Szerző: Weninger Erzsébet

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj – Repülés és űrkutatás – I. rész

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj – Idén nyáron ünnepeljük a holdraszállás 50. évfordulóját. Nagybátyámmal, Szabó Attilával, a Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Gyűjteményének vezetőjével a két terület érdekességeiről beszélgettem. A riport 2019. január első hetében készült. Utad Borsod megyéből, Edelényből indult és meg sem álltál Budapestig… Az űrkutatás és a repülés a nem mindennapi szakmák közé tartoznak. Mióta és minek a hatására érdeklődsz a két terület iránt? Mikortól foglalkozol hivatásszerűen velük? 1969 júliusában elsős általános iskolás – szünidős – kisdiákként éltem meg Armstrongék hihetetlen kalandját, ültem kíváncsian a fekete-fehér Kékes televíziónk képernyője előtt, hogy a magyar...

Elolvasom

Magyar hősök, hadvezérek – Tomori Pál

Tomori Pál neve szorosan kapcsolódik a tragikus végű mohácsi csatához. Kisfaludy Károly Mohács című versében büszke vezérként említi, aki ezen a csatatéren lelte halálát. Történelmünk híres kalocsai érsekei közül ő volt a második, aki egy sorsdöntő ütközetben életét áldozta hazájáért. (Elődje, Csák Ugrin a mongolok ellen vívott muhi csatában esett el 1241-ben, a magyar sereg egyik hős vezéreként.) Tomori Pál családja eredetileg Boszniából származott, majd az Abaúj megyei Tomorba költözött. A nemesi család nem tartozott a főnemesség soraiba. A későbbi érsek gondos nevelést kapott, amit kiváló latin tudása bizonyít. A kor nemes ifjai rendszerint egy főúr udvarában nevelkedtek, ahol...

Elolvasom

Család és munka összeegyeztetése -Programsorozat

2019-ben is folytatódik a “Család és munka összeegyeztetése” című nagy sikerű programsorozat, mely az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, valamint a Lelkesítő Ökumenikus Családterápiás Műhely közös szervezésében 2018. őszén indult. Az előadássorozat az EFOP -1.2.1 számú „Védőháló a Kecskemét és kistérsége családjaiért” elnevezésű pályázat keretén belül szerveződik a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár épületében. Napjaink egyik legfontosabb, mégis legszűkösebb erőforrása az idő. A rohanásban, a kínált programok sokaságában komoly logisztika, hogy megmaradjon a család együttlétének minőségi ideje. Van elegendő időnk a munkára, közösségre személyes és családi szinten? Házastársként, nőként, férfiként sok elvárás tölti be a 24 órát. Mennyiben más a férfi...

Elolvasom

Susotázs az Oscarra jelölhető filmek shortlist-jén

Susotázs az Oscarra jelölhető filmek shortlistján – “Olyat akarok csinálni, amit szívesen néznek.” (Tóth Barnabás rendező) Ha egy filmet megnézünk, akkor annak időtartama egy-két óra is lehet. Szépen kibontakozik a cselekmény, megismerjük a karaktereket, sok esetben a film zenéje is emlékezetes marad. Azok a rendezők, akik egy rövidfilmet készítenek, nem kis dologra vállalkoznak, hiszen tíz-húsz percbe kell, hogy sűrítsék mindazt az élményt, amit egy nagyfilm adhat. Olyan mondanivalót, témát kell a közönség felé közvetíteni, ami érdekes, és olyan mondanivalót hordoz magában, ami felejthetetlenné válhat. Tóth Barnabás (színész, rendező, forgatókönyvíró – 1977. december 9. Strasbourg, Franciaország) a Momentán Társulat alapító tagja. 70-nél...

Elolvasom

Az ŐsfAlköz és a Krúdy Kör rendezvénye a sashalmi könyvtárban

Az Ősfehérvár /ŐsfAlköz Művészeti Alkotóközösség a 2019-es évet budapesti vendégszerepléssel kezdte. Január 3-án, csütörtökön a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XVI. kerületi sashalmi könyvtárában folytatódott a „Kortárs festők – kortárs költők a könyvtárban” című rendezvénysorozat. A Krúdy Irodalmi Kör meghívta az ŐsfAlköz két festőművészét, hogy állítson ki a közművelődési intézményben. Már tavaly december 6-án is bemutatkoztak a székesfehérvári alkotók: Kő Cecília, Szintai Kati és dr. Tóth Katalin, valamint T. Tamás Ferenc költő, író, novellista, mestertanár. Most dr. Tóth Katalin bővítette ki kiállítási anyagát, és bemutatkozhatott Mónos Jenő festőművész is, mindketten Cserhát Art-díjas alkotók. Kanizsa József, a Krúdy Kör titkára köszöntette...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2019. január
h k s c p s v
« dec    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031