Kecskemét jól ismert festőművésze Gróf Zoltán. Keveset tudunk róla, pedig érdemes közelebbről megismerkedni vele. Szeretnénk megismerni az életét, munkásságát. Erről kérdeztem őt.

 

grof19

 

Kecskeméten születtem, az iskoláimat is itt jártam: a Jókai Mór Általános Iskolában, a Czollner téri Iskolában, majd a Piarista Gimnáziumban érettségiztem. Gimnazista koromban már éreztem, hogy valami közöm lesz a festészethez. Édesanyám adta a kezembe Munkácsy Mihály élettörténetét, és ez lelkesített fel először. Pál László életrajza is erősítette az érdeklődésem. Sajnos, nem volt bátorságom ahhoz, hogy jelentkezzek a Képzőművészeti Főiskolára, hiszen mindenki azt mondta, hogy oda rengeteg a túljelentkező. Nem volt önbizalmam, nem hittem el, hogy én, a kis vidéki gyerek oda bejuthatok.

Megpróbáltam olyan szakmát választani, amely kapcsolatban van a festészettel. Így érettségi után címfestőnek jelentkeztem. Akkoriban még nem volt fejlett a technika, és mindent meg kellett festeni a táblán, amit kért a megrendelő. Ha csendéletet kért, akkor azt festettem rá. A mesterem gyorsan rájött, hogy van képességem hozzá, és egy-két éven belül már én festettem a legbonyolultabb címtáblákat. Így kezdődött…

Aztán láttam egy felhívást az újságban, hogy a mártélyi szabadiskolába jelentkezőket várnak. El is küldtem a jelentkezésemet, és meghívást kaptam ebbe a képzőművészeti szabadiskolába. Ez augusztusban volt, a Tisza-parton egy kis művésztelepen tanulhattam, gyakorolhattam a festészetet.

 

grof6

 

További tanulmányok következtek ezután?

Volt egy kitérőm, jelentkeztem a GAMF-ra, de rövid időn belül rájöttem, hogy ez nem az én világom. Más a gépipar, más a szakrajz és egészen más az, amit én szerettem volna csinálni. Habár főiskolát nem végeztem, egy volt tanárom felkérésére egy rövid ideig rajzot tanítottam a Szent Imre Általános Iskolában. Karácsony előtt kellett hirtelen helyettesíteni egy kismamát. Gondoltam, kipróbálom magam, elvállaltam az állást. Érdekes rálátás volt a világra. Ilyen hasznom is volt, hogy amíg a gyerekek rajzoltak az órán, egyet közülük mindig kihívtam, és portrét készítettem róla.

Amikor azonban év végén újra megkérdeztek, hogy folytatnám-e a következő tanévben is a munkát, nemet mondtam. Nem tudtam és nem is akartam a fegyelmezéssel foglalkozni. A rajz nagyon laza tantárgy, sok szabadságot, mozgást megenged a gyerekeknek, amivel néha visszaélnek. Ha más tantárgyat nem tanít az ember, akkor nehéz fegyelmezni őket. Szép volt, jó volt, de ennyi elég volt. Legalább jobban megértem a feleségem problémáit, aki viszont pedagógus. Látom, hogy nem könnyű hivatás ez.

 

grof8

 

Hogyan folyt tovább a művész élete?

Folytattam tovább a mártélyi szabadiskolát, ahol sok kollégával megismerkedtem, és tanultam tőlük is. Megkerestem Szappanos Istvánt, aki a Tanítóképző Főiskolán tartott rajzszakkört, és oda elkezdtem járni. Két-három évig jártam hozzá tanulni. Ott ismerkedtem meg azzal az éppen összekovácsolódó megyei képzőművész maggal, akik most már az élvonalba kerültek. Szappanos Pistán kívül Bruncsák András, a tavaly elhunyt Walter Gabi, Körös Sára, Harsányi Zsuzsa… Nem sorolom tovább, mert hátha valakit kihagyok…

Egy lajosmizsei táborban, ahová engem is meghívott Kőrös Sára, a legnagyobb meglepetésemre és örömömre megismerkedtem Bozsó Jánossal. Ő is részt vett a táborban. Nekem ő már akkor nagy művészpéldaképem volt. Megismerkedtünk, összebarátkoztunk, és volt vagy két évem, amikor nyáron együtt festettünk Jánossal. Nagyon kedves ember volt, egyáltalán nem éreztette velem a Munkácsy-díjas művész, hogy én csak egy kezdő festő vagyok.

 

grof10

 

Milyen szakmai tudást lesett el tőle?

