Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa – A gyerekek sokszor játszanak időutazást, amikor a játék kedvéért vagy a múltba vagy a jövőbe helyezik magukat. Nagy kalandok esnek meg ilyenkor! Ez a regény is egy ilyen kamaszlány életének egy rövid szakaszát mutatja be. A regény főszereplője Telegdhy Sári. A neve ismerős az Abszolút Töri olvasói számára, de találkozhattak már vele a Szerelmem, Petőfi Zoltán? című kötetben is.

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa - Könyvespolc

A szerző, Miklya Luzsányi Mónika – Fotó: Móra Kiadó

Sári most is Petőfiékhez készül, ám valami „zavar támad az erőben”, és a második világháború utáni romos, bombatölcsérekkel teli Budán bukkan fel 1946-ban. Itt találkozik egy másik Telegdhyvel, aki ráadásul kamaszfiú, – Sári rájön, hogy a dédapja fiatalabb kiadásával ismerkedett meg. Kíváncsi, szeretne családi titkokat kideríteni, ezért mint „rokon”, beköltözik a PAX-ba, Sztehlo Gábor védőszárnyai alá. Itt, a gyermekek városában Sári próbál beilleszkedni a zsidóüldözések és az ostrom során árván maradt gyerekek közé, akik súlyos történeteket cipelnek. Ekkor ébred rá, hogy neki soha nem meséltek a családi múltról…

Vajon miért? Egyre elszántabban keresi a lehetőséget: megtudni a saját őseiről mindent, amit az édesapja nem mesélt el eddig. Így kapóra jön a Telegdhyvel való (kitalált) rokonság. Azért is izgalmas ez a gyermekotthon, mert Sztehlo Gábor védelme alatt itt születik meg a gyerekek által alapított Gaudiopolis – az Öröm városa, – ahol minden lakó egy szomorú történet -, mégis itt szabadság van. Szinte mindenki háborús árva, trumákkal tele lélekkel.

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa - Könyvespolc

Borítókép – Pagony Kiadó

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa

Sztehlo Gábor vezetésével saját demokratikus közösséget építenek: államot, parlamentet, újságot, munkát szerveznek maguknak. Csupa terápiás elfoglaltság: próbálnak új életet kezdeni a romok között. Sári virító sárga bakancsban, szakadt farmerben és persze mai gondolkodással landol ebbe a világba. Néha elárulja magát beszélgetés közben, „visszatéved” a 21.századba, de mindig sikeresen kimagyarázkodik. Nehéz a beilleszkedés a zsidóüldözések és a háború során árván maradt gyerekek közé, ahol melaszos kenyér és zsizsikes borsó az étel, és a leggyakoribb innivaló a csalántea…

A tűzifát „zabrálják”, és Cekker Tóni a romok között guberálja össze még a babakocsi kerekét is. A gyerekek csak veszteségekre és fájdalmakra emlékezhetnek, némelyik önváddal is súlyosbítja ezt a kiürült lelkű állapotot. Mégis itt tanulják a meg igazán, mit jelent egy valóban demokráciára épülő és demokráciát tanító gyermekszervezet. Milyen közösségben élni, néha gyakorolni az önzetlenség erényét, és segíteni egymáson. Iskolájuk a mai szemmel alternatívnak mondható: rajzórán „művészetterápia” folyik, az ecset saját hajból készül, a rajztáblát a fiúk maguk barkácsolják.

Magyarórán gyakran átalakulnak a klasszikus darabok, – van, aki csak a „csasztuska” színvonalán érti meg. A biológia órán a hegyet-erdőt járják, s a tanárnő ellenőrzésével összegyűjtenek minden ehetőt: gombát, vadgyümölcsöt, gyógynövényt. Így ismerkedik meg Sári a turbolyával, a kaptárgombával stb… Ezzel gazdagítják a nagyon szegényes, sovány élelmezést. Tanáraik szinte pszichológusok: nagy tapintattal, sok ötlettel fordulnak a gyerekek felé.

