Libri irodalmi díjak 2021 – Szavazzunk a kortárs magyar irodalomra! A Libri a 2016-ban alapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazza. 2021-ben is elnyeri egy-egy mű a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

libri irodalmi dijak 2021

Libri irodalmi díjak 2021 – A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának tartja az olvasás népszerűsítését.

Ezért alapította meg 2016-ban a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakkal a cég a kortárs magyar irodalom népszerűsítését tűzte ki céljául. A versenyben a díj átadását megelőző évben először kiadott, magyar szerző magyarul írt szépirodalmi művei vehetnek részt. Azok a könyvek, amelyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak.

2020-ban a fenti meghatározásnak 156 könyv felelt meg, 50 kiadó műveiből állt össze a lista. Ebből választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló 212 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet. A felkérésnek eleget tett és szavazott a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire többek között Al Ghaoui Hesna, Arató László, Artner Szilvia Sisso, Babarczy Eszter, Barabási-Albert László, Bazsányi Sándor, Bárdos András, Bojtár B. Endre, Bombera Kriszta, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai, Danks Emese, Enyedi Ildikó, Fáy Miklós, Gyurkó Szilvia, Horváth Gergely, Pelsőczy Réka, Sándor Pál, Vecsei H. Miklós és Zacher Gábor is.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a CEU, a Debreceni Egyetem és az ELTE hallgatóit. Valamint ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, az Eszterházy Károly Egyetem, az IBS, a Károli Gáspár Református Egyetem diákjait. Valamint a Kolozsvári Egyetem, a METU, a MOME, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóit.

Döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amire majd a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A közönség 2021. március 25-től május 2-ig adhatja le voksát a Libri weboldalán.  A Libri irodalmi díj nyerteséről pedig az ötfős szakmai zsűri határoz.

Libri irodalmi díjak 2021 – A szakmai zsűri tagjai:

Bálint András – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Beck Zoltán – dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója
Fullajtár Andrea – Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja
Károlyi Csaba – Artisjus-díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató
Szilágyi Zsófia – Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott. 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért. Kepes András Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. 2018-ban a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak.

2019-ben a közönség tetszését Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Szvoren Edina vehette át Verseim című novelláskötetéért. 2020-ban a közönség Grecsó Krisztián Vera című regényére voksolt, míg a zsűri Láng Zsolt Bolyai című művét választotta a Libri irodalmi díj nyertesének.

A Libri irodalmi díjak nyertesei 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

 

Libri-Bookline Zrt.

Legutóbbi cikkünk a témában

 

Hozzászólások