“Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (János 14:27).

Az ige világos tanítása ellenére kevesen tudjuk, mi a lelki nyugalom titka. Noha annyira fontos az életben, hogy szinte bármit megtennénk azért, hogy megtaláljuk. Egzotikus helyekre utazunk méregdrága pénzen, pusztító drogokkal kísérletezünk, New Age módszereket próbálunk ki. Ennek ellenére ezen a világon csak nagyon kevesen vannak békességben önmagukkal. A legtöbb ember rengeteg aggodalmat, feszültséget cipel.

El tudja rabolni a békességünket, amikor nem tudjuk befolyásolni a körülményeket, hiszen valójában életünk nagy részét nem mi irányítjuk. Az is a békesség elvesztéséhez vezet, hogy az emberek nem változnak, sőt, zokon veszik, amikor megpróbáljuk megváltoztatni őket. A leggyorsabb módja annak, hogy elveszítsük a lelki békénket az, ha a dolgok megmagyarázhatatlanok. Látjuk, hogy az élet nem igazságos. És ez még nehezebb akkor, amikor nem tudjuk a miértre a választ, ilyenkor még hajlamosabbak vagyunk aggódni, idegeskedni, feszültté válni. A békesség az életünk egyik alapvető szükséglete. A régi jókívánság a legfontosabb értékek között említi: ’bort, búzát, békességet’.

A békés állapot az emberek zavartalan, békés együttélése, kulcsfogalmai a nyugalom, az egyetértés, a türelem. Az ószövetségi idők gondolkodása szerint a békesség teszi a földet lakhatóvá, a felebarátot szeretetre méltóvá, ez ad az életnek értelmet és célt. Számukra nem elvont fogalom volt, hanem maga az élet, ezért üdvözölték így egymást, ha találkoztak: ’Békesség néked!’, és ezzel a lehető legjobbat kívánták egymásnak.

A béke a Bibliában ugyanakkor viszonyfogalom is, amely egyszerre utal az embernek emberrel, illetve az embernek Istennel való kapcsolatára. Az Újszövetség idején pozitív tartalommal bővül a görög ’eiréné’ fogalma, mely inkább a megoldatlan kapcsolatokra utalt. A szó igei megfelelőjének, az eiró-nak (mondani, újra beszélni egymással) a jelentését vették alapul; miszerint a békesség olyan valaminek az összekapcsolása, ami korábban elvált egymástól. Jézus Krisztus hozta el nekünk, bűnben élőknek a békességet. Születésekor az angyalok így zengtek:

“Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lukács 2:14).

Krisztus minden megnyilatkozása a béke üzenetével volt átszőve. Ezzel a szóval köszöntötte tanítványait, és adta vissza a betegnek egészségét, a bűnösnek lelki nyugalmát. Szavaiban felszabadító erő és hatalom volt. Arra tanított, hogy

“Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Máté 5:9).

Az eredeti szövegben az ’eirénopoios’ áll, amelynek jelentése: békességszerző, aki maga körül békességet teremt. Krisztus követői tehát békére hívattak el. Feladatunk, hogy környezetünkben: otthon, munkahelyen, baráti körben, kint az életben békességszerzők legyünk.

A református köszönés is erre sarkall: „Áldás, békesség”.

Törekedjünk arra, hogy amennyire rajtunk áll, minden emberrel békességben éljünk. Ady üzenete állandóan aktuális: Békesség ünnepén, Békesség most tinéktek, emberek.

A békesség nem problémamentes napok sora, nem is lehet érte megdolgozni, küzdeni, könyörögni, ahogy kiérdemelni sem. Pedig békesség nélkül értelmetlen az élet, a félelem lesz úrrá rajtunk. Tekintsünk magunkba, tudunk-e a békesség követei lenni, vagy pedig tétlenül elzárkózunk? Békességszerzők vagyunk-e, avagy gerjesztjük a viszályokat környezetünkben? Megoldást, kivezető utat mutatunk-e tanácstalan, gondjaik alatt roskadozó embereknek?

Azért olyan fontos tulajdonság ez, mert Isten országa – ahová mindannyian vágyunk – a békesség országa. Oda csak megváltozott jellemű emberek juthatnak be. Akinek életéből hiányzik ez a ’gyümölcs’, nem érezné jól magát a békesség birodalmában. Jézus győzelmet aratott a Sátán fölött a Golgotán, ezzel megteremtette a békesség alapját. Sajnos, a Gonosz mindent megpróbál, hogy elvegye békénket, sokszor háborúságot támaszt körülöttünk. Az Úr ígérete így szól:

“A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar” (Róma 16:20).

A végleges béke akkor valósul meg, amikor Krisztus eljön, és helyreállítja a kezdeti jó rendet. Addig is, míg e bűnnel fertőzött földön élünk, a kérdés az: munkálkodunk-e a béke érdekében ott, ahová befolyásunk elér? Ne csak ábránd legyen a békesség utáni vágy, hanem akarjuk és tegyük is a jót. Ha nincs békesség, nincs öröm; sőt ma már, az atomháború veszélyére gondolva, élet sincs! Nem lehet Istennel úgy békességben élni, hogy ugyanakkor ne keressük, és ne munkáljuk az emberrel való jó viszonyt is. Isten először belsőleg békéltet meg Önmagával, és azután ennek a gyümölcse lesz a külső béke. A benne bízónak ígéretet ad:

 

“Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert tebenned bízik” (Ésaiás 26:3).

A békesség Krisztus-várásunk reménységének a feltétele. Hisszük, hogy Jézus hamar jön, és azért jön, hogy igazság, béke legyen a földön. De ezt nem elég csak hinni és várni, hanem már most gyakorolnunk kell eljövendő országának alapelveit, így a békesség munkálását is:

“amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsidók 12:14).

A Biblia megnevezi a háromféle békességet, elsőül a lelkit, az Istennel valót. Azt mondja az apostol:

”Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (Thesszaloniki első levél, 5. 23).

Ez a két szó így együtt: Isten, békesség – szorosan összetartozik. A második az érzelmi, a belső, az önmagunkkal kiegyező béke: „A Lélek gyümölcse pedig békesség” (Galata 5,22). A harmadik a kapcsolati, hogy másokkal lehessünk harmóniában, ahogyan az igében áll:

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róma 12,18).

Egyre több bűnözés, súlyos válsághelyzet jellemzi világunkat. A külső és belső problémák aggodalmat, rettegést váltanak ki az emberekből. Ezekben a nehéz időkben csak azok tudnak megállni, akik elfogadják az Üdvözítő által fölkínált békességet, a szeretet nyugalmát:

“Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”

Arany János mindig időszerű jókívánságaival zárjuk gondolatsorunkat:

„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben”.

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások