More

2018. július 2. 00:00

A hónap alkotói: A Kecskemétfilm Kft. munkatársai. A tárlat 2018. július 2 – augusztus 31-ig a Kecskeméti Kulturális Központban, a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg.

A Kecskeméti rajzfilmstúdió 1971 óta vezeti a magyar animációs filmgyártást hazánkban, amely már nemzetközi elismerést is magáénak tudhat. Eddig körülbelül 250 filmet készítettek önálló alkotásként hazai és külföldi megrendelésre, és több mint 50 díjat nyertek nemzetközi fesztiválokon.

A Kecskemétfilm dolgozói animációs filmeken kívül készítenek művészi rövidfilmeket, sorozatokat, oktató-és reklámfilmeket. A filmműhely legnagyobb sikere a Vízipók-Csodapók volt, melyet 45 országban vetítettek. Ezen kívül számos örökemlékű sorozatot is a kecskeméti filmeseknek köszönhetünk, úgymint a „Magyar Népmesék”, a „Mondák a magyar történelemből” ,a „Mesék Mátyás királyról” és a „Leo és Fred” című alkotások.

A minden idők legnagyobb költségvetésű európai animációs játékfilmnek tartott „A Majmok kastélya” című szuperprodukció is a Kecskemétfilm falai között készült.

 

Látogatható: a Hírös Agóra Kulturális Központ II. és IV. emeleti Panoráma társalgójában, az intézmény nyitva tartási idejében

 

 

Hozzászólások