Szakmailag a komponálást próbáltam megtanulni tőle, mert abban nagyon nagy volt. Akkoriban követtem is az ő technikáját. Általában sötét alapra dolgozott, és először a fényeket rakta föl. Tehát nagyon sötét festékkel fölrakta a kontúrokat, és aztán a fényeket. Majd a fényekhez rakta hozzá a lokálszíneket. Ez számomra új volt, mert a klasszikus olajfestészetben mindig a fény felé haladunk és a legkésőbb rakjuk fel a fényt, ami ott robban, mint Munkácsynál is. Itt viszont épp a fény volt az első. Tehát azt tanultam meg tőle, hogy a fénynek alá kell rendelni a többit. Ez nekem nagy segítség volt a kezdetekben.

Hány képet festett eddig? Meg lehet ezt becsülni?

Nem tudom. Amikor igazán elkezdtem festeni, 34-35 éves voltam. Korábban rendszertelenül dolgoztam, hosszabb-rövidebb kihagyásokkal. Ha számolunk kb. 30 év aktív munkát és évente 50-100 képet, akkor 1500-3000 között mozog a számuk. Tehát csak megsaccolható, de pontosan nem mondható meg. Aztán voltak köztük rajzok, akvarellek, egyéb technikával készült képek is.

 

grof17

 

Mi lett a sorsuk ezeknek a festményeknek?

Az első időszakban csak itt álltak a műhelyemben, aztán egyszer csak eljött az az időszak, amikor kezdtek megismerni, elkezdték vásárolni a képeimet. Sok képem ott maradt az alkotótáborokban, hiszen minden tábor úgy működik, hogy a részvételi díj (ellátás, szállás) fejében ott hagyunk egy-két-három vagy akár négy képet is. Attól függ, milyen hosszú és milyen színvonalú a tábor. Ezért aztán elmondhatom, hogy Magyarországon nagyon sok helyen van képem, hiszen szépszámú alkotótáborban vettem már részt (Tiszakécske, Solt, Akasztó, Tamási, hogy csak néhányat említsek). De külföldön is jártam: Szlovéniában, Szerbiában két helyen is, Szlovákiában, így más országokban is megtalálhatóak a képeim.

Az egyik szerbiai tábor speciális volt, mert oda kimondottan akvarellfestőket hívtak. Pedig kevesebb akvarellt festek, mint olajat. Ennek van egy kis piaci magyarázata is, mert az akvarellt nemigen veszik. Az olajfestmény ugyan drágább, de valahogy elterjedt a köztudatban, hogy ez valamiképpen magasabb rendű. Pedig akvarellt festeni sokkal nehezebb technikailag. Ha az olajat elrontom, semmi baj, vagy lekaparom vagy átfestem, és már ki is javítottam. De ha valamit elrontok az akvarellnél, azt nem lehet teljesen jóvátenni. Erre a képre is rácsöppent egy sötét folt, amit fehéren akartam hagyni. Próbáltam lemosni, de teljesen nem sikerült. Tehát már nem ugyanaz a kép… Érdekes, hogy más országokban nagyobb az akvarell becsülete, mint Magyarországon.
Nekem szerencsém volt, hogy Szerbia legnagyobb akvarellistáját megismerhettem és kölcsönösen megfigyelhettük egymás technikáját.

 

grof14

 

Mennyire ismerik saját hazájában, Kecskeméten?

Ez érdekes kérdés, mert amikor már évek óta jártam Mártélyra, az alkotótáborba, akkor keserűen megállapítottam, hogy arrafelé többen ismernek, mint a saját városomban. De később jobbra fordult minden, amint bekerültem a Szappanos Pista körül létrejött művészkörbe. Közös kiállításokat is csináltunk. Bruncsák András megszervezte a megyei alkotótábort Veránkán, ahová vagy 15-20 évig jártam. Ott is hagytam sok képet, legalább 15-20 képem van a Megyei Önkormányzat tulajdonában. Évente kiállítást rendeztünk az anyagból. Egyre jobban kezdtek tehát megismerni, eljönnek hozzám kecskemétiek is vásárolni. Épp ma is járt itt egy régi ismerősöm.

