More

2018. október 20. 19:00

Októberben utoljára, csak két alkalommal látható a Bajai Fiatalok Színházának előadásában Egressy Zoltán: PORTUGÁL című darabja, tragikomédia két felvonásban.

Egy képzeletbeli magyar faluba, Irgácsra harminc év körüli, budapesti esszéíró fiatalember érkezik. Betér a kocsmába, ahol a falu prominens képviselői fogyasztanak, és fogadják igencsak értetlenül a portugál naplementéről álmodozó, romokban heverő házassága elől menekülő fiút. A fiatalember azonnal beleszeret a kocsmáros lányába, Masniba, így aztán meghosszabbítja pihenését a nagy út, Portugália előtt. Ennek leginkább Retek, a kényszervallatás miatt kirúgott egykori rendőr, Masni vőlegénye nem örül.

A darab története itthon, vidéki környezetben játszódik. A magyar falu jellemző figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben, nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt, amit az életükről elmondhatnak. A Portugál helyzetkép, az elvágyódás darabja. Műfaját tekintve leginkább „szomoreszk”. S mégsem az – sokkal inkább bohózat. A bajok, a kisiklott sorsok, amelyek körülvesznek bennünket, felülről nézve nevetni valóak is lehetnek…

Egressy Zoltán méltán népszerű tragikomédiáját 1998 óta játssza a budapesti Katona József Színház társulata töretlen sikerrel. 2018 októberében a Bajai Fiatalok Színházának előadásában, Ottmár Attila rendezésében UTOLJÁRA, még két alkalommal láthatja a közönség.

SZEREPLŐK:

Masni – GÁSPÁR-SIPOS KATALIN
Bece – NAGY BOTOND
Kocsmáros – BALÁZSEVITS TAMÁS
Retek – FÖLDES PÉTER
Pap – TORDA BALÁZS
Csipesz – OTTMÁR ATTILA
Jucika – GÖBL GABRIELLA
Sátán – ANDRASICS MÁRKÓ
Feleség – ÉBER KATA
Bittner – BEDEKOVICS NORBERT

Előadások: 2018. október 20., szombat (19 óra)
2018. október 21., vasárnap (17 óra)

Helyszín: Bajai Városi Színházterem

Jegyek válthatók elővételben a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában
(Baja, Szentháromság tér 3., tel.: 79/321-341)
Jegyárak: 2500,- 2000,- 1800,- 1500,- Ft

 

 

Hozzászólások