More

2018. augusztus 31. 15:00

A Fuxreiter-terem ünnepélyes névadója 2018. augusztus 31-én, pénteken 15.00 órakor kezdődik Kecskeméten a Ráday Múzeumban. A vendégeket köszönti dr. Fogarasi Zsuzsa. Fuxreiter András gyűjtő életútját bemutatja és a szakember munkásságát méltatja dr. Weiszburg Tamás, az ELTE Ásványtani Tanszékének tanszékvezetője.

Fuxreiter András 1942. augusztus 31-én, Gyöngyösön született. A természet megismerése már kisgyermek korától vonzotta. 1983-ban megszervezte a Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körét, mely az óta is aktívan működik. 1997-től a kecskeméti Református Ókollégiumban állandó ásvány- és őslénytani kiállítást rendezett a saját gyűjteményéből. Ez az anyag ma a Ráday Múzeum letéti gyűjteménye, melynek 1700 darabját védetté nyilvánították.

A múzeumban látható a „Természet harmadik országa”című kiállítási anyaga, melyet később egészített ki a „világító”, fluoreszcens ásványok tárlójával. 2016-ban nyitotta meg a „Magyarország ásványai” című kiállítását. Fuxreiter András ismeretterjesztő tevékenysége nyomán több ezer gyermek és felnőtt ismerkedett meg a Természet harmadik országának szépségeivel, mely sokak pályafutását is meghatározta.

Helyszín: Kecskemét, Kálvin tér 1.

 

Hozzászólások