Ezzel kapcsolatban egy pozitív élményem volt: Ez év februárjában volt egy kiállításom a Barátok temploma plébániáján. Ilyenkor mindig izgul az ember, vajon egyáltalán eljön-e valaki a megnyitóra. Óriási meglepetés volt, hogy zsúfolásig megtelt a hely, több mint százan ott voltak. Voltak, akik már nem fértek be, ezért visszajöttek később, mások meg néhány nap múlva látogattak el a kiállításra. Az emlékkönyv pozitív beírásaiból is látszott, hogy sokaknak tetszett a kiállítás. Jöttek aztán csoportok is, egyénileg is az alatt az egy hónap alatt, amíg nyitva volt a kiállítás. Ha ebből levonom a következtetést, talán elmondhatom, hogy Kecskeméten is sokan ismernek engem és a képeimet.

 

grof4

 A legutóbbi kiállításom megnyitóján

Harsányi Zsuzsa beszélgetett Önnel a megnyitón. Ez rendhagyó módja egy kiállítás megnyitásának?

A hagyományos megnyitókon a művész passzivitásra van kényszerítve. Csak áll ott a művei között, mások meg minden szépet elmondanak ugyan róla, de ő rendszerint nem kap szót. Csak áll ott sután és mosolyog. Én ezt akartam elkerülni, és Zsuzsi rögtön partner volt ebben, így kitaláltuk ezt a beszélgetési formát. Ilyenkor poénokat is el lehet mondani, közös emlékeket fölemlegetni. Láttam, hogy a közönség is jobban élvezte, mintha egy száraz, esetleg monoton szöveget hallgatott volna.

 

grof3

 

Mikor lesz újabb kiállítása?

Május 28-án, csütörtökön lesz Kecskeméten a Művész Kávézóban a következő kiállításom megnyitója. (Kecskemét, Rákóczi út 16.) Öt évvel ezelőtt állítottam ki ott utoljára, most más képeket, más felfogású munkákat válogatok össze. A Művész Kávézót sokan látogatják, a képeknek jó, világos helyük van, örülök ennek a kiállításnak. Kellemes helyszín, jó elüldögélni egy-egy baráttal egy kávé mellett beszélgetve, és közben megnézegetve a kiállított képeket.

Van más galéria, egyéb kiállítási lehetőség is Kecskeméten?

Nagyon kevés a kiállítási lehetőség. Van az E-galéria az Alföld Áruház oldalában, a Premier Galéria és az újonnan nyílott Artesia Galéria a Kisfaludy utcán, bár azt nem ismerem még. Nem irigylem a fiatalokat, a kezdőket, mert nagyon kevés lehetőségük van az induláshoz, a műveik megismertetéséhez. Hiányolom a bemutatkozási lehetőségeket a városban. A Kulturális Központban van egy sorozat, A hónap alkotója, ez jelenthet némi lehetőséget. Régebben ugyanitt nagyobb kiállításokat is rendeztek, ahol félévente, évente bemutathattuk a legfrissebb műveinket. Most nem tudunk hová menni, ahol megmutathatnánk magunkat, a képeinket. Ha most lennék 18-20 éves, nagyon nehéz dolgom lenne, mert nem tudnám megismertetni magam a közönséggel.

 

grof15

 Róma

Nagyon irigylésre méltó volt a múlt századbéli párizsi szalon, ahol – ha elfogadták valakinek a képét, akkor – nagy dicsőség volt részt venni. Jó, az Párizs, ahol egy évben akár ezer képet is kiállítottak. Sokszor hallom, hogy Kecskemét a művészetek városa. Akkor pedig nem ártana egy ilyen kezdeményezés, hogy legalább egyszer egy évben megmutathassák az itt élő alkotók a műveiket a közönségnek. Két évvel ezelőtt volt egy csoportos kiállítás a Kulturális Központban, ahová én is meghívást kaptam egy képemmel. Ott legalább kapott az ember egy keresztmetszetet a kecskeméti és a megyében élő művészek alkotásaiból, hírt adtak a létezésünkről.

Ha a város vezetése és az Értékmegőrző Bizottság tudna segíteni a képzőművészeknek, miben kérné a segítségüket?

Nem tudom, ki volna az, aki fontosnak tartaná a város és a megye képzőművészeit fölkarolni, és rendszeres, folyamatos megjelenési, kiállítási lehetőséget biztosítana számunkra. Ez nagyon fontos lenne. Ha számon tartanának bennünket és számítanának ránk, ha összefognák az itt élő képzőművészeket. Szerintem büszkék lehetnének ránk, és valóban a kultúra fellegvára lehetne Kecskemét. A város egy központi épületében lehetne egy állandó kiállító terem, ahol a külföldieknek is büszkén lehetne megmutatni, hol tart éppen a kecskeméti képzőművészet. A Cifrapalotában van tárlat, de a régiek festményeiből. Van a Naiv Művészek Múzeuma, ami megint más stílust mutat be.

