1925. szeptember 9-én született Kerényi Grácia költő, író, műfordító. Április 7-én immár 40 éve volt, hogy elhunyt. Kerényi Károly klasszika-filológus lányaként a magyar mellett szinte hagyományosan ő is a latin és görög szakot választotta az egyetemen. Tehetsége mellett e téren való tanulmányainak köszönhette, hogy elismert műfordítója lett többek közt az antik irodalom remekeinek.

"Szeretet nélkül nincsen a nyelvekben élet" - Száz éve született Kerényi Grácia

Kerényi Grácia – Fotó: Fortepan / Hunyady József

1944-ben részt vett a németellenes mozgalomban, ezért a Gestapo foglyaként több mint egy évet börtönben, illetve koncentrációs táborban töltött. Ritka az olyan költő, aki 19 évesen már komoly létösszegző költeményt fogalmaz meg. A körülmények azonban úgy hozták, hogy Kerényi Grácia Auschwitzban erre kényszerült avagy kapott késztetést. A „Ne csodáljátok, dolgos parasztlányok…” kezdetű verséből álljon itt két szakasz: a közepéről és a legvégéről:

„Felhasználtam a nyelvek tudományát,
mellyel megáldott a pünkösdi Lélek,
és bármit mondtam, szeretet volt abban,
mely nélkül nincsen a nyelvekben élet.
[…]
Köszönöm, Uram, amit velem tettél,
ismerem már és végzem hivatásom,
s most, hogy utamból egy szakaszt lezártál,
fogadd el, íme, itt a számadásom.”

Elmondhatjuk: az idézett sorokban kifejtett hitvalláshoz szerencsés túlélőként mindhalálig hű maradt. Nem véletlen, hogy nemsokkal halála után az akadémiai irodalomtörténet friss költészet-kötetéhez Kerényi Gráciát legigazabbul, legtalálóbban e félmondatnyi summázás jellemezte:

„… szeretetvágy süt ki fegyelmezetten megkomponált sorai közül.”

Természetesen: nemcsak igényli, de éli és osztja-megosztja a szeretetet egész életművével. Ezúttal prózai munkáit faggatjuk. Idézeteink meggyőznek bennünket arról, hogy Kerényi Grácia szerette anyanyelvét, és féltve óvó szeretettel tudott róla szólni… Az „Ablakok” című eszmélkedő írásában a lengyel nyelvre is kipillant. Csak zárójelben: nem csupán előszeretettel tolmácsolta a lengyel irodalom jeles alkotásait, hanem társszerkesztője volt egy lengyel-tankönyvnek is.

„Gyerünk írni. »Úr ír«, tanultuk az r betűnél az elemiben, annak idején. Később kiderült, hogy nem az úr ír, hanem az író, a költő. Ahogy a macska miákol, az eb vonít s a kis halacska… Radnóti rendje szerint. Úgy ír, ahogy lélegzik. Papír, ceruza a zsebben, Auschwitzban volt úgy, hogy nem volt, fejben kellett verset írni, Appel-állás közben. Nem találtam jó példamondatot az »úr ír« helyett a Lipska-versbe, amit fordítottam. Lengyelül egyszerűbb: Ala ma kota, Alának macskája van. A macska rendszerállóbb dolog, mint az író úr. […]”

Kerényi Grácia „A kutya ugat” című meditációjából több idéznivalónk is akad:

„… Milyen sok »aki«-t írtam az előző bekezdésbe. Most szabad, mert a sajátom, amit írok. Nem köt bele senki. A tőmondat-dialektus buzgó hívei. Akik főleg már nyelvből fordított irodalmi szövegek sterilizálásán munkálkodnak. Kiadókban, szerkesztőségekben … sőt még a templomban is. Borzongó fejbőrrel hallgatom vasárnaponkint: Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk. Miféle mondat ez, az Isten szerelmére? Ez magyarul van? Én csakazértis ki-vel mondom, ahogy azelőtt. Ki elveszed. Így kapcsolódik a mondat elejéhez, a megszólításhoz a vége, a kérés; közbeiktatódik a jelzői mellékmondat, amit a latin nyelvtanban vonatkozó mellékmondatnak nevezünk.
[…]
A buszon egy anya, velem szemben, öt-hat éves kislányának magyarázza a »sejteni« ige értelmét. Igen, kérem szépen, a nyelvismeret másfél éves korunktól kezdve bővíthető, sőt bővítendő. Ha valaki nem ért valamit, meg kell magyarázni. Ha nem tud, meg kell mondani. Van-e hat éven felüli magyar állampolgár, aki nem érti, mi az, hogy »aki«? Zavarba jön, ha a régies »ki« alakkal találkozik? Holott érti, mi az, hogy Trabant vagy Zsiguli, bojler vagy tranzisztor…
[…]
Sto takoje haraso, sto takoje ploha – mondogatom magamban, minek is felel meg a ritmusa? Gyerekkorunkban kiabáltuk: »Tíz fillér a hóvirág, tíz fillér a barka!« Az akkor a templomi olajszentelés szövegére visszhangzott: »Ecce sanctum oleum, ecce sanctum chrisma.« A saturninus ritmusára: hét-hatos metszetű tizenhármas, Horváth János verstani példája szerint: »Piros rózsát ha szednénk pünkösd idejében«. Amire a legszívesebben húzom rá a lengyel tizenhármast, úgy érzem, ez a magyar megfelelője. A megfelelőjét kell megkeresni a ritmusnak. A stílusnak. A nyelvi leleménynek

Mi az, hogy »saturnaliaszerűség«? – dugja orrom alá megrovón szerkesztő kollégám egy Białoszewski-szöveg fordítását. Szelíden nézek rá. Megmagyarázzam? Hisz tudja! Ne mondja, hogy nem tudja! Jó, a magyar olvasók közt akadnak, akik nem találkoztak még a »saturnalia« szóval, ahogy az eredeti szöveg lengyel olvasói közt is… bumm, megnézik a szótárban. Nagykorúak vagyunk, ha igaz, nagykorú nép, tanulni vágyó, nemcsak a gépek kezelését tanulják meg hamar, hanem az idegen nyelveket, szavakat, sőt: saját nyelvünk gazdagítását is, a régi megőrzését, az új gyarapítását […] Ahogy Białoszewski szokta mondani, amikor új szót vagy kifejezést teremt: fő, hogy érthető legyen. Melyik képzőt nem érti, kedves szerkesztő kollégám? Azt, hogy »szerű«, vagy azt, hogy »ség«?
[…]
No jó, ne füstölögjünk, inkább tegyük, ami a dolgunk: ha kell, kardoskodva a magunk igazáért, mint műfordítók: a szerzők védelmében, akiknek egyéniségük van, egyéni stílusuk, – a szöveg védelmében, aminek íze van, színe van, szaga van… mint írók, úgyis megtesszük a magunkét. A saját szövegünkben. Abban a biztos hitben, hogy ez a jó. Mert tudjuk, sto takoje haraso. Ahogy a kutya is tudja: az a jó, ha ugat.”

Centenáriumi újraébresztése meggyőz bennünket arról: Kerényi Gráciától bízvást tanulhatunk nyelvet, stílust. Emléke arra ösztönöz: hozzá hasonlóan szeretettel gondozzuk, gyarapítsuk a kincseinket…

 

Holczer József

Kapcsolódó cikkeink