Nap: 2019-01-18

Bornemisza Attila író, költő, esztéta az „emberarcú magasságok” megéneklője I. rész

Több mint öt évet kellett várnunk arra, hogy Bornemisza Attila megajándékozzon minket, olvasókat új kötetével. 2018 végén jelent meg a költő várva várt versgyűjteménye, amely az Emberarcú magasságok címet kapta. „Versei hatnak, megragadnak, felemelnek, ha játszik, elbűvöl a szavaival, bravúrjaival, mert varázsló is, érzések, szavak, rímek, formák hajlanak keze alá” – írja Takács Tibor költő szerzőnk versei elé. Ily’ módon mutatja be a kötet Bornemisza Attila életének korszakait, melyek nem választhatók el a közösségtől, a hazától, a magyarságtól, a történelemtől. Költészete az egyéni és a közösségi lét szépséges lírai megjelenítése, a görög-latin örökség őrzője. Gyermek- és ifjúkoráról, az indulás...

Elolvasom

Bemutatták A magyar nyelv nagyszótára sorozat VII. kötetét

1771 szócikkben 1753 önálló, illetve 568 alcímszó, valamint 35 536 példamondat – idén mutatták be A magyar nyelv nagyszótára sorozat 7. tagját. A magyar nyelvtudomány eddigi legnagyobb szótári vállalkozása 240 év történelmi, társadalmi változásainak nyelvi lenyomatát mutatja be. A több mint húsz kötetesre tervezett mű elsődleges célja a szavak jelentéstartalmának kibontása és e jelentések viszonyrendszerének ábrázolása. A történeti jellegű értelmező szótár a mai szókészlet mellett a korábbi nyelvtörténeti korszakok szótörténeti változásait is bemutatja, emellett abban is kivételes, hogy a szavak lexikográfiai leírását nem korábbi szótárak, hanem a saját összeállítású szöveggyűjteményben található adatok elemzésével végzi. Ez azért hasznos, mert így...

Elolvasom

Szökj el a tél elől a mesés Lisszabonba!

Sok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon viszont tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak a lélegzetelállító óvárostól az Ócenáriumig, ráadásul télen is kellemes, tavaszias az idő, így akár már most foglalhatod a repülőjegyet. Rengeteg olyan történetet hallani, hogy valaki mindent hátrahagyva a portugál fővárosba költözött, mert annyira beleszeretett az atmoszférába. Nem csoda, hiszen Európa egyik legélhetőbb városa színes csempével borított házakkal, imádnivaló utcácskákkal, buja növényzettel és ízletes ételekkel csábít. Köztük a kihagyhatatlan, cukrászkrémmel töltött, omlós leveles kosárkával, a Pastéis de Natával, amiből valahogy sosem elég. Élmények a bolhapiactól...

Elolvasom

A Magyar Kultúra Napján ingyenesen látogatható a Ráday Múzeum

A Ráday Múzeum a Magyar Kultúra Napján, 2019. január 22-én ingyenesen látogatható 10-18 óráig. Tisztelettel hívunk és várunk mindenkit ebből az alkalomból. Ismerkedjenek meg új állandó kiállításunkkal, – a jeles kecskeméti festőművész, Muraközy János életét bemutató – „A kulcsra zárt szoba titkai” című tárlattal. Az új kiállítás egy hangulatos biedermeier szobában kapott helyet a Múzeumban. A kiállítótérben 19. századi bútorok és használati tárgyak, valamint a korabeli polgári életmódról árulkodó portrék, romantikus tájképek, többalakos jelenetek keltik életre a korszakot. A gyűjtemény valamennyi darabja az ügyvéd végzettségű festőművész hagyatékából származik. A bútorok között például egy míves ülőgarnitúra, egy hozzá illő kis...

Elolvasom