A hétköznapi emberek ritkán jutnak el távoli, ázsiai országokba. Most útlevél nélkül kaphatunk kóstolót ebből az egzotikus kultúrából. Helyünkbe jön a sok különlegesség! A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Budapesten az Andrássy út 103. szám alatt található. A Szépművészeti Múzeum szakmúzeuma, amelynek gyűjtőkörébe a Távol-Kelet művészeti emlékei tartoznak. 100 éves lett a Hopp Ferenc Múzeum!

Székely Bertalan festménye

Hopp Ferenc magángyűjteménye volt a gyűjtemény alapja, mely mintegy 4000 tételt számlált. Ezt, akárcsak az Andrássy úti palotáját, 1919-ben, nem sokkal halála előtt adományozta a magyar államnak.
Végrendelet:

„… a Budapesten VI. kerületi Andrássy út 103. szám alatt lévő villámat … összes tartozékával együtt a Magyar Államnak … hagyományozom oly kikötéssel és feltétellel, hogy az épület gyűjteményem és más állami tulajdonban lévő megfelelő műtárgyak felhasználásával kelet-ázsiai művészeti múzeumnak rendeztessék be, csak erre a célra és egy, a múzeummal kapcsolatos ázsiai tudományos intézet céljaira szolgáljon, és ez a múzeum minden időben az én nevemet viselje.” – Hopp Ferenc, 1919. június 22

A múzeum alapítója, Hopp Ferenc (1833. április 28.-1919. október 7.) rendkívüli életútjával is a magyar polgárosodás reprezentatív alakjai közé tartozik. Tehetsége, szorgalma, becsületes üzleti tevékenysége szinte népmesei karriert hozott számára a kapitalizálódó Magyarországon, világvárossá fejlődő fővárosunkban: idegenből idekerült szegény kisinasból lett a Calderoni és Társa optikai cég tulajdonosa.

Cégével ő honosította meg Magyarországon a tanszergyártást (a kiegyezés után, Eötvös József tanügyi reformjai idején). Az évtizedes tevékenységgel felhalmozott vagyon lehetővé tette számára az utazást, a műgyűjtést és a sokrétű mecénási tevékenységet.

1882 és 1914 között öt ízben utazta körül a Földet, többször járt Japánban, Kínában, beutazta Délkelet-Ázsiát is. Eleinte csupán úti emlékeket vásárolt, érdeklődése fokozatosan fordult a keleti művészet és a tudatos műgyűjtés felé. Később már művészettörténész segítségét is igénybe vette gyűjteménye fejlesztéséhez, amely élete végére több, mint négyezer darabot számlált, és főként bizonyos mívességekre koncentrálódott (féldrágakő-, elefántcsont-, fa- és lakkfaragás, rekeszzománc, bronz használati és dísztárgyak stb.).

Gyűjteményét eredetileg is közgyűjteményeknek szánta, 1919-ben azonban, kultúrapártoló tevékenységének csúcspontjára jutva a gyűjtemény egyben tartása, a múzeumalapítás mellett döntött, amint idéztük végrendeletéből.

A múzeum 1923-ban nyílt meg. Több, már meglévő múzeumi gyűjteményből egészítették ki az állományt, így kerültek tárgyak a múzeumba az Iparművészeti Múzeumból, a Szépművészeti Múzeumból, a Néprajzi Múzeumból és a Magyar Nemzeti Múzeumból is. További magángyűjtemények (pl. Wartha Vince) valamint 1945 után vietnámi, kínai és észak-koreai állami ajándékok is bővítették állományát.

2006-ban már kb. 23 000 műtárgyat tartottak nyilván, különösen jelentősek a japán középkori művészet emlékei és a kínai bronz- és porcelántárgyak. A teljes múzeumi gyűjtemény kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti tárgyanyagot ölel fel.

A szakmúzeum állandó kiállító helye 1955 óta a Ráth György-villa, míg a Hopp Ferenc Múzeumban rendszeresen időszaki kiállításokat rendeznek. Utóbbiak tematikusan válogatva mutatják be feliratokkal, fotókkal és jól összeválogatott tárgyakkal egy-egy keleti ország, nép életét, szokásait, kultúráját.

Új kiállítással várnak minden kedves látogatót: Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum. Az új kiállításon műtárgyaink legjavát, a múzeum nagy korszakait, változatos (kínai, japán, koreai, indiai, tibeti-mongol, délkelet-ázsiai, valamint közel-keleti) gyűjteményeit állítják a középpontba.

A jubileumi évre a centenáriumi kiállítás mellett további meglepetésekkel is készülnek. A Hopp Múzeum jubileumához szorosan kapcsolódva egy hiánypótló kézikönyvet, a múzeum gyűjteményeinek történetét és a legjelentősebb műtárgyak bemutatását veheti kezébe az olvasó (a kötet angol és magyar nyelven is megvásárolható lesz). A közeljövőben megjelentetik a Múzeumpedagógiai Kiskönyvtár sorozatuk jubileumi különkiadását is, mely Hopp Ferenc életét és munkásságát mutatja be, míg ősszel ugyancsak két nyelven adják közre a kert és az épület történetét bemutató kötetüket számos archív fotóval illusztrálva.

A szokásos tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások mellett idén kiemelt jelentőséget kapnak az ázsiai kultúrák jeles évfordulói, így a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója, Mahátma Gandhi születésének 150. évfordulója, a Kínai Népköztársaság megalapításának 70., valamint a koreai–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója.

Kerekedjenek fel, mert most egy napot rászánva bekukucskálhatnak a mesés Kelet kulisszái mögé!
Hasznos információk: 2019. június 20-tól a múzeum szokásos nyitvatartási idejében (kedd–vasárnap: 10.00–18.00) új kiállítással várjuk minden kedves látogatónkat:

Made in Asia – Százéves a Hopp Múzeum

Általános nyitva tartás:
kedd–vasárnap: 10.00-18.00 (belépés 17.15-ig)
hétfőn zárva
Jegypénztár nyitva tartása: 10.00-17.15

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

Hozzászólások