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa - Könyvespolc

Budapest 1945. – Fotó: Internet

Mindenki tehetséges valamiben: van, aki jól zongorázik, van, aki mindent megjavít, van, aki a lányok között babát varr művészi szinten a svájci segélycsomagok használhatatlan részéből… S van, aki nem beszél, (a traumája miatt), de jó újságcikket tud összehozni a diákújságba. Sári felfedezi (az olvasóval együtt,) hogy a bátorság és a humor ad erőt a mindennapokban. Sok kalandnak részese, számos élményt gyűjt. Megismeri például a gyermekotthon saját pénzét, a GAP-dollárt, aminek átváltási árfolyama megegyezik a mindenkori villamosjegyével.

Miklya Luzsányi Mónika többéves kutatómunka árán írta a regényét. Az olvasónak is érzékeny, kicsit fájdalmas, de izgalmakkal tűzdelt ez az időutazás. Ez a mű egyszerre családtörténet (Telegdhy) és történelmi kaland, amely segít megérteni, hogyan lehet újraépíteni az életet a legborzalmasabb veszteségek után is.

A regény befejezése után Návai Péter, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára magyarázza meg ezt a korszakot. Így lesz érthető, milyen történelmi események és társadalmi folyamatok vezettek Gaudiopolis, a gyerekköztársaság létrejöttéhez és későbbi felbomlásához.

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa - Könyvespolc

A Valahol Európában című magyar film egy kockája – YouTube

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa

A kötet dicséretes különlegessége az utószó és a gazdag kiegészítő anyag. (A szerző maga válaszol a regény olvasása közben felmerülő kérdésekre, hiszen az anyaggyűjtéskor megismerkedett több, egykor gyermekotthonos felnőttel.) A történelmi ismereteket sohasem didaktikusan, hanem a cselekménybe beágyazva találjuk meg. (Némi háttértudás azért nem árt, s a pszichikai érettség is megkívántatik.) Néha torokszorító élményben lesz részünk, bár az író nem részletezi, inkább tényszerűsíti a szenvedés részleteit. Élvezetes olvasmány, sokáig fogva tartja a figyelmet. Felnőtteknek is ajánlom.

A szerző alkalmazza mindkét korszak diákszlengjét, így hitelesebb az ábrázolt korszak. A régi diáknyelvet megérteni a lap alján szószedet segít. Finom humor lengi át a történetet. Sári, ha elcsodálkozik, az iskolai büfés nénitől elsajátított mondást ereszti meg: „Szentséges grenadírmars!” A fiúkról pedig ez az általános vélemény: „Akkora az arcuk, hogy a fél Hortobágy elférne rajta!”. Sztehlo Gábor – bár valós alakja a regénynek – evangélikus lelkész, mégsincs „megtömve” vallásossággal a történet. Szívvel-lélekkel terelgeti a kallódó fiatalokat, bár határozott, de sohasem erőszakos. A diákvárosról forgatott filmet Radványi Ervin: Valahol Európában címmel 1947-ben.

„Sztehlo Gábor magyar evangélikus lelkész. Budapest 1909. – Svájc 1974. Kétezer ember megmentője, a Gaudiopolis – Örömváros megálmodója, létrehozója.” (Wikipédia)

Miklya Luzsányi Mónika: Gaudiopolis, az öröm városa - Könyvespolc

Sztehlo Gábor családjával – Fotó: Országos Evangélikus Múzeum

Gaudiopolis, az öröm városa – A regény történelmi alapja:

„1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából Sztehlo Gábor elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. 1944. október 5-én nyitották meg az első otthont Sztehlo Gábor nagybátyja, Haggenmacher Ottó által felajánlott I. kerület, Bérc utca 16. alatti villájában. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával Neÿ Ákos vasútigazgató családi villájában.

Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.” (Wikipédia)

Megjelent a Pagony Kiadó gondozásában 2025-ben.

 

Forrás

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkeink a szerzőtől