Egy szomorkás, esős február végi napon, a “Béke és háború” – Művészsorsok a nagy háború idején című kiállítás sajtómegnyitójára voltam hivatalos a Gellérthegy oldalában található Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumba, s legott a napfényes “Kikelet”-ben találtam magam.

Képkivágás0
Amikor odaértem, éppen TV-felvétel folyt, így a kiállítás háziasszonya, Csillag Éva a szomszédos Műteremben fogadta a sajtó munkatársait, ahol Molnár-C. Pál festőművész tematikus kiállítása látható „Kikelet” címmel. Így a borongós esőből egyenesen a tavaszba érkeztem. Megörültem, hogy nem hagyományos megnyitóban lesz részem, hanem mesélős, a művészélet apró hétköznapjait, titkait bemutató tárlatvezetés lesz. Csillag Éva mesélt arról, hogy a „Kikelet” kiállítás tulajdonképpen válaszként hordozza a remény üzenetét a „Béke és háború” című kiállításra.

Képkivágás00

 

Az első világháborús emlékkiállításon nagy magyar művészek – Aba-Novák Vilmos, Benczúr Gyula, Jeges Ernő, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Körösfői Kriesch Aladár, Ligeti Miklós, Medgyaszay István, Mednyánszky László, Molnár-C. Pál, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula, Sámuel Kornél, Stróbl Alajos, Szőnyi István – alkotásait, személyes emlékeit tekinthetik meg az érdeklődők. A nagyszerű remekművek mellett a művészt, mint embert szeretnénk bemutatni a leszármazottak, hagyatékgondozók segítségével.
A tárlat különlegessége, hogy a háborús tematikájú művek mellett a művészek ugyanebből a korszakból származó, „békés” műveit is megtekinthetik a látogatók.

 

IMG_1183 (1)

Úgy tíz éve egy képmeditációs csoportban heti rendszerességgel foglalkoztam a XX. század magyar képzőművészeinek alkotásaival, többek között Molnár-C. Pál és a kiállításon szereplő művészek jó néhány művével.
Szőnyi István Éjszakai vonat című képe ihlette például a korábban a MontázsMagazinban is megjelent képmeditációmat Éjféli gyors címmel. Így elmondhatom, hogy otthonosan éreztem magam már várakozás közben is.

Képkivágás4

Aztán hamarosan a TV-felvétel is befejeződött, és feleségétől átvéve a szót Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája folytatta a mesélést, s átvezetett bennünket a “Béke és háború” – Művészsorsok a nagy háború idején” című kiállításra a Tavasz-Terembe. Ez a terem – mint megtudtuk – azért kapta ezt a nevet, mert korábban a Tavasz család lakta, s ily’ módon kiválóan rímelt a “Kikelet” kiállítással is.

IMG_11640

A művészek, képeik, apró tárgyaik, egymással való szövevényes családi kapcsolataik, s a háborúhoz való viszonyuk rövid történetét ismerhettük meg az egyórás tárlatvezetésen.

Sámuel Kornél nagy tehetségű szobrászművész gyermeke, Éva 1914 áprilisában született meg. A művész lelkesen vonult be katonának, szeptemberben Aradról írt kislányának –ekkor még nem tudta, hogy ezek a sorai búcsúsorok, melyek az akkor néhány hetes kislányt egész életében végigkísérték. (Ez a dokumentum eredetiben látható a kiállításon.) Sámuel Kornél októberben meghalt az orosz áttörésnél. Felesége utána utazott, de sírját nem találta. Áldozata mégis sokak számára jelentett életet: Ferenc József parancsba adta, hogy a művészek ettől kezdve ne menjenek az első vonalba.

Talán ez jelentette az életet Kisfaludi Strobl Zsigmondnak is, aki 1916-ban feleségül vette az özvegyet, és a félárván maradt Évát saját lányaként nevelte és szerette.

Rippl-Rónai József gyanútlanul látogatta meg felesége családját 1914-ben Franciaországban. Mikor kitört a háború, a helyiek ellenségnek nézték, osztrák kémnek tartották és megverték őt. Fogságából 1915-ben tudott hazatérni. 1916-ban önként jelentkezett az olasz frontra haditudósítónak. Itt találkozott Mednyánszkyval és Kisfaludi Strobl Zsigmonddal is.

Képkivágás2

Stróbl Alajos már 58 éves volt, de mint korábban leszerelt katonatisztet, mégis behívták, és családtagjai, barátai nem tudták lebeszélni a frontszolgálatról. Igazi bohém ember volt, lovásza és tisztiszolgája mellett Mussolini nevű kutyáját is magával vitte. Szemtanúk szerint mint fiait védő oroszlán harcolt a frontvonalon. Versek születtek bátorságáról.

Medgyaszay István építőművész 1914-ben jegyezte el szeretett menyasszonyát. Frontról írt levelei csodálatos szerelmi vallomások. 1915-ben, első szabadsága alatt tartották meg az esküvőt, s felesége visszakísérte őt Lembergbe, a frontra – ez volt a nászútjuk. Anyagánál és lényegénél fogva elfelejtett része az életműnek a Lembergben 1916-ban készült hadikiállítás, melyet ’17-ben a Margitszigeten is felállítottak.

