Szerző: Törőcsikné Kati

Madarassy László, a Kecskeméti Lapok alapító szerkesztője

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Katona József Emlékháza 2018. október 26-án, pénteken 14.00 órára szeretettel várja az érdeklődőket Mesznéder Klára nyugalmazott tanár, helytörténeti kutató előadására, melynek címe: MADARASSY LÁSZLÓ, a KECSKEMÉTI LAPOK alapító szerkesztője.   Minden érdeklődőt szeretettel várnak! KKMM Katona József Emlékház 6000 Kecskemét, Katona József u.5. T/F: 76/328 420, klio.ilona@t-online.hu, www.emlekhazak.hu  ...

Elolvasom

Új hangversenysorozatot indít a Nemzeti Énekkar az Olasz Kultúrintézetben

A Nemzeti Filharmonikusok idei évadának új bérlete a Pászti bérlet. A sorozat keretében a Nemzeti Énekkar csodálatos hangversenyeit hallgathatjuk majd meg. Az összesen 5 koncertet átfogó sorozat helyszíne minden esetben az Olasz Kultúrintézet lesz. Az első hangversenyen egy klasszikus, Haydn Nelson-miséje és a Kossuth-díjas Orbán György egy műve csendül majd fel. Utóbbi darab Szent Pál Szeretethimnuszának ismert részletét interpretálja. A Nemzeti Énekkar 80 fős vegyeskara mellett egy 55 fős gyermekkar, a világhírű Angelica Leánykar is közreműködik. „A Nemzeti Énekkar történetének igen fontos állomása a Pászti sorozat elindulása” – kezdi a Pászti bérlet bemutatását Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója....

Elolvasom

Seress Rezső-est a Kispipában Szakcsi Lakatos Bélával és Müller Péter Sziámival

Október 25-én, csütörtökön 20 órakor egy rendkívül izgalmas produkcióval nyílik újra a legendás Kispipa, mely 1958 és 1968 között Seress Rezső, a világhírű Szomorú vasárnap című dal szerzőjének törzshelye volt. A tervek szerint sorozattá váló estek nyitó alkalmán Seress Rezső szellemét és dalait elsőként Szakcsi Lakatos Bélával, a zongora koronázatlan királyával éleszti újra Müller Péter Sziámi, az éneklő költő. A Kispipa az 1950-es években nyílt meg. 1958 és 1968 között itt zongorázott a tragikus sorsú Seress Rezső, akinek legismertebb szerzeményét, a „magyar öngyilkos dalként” elhíresült Szomorú vasárnapot többek között Billy Holiday, Serge Gainsbourg, Elvis Costello, Björk és a Portishead is feldolgozta. Az éttermet 1979-ben Aubel Ervin neves vendéglátós vette át, akihez 1980-ban csatlakozott Rosenstein Tibor mesterszakács. Erőfeszítéseik révén a Kispipa hamarosan nemzetközi hírűvé vált és a legenda szerint a walesi herceg, Arturo Toscanini, Spencer Tracy, John Steinbeck, Arthur Rubinstein, Benjamino Gigli, Otto Klemperer és Ray Charles is megfordult az étteremben. Az ezredforduló környékére megfakult e hírnév és bezárt a hely. Több sikertelen újjáélesztési kísérlet után most újra kinyit Erzsébetváros szívében, az Akácfa utca 38-ban a Kispipa. Céljuk, hogy meghatározó része legyenek a negyed éjszakai kulturális életének. OKTÓBER 25-ÉN, csütörtökön 20 órakor egy rendhagyó és egyszeri produkcióval indítanak. A tervek szerint sorozattá váló Seress-est nyitó alkalmán Müller Péter Sziámi költő, énekes, dalszövegíró és a hazai jazz élet ékköve, Szakcsi Lakatos Béla, azaz a Pianissimo! duó adja majd elő Seress Rezső...

Elolvasom

Száz éves lenne az amerikai zene leghíresebb alakja, Leonard Bernstein

Ismeretterjesztő műsorain generációk nőttek fel, népszerű dallamait szerte a világban mindenütt ismerik és szeretik, egyszerre volt kitűnő zongorista, zeneszerző és karmester, a világ legnevesebb zenekarait vezényelte elképesztő energiával: idén lenne 100 éves Leonard Bernstein. A 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál fókuszában – a minden évben visszatérő Bartók-tematika és a Baltikum mellett – Bernstein művészete áll. Az 1918. augusztus 25-én született amerikai művész Magyarországon legalább akkora népszerűségnek örvend, mint hazájában, hála nálunk is nagy sikerrel közvetített zenei ismeretterjesztő műsorának, valamint emlékezetes budapesti fellépéseinek. Bár kiemelkedő muzikalitása igen hamar megmutatkozott, apja nem nézte jó szemmel, hogy fia a családi vállalkozás...

Elolvasom

Titanic Musical – Premier a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2019-ben

A világon így még sosem láthatták a Titanic musicalt, ahogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatják jövő nyáron! Az ötszörös Tony-díjas darabot Somogyi Szilárd állítja a Dóm téri színpadra, Maury Yeston zenéjét pedig Balassa Krisztián karmester fogja dirigálni. Sok meglepetést tartogat a nyári szuperprodukció, a Titanic musical, de kettő már nem titok tovább! Az egyik nagyszerű hír, hogy a szerzők kivételes engedélyével egy olyan előadás jöhet létre a Szegedi Szabadtérin, amelyet még sehol nem láthattak a világon. Valamint kiderült, hogy a musical rendezője Somogyi Szilárd lesz, a Budapesti Operettszínház rendezője, akinek olyan nagy sikerű előadások kapcsolódnak a nevéhez, mint az...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2019. augusztus
h k s c p s v
« Júl    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031