 

grof16

 

El tudnék képzelni egy kuratóriumot, egy zsűrit, amely havonta, kéthavonta tartana egy zsűrizést, és kiválogatná, hogy mely képeket lehetne a következő félévben kiállítani. Úgy gondolom, hogy ma is vannak a városban olyan művészek, akiknek a képei egy idő múlva dokumentálnák a kecskeméti képzőművészetet, helyük lenne egy múzeumban. Még az is megfordult a fejemben, hogy a Bozsó Gyűjteményben nem kaphatnának-e egy termet azok a festők, akik kortársai vagy tanítványai voltak Bozsó Jánosnak. Vagy ott van a Vasútállomás parkjában a Katona József Múzeum régi épülete, ami már nem üzemel kiállítótérként. Pedig gyerekkoromban de vártam azokat az alkalmakat, amikor megnézhettem ott a „nagyok” kiállításait!

Milyen témákat fest a legszívesebben?

Legnagyobb részben tájképeket festek, de van jó néhány csendéletem is. Egyre jobban szeretnék most a figurális ábrázolás felé fordulni. Ez mindig izgatott, csak nem mertem belevágni, mert nagyobb a hibázási lehetőség. Ha egy fát göcsörtösebbre festek, azért nem szól senki, de ha egy alakot, az már baj. Bár ezt a kockázatot is fel kell vállalni.

 

grof1

 

A Katona József Színház rendelt tőlem tíz akvarellt, mindegyiken a színház épületét festettem meg kívülről. Ezek a képek az ESTem gálán lesznek átadva a legjobb férfi és női színész, férfi és női epizodista, a város kedvenc előadása, kis-színházi előadása, díszlettervező, jelmeztervező, és az évad embere címet elnyert művészeknek. Nagyon örülök, hogy én festhettem meg ezeket a képeket.

A családja támogatja a művészi ambícióit?

A feleségem messzemenően támogat és biztat. Ő beszélt rá arra is, hogy jelentkezzek abba a bizonyos mártélyi szabadiskolába is. Nélküle most nem itt lennék. Most már nyugdíjas, és gyakran van egyedül, hiszen elkezdődik az alkotótáborok időszaka. Most is elmegyek tíz napra, aztán Zalába megyek egy hétre, majd Békésbe, Izsákra, tehát felgyorsul az élet körülöttem. Ahová tudom, viszem magammal, de így is sokat marad egyedül. Megnyugtató azonban számomra, hogy a pedagógusi pályafutása befejezésével ő is alkotói-művészi tevékenységbe fogott: megtanulta a csipkeverést. Így az is előfordul, hogy amikor én hazajövök a zalai alkotótáborból, nem biztos, hogy találkozunk, mert lehet, hogy addigra ő már elmegy csipkeverő táborba. Így jobban megértjük egymás szenvedélyét, és toleránsabbak vagyunk egymáshoz.

 

grof18

 

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Továbbra is festeni. A téli hónapokat nyugodt körülmények között a műteremben töltöm, de folyton várom a tavasz közeledtét, az alkotótáborokat. Mert a tájképfestő igazán akkor érzi jól magát, amikor kint van a természetben. Valamikor rengeteget jártunk ki. Mióta a technika (a digitális fényképezőgép) segít, gyakran csak lefényképezzük a tájat, és otthon, nyugodt körülmények között dolgozunk rajta. Ez leegyszerűsíti a dolgunkat, hiszen nem kell a 35 fokos hőségben ülve festegetni, hanem csak egy kattintás, és a fotó alapján a hűvös műteremben is le tudjuk festeni. Ez persze nem az igazi. Ezért is tisztelem Bozsó Jánost, mert ő esőben, szélben, hóesésben és tűző napon is festett, nem korlátozta az időjárás a munkájában.

Walter Gabival tettünk kísérletet arra, hogy kimentünk vidékre tájat, tanyát festeni. De az ott lakók nagyon bizalmatlanok voltak velünk, hiszen nagyon sok a betörés manapság. Régebben még barátságosabbak voltak az emberek, behívtak bennünket, elbeszélgettünk egy kancsó bor mellett. Ez jó volt, mert akkor lehet igazán jó képet festeni egy tanyáról például, ha ismerjük, ki lakik benne, ez érzelmi többletet jelent.

Kedves Zoltán, kívánom, hogy vágyai teljesüljenek, és fessen még nagyon sok szép képet valamennyiünk örömére!

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások