,,Az egyik embernek nagy álmai vannak, a másiknak kicsik. Bármilyen is a tiéd, a lényeg az, hogy soha ne szűnj meg álmodni.” (Doug Hansen)

Faggatom Csabát életéről, munkásságáról. Többek között szeretném megtudni azt is, hogy mekkora szív van a robusztus külső mögött.

 

orosztcsaba6

 

1969-ben születtem Debrecenben, munkáscsaládba: édesapám asztalos, édesanyám hibafelvevő raktáros volt. Egy bátyám van, ő jelenleg üzletember, életművész.

Van olyan gyermekkori élményed, amelyet megosztanál velünk?

Gyermekkorom meghatározó élménye a kiskert volt Sárándon, lakóhelyemtől 13 km-re. Varázslatos környék erdőkkel és a híres ezeréves tölgyfával. Sok gyermekmesém ihletője az a föld. Ott tanultam meg olvasni és élvezni a könyveket. Akkoriban azon a környéken nem volt áram, így sokszor még a petróleumlámpa fényénél is olvastam, általában nem nekem való könyveket. Hatévesen és később több alkalommal már a Dzsungel doktora című könyvet olvastam amely Vital Brasil Mineéro de Champana életéről szólt és a kígyómarások elleni vakcinákat kifejlesztő Butantan intézet kialakulásáról. Édesanyám hagyta. hogy azt olvassak, amit szeretnék, vagy ami a kezembe kerül, mert úgy gondolta, azzal is tágul a világom. Ő indított el az olvasás, a történetek útján, mert bár volt televízió, de nagyon sokáig minden este mesélt nekünk. Jellemző, hogy a bugyuta gyermekmesék helyett Kinizsi Pál és Mátyás király történeteivel szórakoztatott minket. Talán ezért is írok javarészt történelmi köteteket.

 

orosztcsaba7

Kisdobosként

A középiskola elvégzése után hogyan folytattad az életed?

Hányatott, pergő jövő alakult ki. A kereskedelmi középiskola után jött a főiskola külkereskedelmi szaka, amit nem tudtam befejezni, mert behívtak katonának (1988-90). Azután voltam minden: raktáros, postai csomagkézbesítő, kórházi portás, fegyveres biztonsági őr a Magyar Honvédségnél, egyszóval mozgalmas volt az életem. Szakképesítésem a rendszerváltás után már nem ért semmit.

Végül mi lett a foglalkozásod, és ma hol dolgozol?

2001-ben a laktanyában a feszített szolgálat és a kevés pihenés miatt stroke, azaz agyi infarktus ért, azóta rokkantnyugdíjas vagyok megszakításokkal: hol elveszik, hogy visszakapom.

 

orosztcsaba1

Az edzés a mindennapjaim része

Mit jelent a T betű a nevedben?

A T édesanyám családi nevének kezdőbetűje: Terebesi. Ez egy ősi magyar nemesi család volt, és így emlékezem rájuk, hogy nevemben viselem a T kezdőbetűt.

Most lépjünk át a költészet, az irodalom területére! Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy érezted, hogy papírra kell vetned a gondolataidat?

A betegség utánra datálható ez az időszak. Konkrétan azt éreztem, hogy bármekkora erőgép is vagyok, ezt most nem élem túl, igaz, orvosaim sem biztattak. Ekkor született meg bennem, hogy mivel vagyonom nincs, így egy kötetet hagyok a gyermekeimre, a családomra. Nehezen mozgó aggyal és kézzel, de megírtam első kötetemet, a „Lehettünk volna istenek” címűt, amelyet aztán csak évekkel később, 2008-ban sikerült kiadnia az AdLibrum kiadónak.

 

orosztcsaba5

Ihletre várva

Emlékszel még az első publikálásra alkalmas költeményedre?

Itt szeretném elmondani, hogy én nem tartom magam költőnek. A líra egy különc műfaj, hozzám közelebb áll a próza. Egyébként az úgynevezett depressziós korszakomból való minden versem, és úgy jött össze belőle két kiadott kötetre való. Hogy ez költészet-e? Azt majd eldöntik az olvasók és a közösségi portálok lakói, ahol napi szinten írom ki magamból a gondolatokat vers(?) formájában. De a kérdésre a válasz: igen, emlékszem az első versre. Ez volt  a „Fekete macska blues” amelyet a nyolcvanas évek derekán írtam, amikor a debreceni rock életbe előbb mint szövegíró csöppentem bele.

 

orosztcsaba2

Kép a depressziós korszakomból

Hol, mikor jelent meg első írásod? Ki volt az, akinek legelőször megmutattad az alkotásodat? Van mentorod vagy példaképed a kortárs költészetben?

Az AdLibrum kiadó volt az első kötetem gondozója 2008-ban. Mentoromnak talán nem, de egyengető mesteremnek a tavaly elhunyt Maróti Györgyöt tartom. Példaképem nincs, de a költők közül két embert nagyon tisztelek: egyikük Timea Gulisio, a kendőzetlen, néha naturális mondanivalójáért és zseniális megközelítéseiért. Másikuk Sárközi László, a Csikágó szerzője, akinek az életébe is volt szerencsém belepillantani néhány személyes találkozás során, és lenyűgözve bámulom emberfeletti harcát, amelyet a tolerancia, az elfogadás érdekében vív, ez átjön az alkotásain is. Örömmel olvasom még Jónás Tamás verseit, valamint mélyen megérintenek Sárándi Szilvia költeményei.

Tagja vagy valamelyik irodalmi vagy művészeti csoportnak?

Régen több ilyen csoportba tartoztam: a 7toronyba, a Maróti által jegyzett Kaptárba, a Napkorongba, a Kupéba, de úgy tapasztaltam, hogy ezek az oldalak mindinkább belterjessé válnak, és csupán az egymás vállának ütemes veregetése megy, miközben elfelejtjük a lényeget. Az olvasót! Így elmaradtam mindenhonnan. Megalakítottam a Tar Sándor irodalmi kört, de a kör a tagok időhiánya miatt csak egy facebookos kis csoporttá silányult. Igaz, ebben én vagyok a hibás.

 

orosztcsaba4

Hosszúpályi közönségtalálkozó 2013

Pályázatokon részt szoktál venni? Milyen eredménnyel? Kaptál már az irodalmi munkásságodért elismerést?

Igen, értelmes pályázatokon boldogan és rendszeresen jelen vagyok. 2008-ban Simonyi díjat kaptam Debrecen városától, 2013-ban a Lehettünk volna istenek című kötetem nívódíjat kapott, tavaly a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Alkotói ösztöndíját nyertem el, de jegyzek Honvédelmi Minisztériumi díjat és egy Gárdonyi díjat is.

Hány könyved jelent meg eddig?

2008: Lehettünk volna istenek – A kötet a tatárjárás időszakában tesz egy szó szerinti időutazást
2010: A bolygó színpadán 35 novellával. Sokáig novellákat írtam kizárólag, rám is ragadt a klisé egy időben, Orosz T., a novellista.
2012: A Föld szívének őrzői     – A regény a Pálos rend egy fikciós története, mely a rend életén keresztül mutatja be a Magyarság elmúlt ezer esztendejét.
2013: Csövesrapszódia – Önéletrajzi ihletésű regény a nyolcvanas évek elejéről a rockhívő „csövesek” világából.
Ebben az évben még kijött egy verses füzet is Férfibánat címmel.

 

orosztcsaba3

Hatodik kötetem bemutatója 2014 januárjában

2014 januárja: Árpád népe avagy requiem egy országért – A honfoglalás története és István uralkodása, kicsit máshogy, mint ahogy azt tanítják.
Ez év nyarán érkezett a második verses füzet Álomcsönd címmel.
2014 ősze: a Határtalan végek megjelenése, amely a határőr éveimnek és az egykori bajtársaimnak, elöljáróimnak állt emléket.
2015 nyara: Holdfényanzix című kötet – a Csövesrapszódia kronológiai folytatása, ami a nyolcvanas évek rockzenei életét mutatja be szintén önéletrajzi jelleggel.
És itt ragadom meg az alkalmat, hogy bejelentsem, éppen ma készültem el a tizedik kötetemmel „Vad hajnal” címmel, és ami szintén fikció kategória. Egy apokaliptikus jövőképet vázol az újkori népvándorlás és a vallás nevében elkövetett szörnyűségek tükrében.

Újságot is írsz segítő szándékkal. Mesélnél erről?

Igen, belekezdtem egy politikamentes napilap szerkesztésébe. Egyszerűen megfogott Brand Viktor, az Álomszállító törekvése, amellyel a nehéz sorsú embereket segíti, támogatja, és úgy gondoltam, hogy talán egy online napilap, amelyben az ő tevékenysége is feltűnik a napi hírek mellett, segíti áldozatos munkáját. Később be kellett látnom, hogy ez így nagyon kevés, ezért a lap megszűnt.

 

orosztcsaba8

Díjátadón a Parlamentben

Milyen álmaid, vágyaid vannak még az életedben? Milyen célt tűztél ki magad elé, amelyért teszel is, hogy elérd?

Egyszer azt álmodtam, hogy 22 kötetet fogok írni életem végéig, ebből már 10 megvan. Álmom az, hogy a gyermekeimet gondtalannak és boldognak lássam, de ezért ők tehetnek és tesznek is a legtöbbet.

Kedves Csaba, nagyon szépen köszönöm az interjút. Kívánok neked jó egészséget, töretlen alkotókedvet. Örülök, hogy megtudhattuk, hogy a szíved is nagy!

 

Orosz T. Csaba: A nádi farkas legendája

 

„Falu kanja” – így gúnyolódtak a gyerekek, de a rosszindulatú legények is néha, ha már nem tudták bántani Ferencet máshogy. Nem a lányok utáni járkálását irigyelték, sokkal inkább arról a régi esetről (történt már vagy két hónapja) beszéltek, amikor Ferenc egyedül kiverte a nádudvari kocsmából a razziázó csendőrszakaszt. Nem a részegség dolgozott benne, hanem az igazságérzete nem engedte, hogy szó nélkül hagyja a nagyszájú kakastollasok dúlását az egyszerű terelő legények között.

Amikor Bandit, a béresgyereket minden ok nélkül szájba csapta az a vörös fejű, lenyalt bajuszú csendőr tizedes, hát egyetlen kiáltással borította fel a kocsma nehéz tölgyfa asztalát és vágta a székét ugyanazon mozdulattal a tizedes képébe. A többi csendőr erre persze azonnal az új prédának esett, de Ferencben emberükre akadtak. Kemény, ekeszarv törte marka számolatlanul osztotta a hatalmas pofonokat, amelyek elől hamarosan az összes csendőr az utcára menekült. Onnan kiabálták vissza nagy bátran
–    Elkapunk egy este, Terebesi, meglásd, cipóra verjük azt a nagy pofád!
Így is történt. Ferencet néhány nap múlva elkapták a betakarításból hazafelé jövet úgy tízen-tizenketten, persze civilben, a falu végén és jól helyben hagyták. Ferencben ekkor megszakadt valami. Nemcsak a testében (amit egész életében viselt) hanem lelkében is, hiszen a kis Bandi, a béres is jól látta, hogy mi történik, mégis elszaladt és nem hívott segítséget, pedig miatta történt az egész.

Ferenc a falu szélére járt udvarolni a tehetős Lancbach gazda rátarti Mari lányához. Sok lány kinézte magának a jóképű, erős fiút, de ő nem adta volna a nagyszájú, perlekedő Marit egyikért sem. Talán pont az vonzotta, hogy annyira megközelíthetetlen volt. Lancbach gazda nem nézte jó szemmel, hogy az egykori nemesi család mára már nem igazán tehetős sarja minden este a kiskapuban áll és a lányával beszélget. Másról szó sem lehetett, mint beszélgetésről, de Ferenc egyelőre nem is akart mást.

Azután egy fagyos karácsonyi éjjel megtörtént a csoda. Többé nem hívták Ferencet „Falu Kanjának”, és a tehetős gazda is másként nézett rá. Történt, hogy Ferenc nagy kerülővel a nádrengeteg között ment Mari háza felé. Lopva akarta kis ajándékát Mariék kapujára csempészni. Mivel tudta, hogy mindig a lány kel fel leghamarabb megfejni a teheneket reggelire, így biztos volt benne, hogy megtalálja a kis kendőt, és tudni fogja, hogy kitől az ajándék. Csak rézfejű pásztorbotja volt nála és ingében a selyempapírba csomagolt kendő. Nyár óta kuporgatta a rávalót, inkább még a kocsmába is kevesebbet járt, csak megvehesse. Gúnyolták is emiatt a legények, de ő nem törődött velük, inkább magába fojtotta keserűségét. Ahogy a holdfényben bandukolt a ropogós havat taposva, hirtelen a nádból hatalmas, szürke kutya ugrott elé. Ferenc minden kutyát ismert a faluban, de ezt az ádázul morgó, combig érőt még nem látta.
 – Biztos a másik faluból jött ide – gondolta, de hangosan csak ezt kiáltotta:
 – Mész a helyedre! – ércesen zengő hangjától még a faluszéli kutyák is ugatni kezdtek, de ez az istentelen fajta nemhogy megijedt volna, hanem egyenesen közelebb lépett. Ferenc meglódította rézfejű botját, de az beleakadt a csonttá fagyott nádba, és mint a gyufaszál, kettétört. Ekkor a kutya hatalmasat ugorva Ferenc mellkasán termett, amitől a fiú hanyatt esett. Életre szóló birkózás következett, amiből csak az egyik fél kerülhetett ki győztesen. Ferenc jól tudta, hogy a kutya a torkát támadja, ezért bal kezét belenyomta az állat lihegő pofájába, jobb kezével pedig lefogta annak kapálózó hátsó lábait, hiszen az éles körmök felszakíthatták volna a hasát, mert a szűr alatt csak egy inget viselt.

Hosszú percekig birkóztak lihegve a nádas szélén, elfáradva az állat és az ember gigászi harcában, mikor Ferenc utolsó erejével lentébb tolta a kutyát a hasáról, ráfeküdt és szétmarcangolt karját kirántotta a hörgő állat pofájából. Csak annyi időre rántotta ki, hogy két kézzel benyúlhasson a gyilkosan kaffogó fogak közé, és egyetlen elkeseredett rántással széttépje a kutya hatalmas pofáját. Olyan erővel mozdult a legény, hogy a kutya pofája a füléig szakadt. Ferenc felállt és az ajándékkendőt a karjára kötötte ömlő vérét csillapítván vele. Hazaballagott, otthagyva a dögöt a nádas szélén.

Másnap korán reggel, mikor a család az ünnepi misére indult volna, vette észre, hogy sebesült alkarja alig fér bele az ünneplős kabátba. Mise után a férfiak betértek a kocsmába. Ferencet ünnepélyes csend fogadta, amikor belépett. Nem értette, miért bámulják a legények olyan tisztelettel, hogy még gúnyolódni is elfelejtettek. Csak a bolondos Jankó, a falu bolondja vonított fel boldogan, amikor belépett az ajtón, de Jankó szavát alig lehetett érteni, így Ferenc sem figyelt rá.
– Ittan a fajkasöjő, a fajkasöjő – selypítette izgatottan. Rövid hallgatás után, amikor a kocsmáros kitöltötte a deci vöröset (Ferenc soha nem ivott többet ennél), kérdezte meg Sándort a kenyeres pajtása, hogy mi történt a karjával.
– Összeakadtam a nádban egy kutyával – felelte Ferenc.
– Hát még nem tudod, te szerencsétlen? – hadarta Sándor izgatottan.  –  Nem kutya volt az, hanem farkas.
– Farkas a fenét! – legyintett Ferenc. Az ünnepre való tekintettel nem mondott ízesebbet. – Ezen a környéken nincs olyan.

A kocsmáros is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és azt mondta, hogy reggel az erdőkerülő jött a hírrel, hogy valaki a falu szélén széttépett egy nádi farkast a puszta kezével, és behozta a törött pásztorbot rézfejét, valamint az állat bozontos farkát bizonyítéknak. Azt hitték, Ferenc rátartiságból nem beszélt erről a templom előtt, de most már megértették, hogy csak azt hitte, hogy kutya volt, ami így elbánt vele. Délre az egész faluban szétröppent a farkasölő híre. A kevély Mari futva érkezett, és kipirulva szebb volt, mint valaha. Azonnal Ferenc sérült kezét kezdte el tisztítani levéve a kendőt, és félretolva a család nőtagjait. Csak mikor kimosta és az otthonról hozott patyolat tiszta kendővel bekötözte a mély sebeket, akkor szólalt meg csipkelődve.
– Aztán kitől kapta maga azt a cifra kendőt? Mék lyány záloga volt?
– Neked vettem, Marikám, karácsonyra még a debreceni vásárban – válaszolt a felhevült fiú és rátapadt a válasz hallatán engedelmesen megnyíló leányajakra. Ez volt a két szerelmes első csókja, amiben Ferenc még csak át sem ölelhette Marit, hiszen akkora bubát rakott a karjára, hogy még lógatni sem bírta.
– Aztán délre eljöjjön hozzánk, apám elvárja ebédre! – mondta a lány levegő után kapkodva, majd felpattant, és ahogy jött, úgy kiviharzott a Terebesi portáról, valami szerelmes jókedvet hagyva maga után.

Ezután még hívták sok más néven is a nagyapámat,de egészen a második világháború kezdetéig Farkasölő volt a neve a faluban. Marival kötött házasságából hét gyermek született, köztük az édesanyám. A háború alatt aztán volt a nagyapám neve nyomorék is, amikor egy bombázás alkalmával a bomba mellette csapódott be, és farkasölőhöz méltóan két napig a földbe temetve vívta harcát a nagy kaszással. Győzött itt is.

De később hívták „Habókosnak” is, mert senki sem hitte el neki, amikor arról beszélt az embereknek, hogy volt egy találmánya, amit a „ruszkik” elvettek tőle. Később a helyi pap megtalálta a kopott bibliában a tustáras ismétlő pisztoly terveit, ami a háborúban Zbrojovka néven vált ismertté, és itthon ma csak így hívjuk: Walter típusú kézifegyver.

Így hát rengeteg neve volt nagyapámnak, de én csak egy néven emlegetem a gyermekeimnek, valahányszor meglátogatjuk Őt a temetőben. Őt, akire ismeretlenül is nagyon büszke vagyok: a Farkasölő!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

Hozzászólások