1965 júniusában, sikeres érettségim örömére, megjutalmaztam magamat az épp zajló könyvhéten a Körkép 65-tel. Az ábécé-rendben legelső szerző fotója alatt gyászkeretben állt a név. Bóka László ugyanis 1964. október 31-én 54 esztendősen elhunyt.

bokalaszlo1

Máig szóló hatással lett rám a kötetbeli elbeszélése, a Diniz királynő és Lancelot lovag. A benne szereplő szimpatikus fiatal munkásnak a Bordás László nevet adta az író. Akkoriban már bőven volt fogalmam a névadás, benne akár a keresztnév stiláris fontosságáról, sőt írói célzatosságáról. Észrevettem, hogy a Lancelot névnek, amely a címen kívül még a szövegben is fel-felbukkant, afféle rejtett üzenete van. Tudjuk, a László utónevet mindmáig szláv eredetnek mondják a nyelvészek. Bóka viszont, a legkisebb fejtegetést is mellőzve, rejtjelesen közli velünk: ő megkockáztatja az ófranciaságot! Sajnos, őt magát már nem kérdezhettük meg… Ám Magay Tamás kiejtési szótára valamiképp Bóka – vélt – teóriáját igazolja, hiszen a betűvel leírt „Lancelot” napjainkban is ehhez hasonlóan ejtődik Frankhon-szerte: „László”!

bokalaszlo2

Csakhamar egyetemista (is) lettem. Ekkorra már jóval többet megtudtam Bóka Lászlóról, aki a magyar tanszékeken megkerülhetetlen szakirodalom lett. Elsősorban irodalomtudósként emlegetik még ma is, de több más is volt. szépíró, költő, fordító, kritikus…. Bóka azonban valójában nyelvésznek indult. Ígéretes tanítványa volt a híres Gombocz Zoltánnak. Bár a szellemi-tudományos orientáltsága aztán többfelé vitte, Bóka Lászlóban valamiképp mégiscsak mintegy tovább élt a nyelvész. 1956-ban például, a Magyar Nyelvőrben, épp ő, az irodalmár ír remek köszöntőt e címmel: Pais Dezső 70 éves. Kicsit önmagához is méri, amikor olyan tudósként jellemzi Pais professzort, akinek „munkássága mindig túlvilágít szakmája szűk körén”.

bokalaszlo3

Emléktábla Budapesten a VIII. kerületben

De most már maradjunk kifejezetten a költő Bóka Lászlónál! E mivoltában is meg-megszólal benne az anyanyelv művelője és hiteles tudója. a Most úgy szeretlek című versében gyönyörű hasonlattal él: „Úgy szeretlek, mint anyanyelvemet”. A Latin grammatikája minden sorában élvezettel játszadozik az „ante, apud” kezdetű elöljáró-sor tagjaival. Megmutatja, lehet írni jó verset akár Jelentéstan címmel is. Így summáz: „Jöjjön valami más! / Ha új szó nincs, / jelentésváltozás!” És hogy mennyire volt Bókának nyelvi humora is, bizonyítja a saját nevével eljátszadozó utolsó sor az Én vagyok csak ébrenben: „… Settengek az ólba, / felriad a Bodré, / szaladj róka-bóka!” Zárjuk megemlékezésünket az Állomásról állomásra szép vallomásával!

Olyan különös ez minél öregesebben
szeretem anyanyelvemet
ha más nyelven kell szólnom
zsörtölődöm
mint mániákban megzavart öregek
annál inkább megnyitják titkaik
népek s nyelvek előttem
olyan nyelvek szavát is értem immár
amelyekért tanulva nem törődtem

a rádió tárcsáját forgatom
és hanghullámról hanghullámra értem
az idegen szót vén magyar vagyok
de úgy látszik az egész földön éltem

Holczer J. Pompiliusz

Hozzászólások