Diplomaátadó – Július első hétvégéjén, a Pallasz Athéné Egyetem Szenátusának nyilvános ünnepi ülésén vehették át diplomáikat, illetve igazolásaikat az Egyetem végzősei.

Július 7-én, pénteken a szolnoki campus aulájában a Gazdálkodási Kar végzősei, július 8-án, szombaton pedig a kecskeméti karok, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar, valamint a Pedagógusképző Kar végzősei vehették át okleveleiket.

A 2016/2017-es tanév tavaszi félévében a négy karon összesen 598 hallgató tett záróvizsgát. A 383 diplomát és a 215 végzettséget tanúsító igazolást az Egyetem rektora és a kari dékánok adták át a hallgatóknak. Az eseményt mindkét városban Dr. Ailer Piroska rektor nyitotta meg köszöntő beszédével. Szolnok várost Fejér Andor, Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kecskemét várost Hörcsök Imre, a kecskeméti Értékmegőrzési Bizottság elnöke képviselték.

A szolnoki Gazdálkodási Karon a legjobb teljesítményt nyújtott hallgatót hagyományosan a „Bölcsek köve” egy darabjával jutalmazták. A rendezvényeken kiemelkedő tanulmányi eredményük miatt összesen 25 hallgató részesült könyvjutalomban, valamint a Hallgatói Önkormányzat közösségi munkájukért jutalmazta tagjait.

A végzett hallgatók mellett az Egyetem oktatói és munkatársai is kitüntetésben részesültek kiemelkedő munkájuk elismeréseként.

 

 

Hozzászólások