csizmadia Ilona, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

 

 

 

Hozzászólások