Képkivágás5

Körösfői Kriesch Aladár – amikor mindenki hazafelé menekült 1918-ban, ő a hazáért érzett mély felelősség lelkiismeretével jelentkezett önkéntesnek. Isonzónál készült a harctéri napló, melynek eredetije itt van a kiállításon. Felelősségtől hajtva, ötgyermekes édesapaként, több mint ötven évesen ment ki a frontra. Hazatérve a háború szörnyű élményeit és a béke utáni mély vágyát fogalmazta meg a központi szeminárium számára készített Jó pásztor üvegablakán 1918-ban.

Ligeti Miklós, mint jó nevű szobrász, portrékészítőként járta a frontokat. Két frontszolgálat között, 1916-ban a pálos rend egy emlékmű elkészítésére kérte fel. Ekkor alkotta meg a Béke kútját. A béke utáni nagy kiáltás ez 1916-ból, mely a központi szeminárium udvarán ma is látható.

Képkivágás3

Aba-Novák Vilmos kezdettől fogva fájdalommal élte meg, hogy abba kellett hagyni a művészképzőt a frontszolgálatért, ahol súlyos kézsérülést szenvedett. Öngyógyítással mentette meg festő kezét. Visszatért a frontra és 1918-ig szolgált. Mély depresszióban tért haza. Több év hallgatás és szenvedélyes művészi érlelődés után első rézkarcai (Özönvíz; Román tánc) a megélt borzalmakat idézik. 1936-37-ben készített hatalmas első világháborús emlékműve, a szegedi Hősök kapuja is megélt fájdalomból születő nagy kiáltás. A hagyomány szerint Horthy felesége, mikor megpillantotta az emlékművet, így szólt: aki ezt látja, annak nem lesz többé kedve harcolni.

Nagybánya, és az elkezdett főiskola után jött a frontszolgálat Szőnyi István számára. TBC fertőzést kapott, mely végigkísérte az életét, és okozója lett 1960-as halálának is. Gyógyulni a Tátrába küldték. Levelei tanúsága szerint már 1915-ben elege volt a háborúból. Erdélyben találkozott Török Jolánnal, akitől megszületett első gyermeke, s noha nem vette el feleségül az édesanyát, Jolánt mégis nevére vette és örökbe fogadta. Ebből a kevéssé ismert kapcsolatból született Szőnyi István unokája, Komáromy Péter, aki riportot adott nekünk. Talán az első világháborúban megélt fájdalmak indították Szőnyit arra, hogy sokak életét mentse meg a második világháborúban családja segítségével, amiért Yad Vasem –díjat is kapott.

IMG_1224

Jeges Ernőt középiskolás diákként érte a háború, de megrázó műveket alkotott fiatalemberként, akinek osztálytársait már a frontra vitték. Közben fölkerült a főiskolára, s első illusztrációs műve Kaffka Margit Kis emberek, barátocskáim című játékgyűjteménye 1918-ból, mely egy csodálatos kiáltás a háború ellen az életért. Jeges Ernő illusztrálta Ady utolsó kötetét is, Halottak élén címmel 1918-ban. Ebben az évben már előre vetíti árnyékát a trianoni tragédia, ekkor készült híres Nem, nem, soha! című plakátja.

Molnár-C. Pál (a háború alatt még Molnár Pál) általános testi gyengeség miatt felmentést kapott a katonai szolgálattól, így 1915-ben elkezdhette a főiskolát, de 1916-ban alkotott szürrealisztikus háborús víziója kifejezi az egymással csatázó hatalmak árnyékában megélt fájdalmat és kiszolgáltatottságot.

Rudnay Gyula kezdetben Budafokon álcázta a soha nem használt védelmi vonalakat, majd Losoncra kapott behívót, ahol megtapasztalta a háborúban kiszolgáltatottá vált menekülő szegények sorsát. Ekkor készült megrázó Gömöri parasztpár 1918 című képe. Élete végéig sorsközösséget érzett a szegény és kiszolgáltatott emberekkel.

A kiállításmegnyitó után Csillag Péter megszólított, és ekkor elmeséltem neki személyes érintettségemet a kiállítással kapcsolatban: hogy két éve Rippl-Rónai József Róma villájában is hasonló tárlatvezetésben volt részünk a férjemmel és a testvéremmel, s hogy magam is egy Medgyaszay István által tervezett városi házban lakom Budán.

001531_240

Molnár-C. Pál Szent Ferenc képe a madarakkal pedig a kiállításmegnyitót követő éjszaka álmomban is megelevenedett és az álomban egy mesebeli apró, karcsú vízimadár lépdelt át a kép vízén, alkotásra inspirálva másnap reggel.

A kiállításmegnyitó elején  Csillag Éva elbeszéléséből derült ki az is, hogy Molnár C. Pál az Est című folyóirat több évfolyamának híreit illusztrálta, napszakról-napszakra.

Példája inspiráló lett számomra is, s így végül egy saját készítésű haiku-kalligráfiával illusztrálom a mostani cikkemet.

vizimadár
A kiállítás sajtómegnyitóján készült fényképeim galériája

Antalffy Yvette

Hozzászólások