A Gyűrűk Ura előzményeit elmesélő történetet most vetítik a mozik.

 
A Gyűrűk Ura óriási sikerére és hatalmas rajongótáborára való tekintettel tulajdonképpen meglepő, hogy tíz évet kellett rá várni, amíg Peter Jackson rendező Tolkien másik könyvéből, A hobbitból is filmet készített. A 2012. december 13. minden rajongónak pirossal volt bekarikázva a naptárában, hiszen ekkor kezdték el adni a filmet mozik. Én csak két héttel később jutottam el rá, aminek egyrészt az időpont egyeztetés volt az oka, másrészt az, hogy a kritikusok és az ismerőseim többsége elvette tőle a kedvem.
Mindenki azt hajtogatta, hogy A hobbit hosszú, vontatott és unalmas, és ezzel beigazolódni látszódott a félelmem. Annak idején ugyanis döbbenten olvastam, hogy a viszonylag rövid történetet három filmre bontják, és haragudtam is Peter Jacksonra, amiért a magasabb profit érdekében hozott döntése majd a film rovására megy.

Hát nem megy. Örömmel jelenthetem ki, hogy a negatív vélemények és kritikák ellenére nekem nagyon tetszett A hobbit.

Az első fél óra valóban kissé döcögős, de valahogy be kell vezetni a történetet. Amilyen lassan telnek a napok Hobbitfalván, olyan lassan indul a cselekmény is, Bilbó sehogyan sem akar beleegyezni, hogy kalandozásra induljon Gandalffal, és teljesen kiborul, mikor 13 törpe felfalja éléskamrájának teljes tartalmát. Mikor azonban végre nekiindulnak a címben szereplő váratlan utazásnak, felpörög a sztori: egymást érik az izgalmak, a menekülés, és a csaták a különböző mágikus lényekkel. A főszereplőknek szinte leülni sincs idejük, egyik gonosz ellenfelük követi a másikat, így talán megbocsáthatjuk nekik azt az első félórányi lazább tempót. A hobbit különben sem egy Feláldozhatók kaliberű akciófilm, hogy egy géppisztolyos lövöldözéssel in medias res módjára a dolgok közepébe csapjon.

A történet szerint Bilbó csatlakozik a 13 törphöz és Gandalfhoz, hogy segítsen nekik a küldetésükben, azaz visszafoglalják a törpék otthonát, Erebort, amelyet hosszú évek óta egy sárkány ural. A társulatot a trón jogos örököse, Thórin vezeti, akit halálos ellensége, egy ork vezér is üldöz, csak hogy még nehezebbé tegye az így is bonyolult küldetést. Ráadásul a sötét erők is ébredeznek, így az utazóknak trollokkal, orkokkal, koboldokkal és jó néhány egyéb gonosz lénnyel is fel kell venniük a harcot.

Számos régi ismerőst is köszönthetünk a vásznon. Gandalf főszerepet játszik, de feltűnik Elrond, Galadriel és persze Gollam is. Az utóbbi jelenete a film egyik csúcspontja, amelyben Bilbó találós kérdések segítségével szerzi meg tőle a híres-neves gyűrűt, ami hatvan évvel később majd annyi galibát okoz.

Az új szereplők is tökéletesek. Martin Freeman Bilbója kellően szerethető, a törpök is jól el vannak találva, Thórin pedig a tipikus bátor és becsületes hős figurája. Így még annak sem kell szomorkodnia, akinek hiányozna a filmből A Gyűrűk Ura Aragornja, hiszen megkapja helyette Thórint, és vele sem lesz csalódott. A két figura között különben is számos hasonlóság van. Mindkettő önmagát és az otthonát keresi, és szeretné elfoglalni az őt megillető helyet a trónon.

A Gyűrűk Urában már megszoktuk a csodálatos képi világot, ami tényleg annyira magával ragadja az embert, hogy szinte kedvet érez rá, hogy minden félretett pénzét azonnal egy új-zélandi repülőjegyre költse, és láthassa élőben, hol vették fel ezeket a szépséges képeket.

A hobbit: Váratlan utazás látványos és izgalmas film, nem hiányzik belőle a humor sem, és úgy összességében nagyon rendben van. Igazság szerint semmi rosszat nem tudok róla mondani. Talán csak annyit, hogy még egy évet kell rá várni, hogy megnézhessem a folytatását.

Weninger Andrea

Hozzászólások