Levél egy elsőkönyves önkénteshez – Közel 8000 felolvasott könyv, több évnyi hallgatnivaló, amelyet néhány száz lelkes önkéntes felolvasó pótolhatatlan munkájának köszönhet a Bodor Tibor Hangoskönyvtár és annak látássérült felhasználói. Vajon mi motivál egy-egy felolvasót? Milyen a társadalmi megítélése az önkéntes munkának? Többek között ezeket a kérdéseket is érinti Iván Péter levele, melynek címzettjei a jelenlegi és az elkövetkező évek önkéntes felolvasói.

Levél egy elsőkönyves önkénteshez - Iván Péter hangoskönyv-szerkesztő írása

Levél egy elsőkönyves önkénteshez

Kedves Barátunk!

Gratulálok. Próbaolvasásod alapján bizalmat szavaztunk neked (hidd el, a jelentkezők zöme sajnos már ebben a szakaszban kiesik), és a választott könyv első fejezetének felolvasását is jóváhagytuk, most pedig elkészült az első saját hangoskönyved. A könyvtárosunk listázta a BTKE Facebook-csoportjában, és te magad is ellenőrizted, a katalógusunkban tényleg szerepel a cím, a felolvasó pedig te magad vagy. Alig tudsz betelni vele, egy nap többször is magadra keresel. Valóban ott vagy, felolvasó lett belőled a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban.
Izgatottan várod, most mi fog történni.

Nos, az égvilágon semmi.

A vak fiatalember, akit pár hét múlva átkísérsz a zebrán, nem borul a nyakadba: hú, éppen a maga felolvasása megy a telefonomon. Lelkendező üzeneteket sem igen fogsz kapni a látássérült hallgatóktól, akik nevükhöz illően leginkább csak hallgatnak. És az az átok Iván Peti már megint nem a te hangoskönyvedről ír ismertetőt a heti hírlevélbe, hanem valami viharvert antológiáról a nyolcvanas évekből.

A szerző, akinek a művét felolvastad, annak idején talán éppen ilyen csalódottan gubbasztott a könyvheti sátorban, golyóstollát kattogtatva várt az olvasókra, de csupán a szerelme és a nagymamája jött el dedikáltatni az illatos kötetet. Te még családtagjaid elismerésére sem számíthatsz: üveges tekintetek merednek rád, ha egy társaságban megemlíted, hogy látássérülteknek olvasol fel. Nemigen szokták érteni, ez miért olyan nagy szám.

Tarts ki!

Évek óta igyekszem megvetni egy új tudományág, a felolvasótan alapjait. Faggatom az önkénteseinket, próbálok rájönni a rejtély nyitjára. Mi abban a jó, hogy valaki a saját lakásában, egy üres szobában hosszú órákon át beszél egy mikrofonba, aztán másnap is, meg harmadnap, egészen az utolsó oldalig, utána összecsomagolja a hangfájlokat egy mappába és átküldi egy virtuális könyvtárba?

Nem hiszem, hogy a legtöbb felolvasónak elsősorban a hálás látássérültek járnak a fejében, amikor újra és újra belekezd ebbe a fáradságos folyamatba. Aki apró színpadunkon vastapsra, az öltözőbe küldött virágcsokrokra számít, az hamar odébbáll. Azt gondolom, ez inkább arról az intim viszonyról szól, ami a szöveg és felolvasója közt létrejön az együtt töltött órák során, s valamiképpen az, hogy az önkéntes hangot, egyfajta személyes karaktert kölcsönöz a könyvnek.

Ez az élmény a tiétek, mi hallgatók csak a kész produkciót élvezzük, felém mégis minden hangoskönyv közvetít valamit abból az elmélyültségből, műgondból, osztatlan figyelemből, amely megszületését övezte. Szerkesztőként és technikusként eddig több száz felvételnek viseltem gondját, a hangoskönyv mégis mind a mai napig hatalmas misztérium, izgalmas talány a számomra. S mindenekelőtt élő, lélekkel teli matéria.

A felolvasás kivételes mentális képességeket követel meg az önkéntesektől: észszerű időgazdálkodást, hosszútávú koncentrálást, önfegyelmet, szellemi frissességet, emellett fizikálisan is igénybe vesz benneteket, hiszen fárad a szem, a hang, az ülésben elmacskásodik a derék, a kar, a nyak. Csak most jövök rá: ti tulajdonképpen mind magányos szuperhősök vagytok.

Nincs rá garancia, hogy az elsőkönyves elkészíti a második hangoskönyvét is. Aki viszont túl van a negyedik-ötödik címén, szinte biztosan velünk marad. Ekkorra a fent említett szuperképességek már teljesen kifejlődtek, és te is tisztázod magadban, miért okoz neked ez a tevékenység ilyen nagy örömöt. Időközben egy segítőkész online közösség tagja lettél, ahol mindenki egy gyönyörűségesen absztrakt cél érdekében dolgozik: egy láthatatlan könyvtár állományát gyarapítjátok nap mint nap remek kötetekkel.

Állandóan böngészem a katalógust, amely jelenleg 9000 művet tartalmaz. KILENCEZER MŰVET. Megint találtam egy hangoskönyvet, amit legszívesebben egy ültő helyemben elolvasnék, de persze nem lehet, így onnan csenek rá időt, ahonnan tudok: főzés, mosogatás, utazás közben is megy a fülemben, visszatekerek, hosszú passzusokat hallgatok újra belőle.

Egy ismeretlen bácsi olvasta fel 1993-ban, talán még három címünk van tőle. Ő hozta a könyvet, vagy egy látássérült kérte? Ezt sem tudjuk. Most rátaláltam, és örülök neki, izgat, foglalkoztat, gazdagít, sokáig velem lesz még. Pár év múlva talán újra is hallgatom. És lesznek utána más felfedezéseim is, ahogy a hangoskönyvtár 2000 másik hallgatójának nap nap után. Szóval… köszi. De tényleg.

Iván Péter

 

Forrás: Bodor Tibor Hangoskönyvtár / Könyvajánlók

 

Hasonló cikkeink