Nap: 2019-03-19

Woody Allen darabbal lepi meg a közönségét a Pótszék Társulat

2019. április 23-án mutatja be a Pótszék Társulat Woody Allen Central Park West című vígjátékát. Ismét nagy fába vágja fejszéjét a csapat. A nagysikerű szeptemberi dráma, majd a zenés-táncos vígjáték után egy merőben más, új technikai megoldásokat felhasználó igazi Broadway darabot láthat a közönség. Mint eddig mindig, a kecskeméti bemutató után országos turnéra indul a Társulat. A darabról és a Pótszék sikereiről Gulyás Lászlóval, a darab rendezőjével beszélgettünk. Miért éppen Woody Allen? A Pótszék Társulat közönsége már megszokhatta, hogy szórakoztató és színvonalas darabokat mutatunk be. Az amerikai szerzők többsége természetesen garancia erre, de azért van emögött egyfajta koncepció. A.R. Gureny,...

Elolvasom

Túl az Óperencián – A LIBRI és a kecskeméti színház mesebeli meglepetése

Meglepetéskönyvet találhatnak a Túl az Óperencián című darabra érkező gyerekek a kecskeméti Katona József Színházban. Március 27-től a Túl az Óperencián című táncos mesejátékkal várja a gyerekeket a kecskeméti színház, ahol a szerencsések a színházi élmény mellett egy-egy Andersen mesekönyvvel térhetnek haza. Az évad második gyerekbemutatójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Cseke Péter igazgató úr – a produkció rendezője – elmondta: a fenti jótékonykodás mellett évadokon átívelő együttműködés is létrejött a Libri-Bookline Zrt. és a színház között. A Libri marketingese, Jávor Zsófia is örömét fejezte ki az együttműködés miatt, hiszen a cél azonos: a kultúra népszerűsítése. A Túl az Óperencián története...

Elolvasom

Egri csillagok – Nagyszabású musical-újdonság májusban a Budapest Arénában

Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja diadalútját itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a pazar musicalt. Eddig 50 helyszínen mutatták be az egyedülálló látványvilágú előadást több mint kétszázezer néző előtt. Csíksomlyón százezres tömeg gyűlt össze, az Egri Vár történelmi falai között pedig évről évre minden előadáson állva ünnepel a közönség. A történet szerint 1552-ben Szolimán szultán seregei megtámadták Eger várát. Néhány napot jósoltak a bevételére. Dobó István vezetésével kétezer védő nézett farkasszemet a hetvenezres török sereggel, végül a hosszas, sokszor kilátástalannak látszó küzdelem után, harmincnyolc nap elteltével az...

Elolvasom

Facebook oldalunk:

Hirdetések

montazsmagazin A Montázsmagazin vállalja bemutatkozó interjúk, PR-cikkek készítését, reklámok elhelyezését.
Érdeklődni ITT lehet.

weningerbefozo befozoautomata.hu Weninger Bt. 6041 Kerekegyháza
Széchenyi utca 170.
76-361 101, 20-3848 000
ametiszt hotel-kicsi Ametiszt Hotel Harkány
Barátságos hotel Harkány központjában

2019. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031