Nyelvében is tudta: „Mit akarhat egy író?” – Mándy Iván centenáriumára

Száz esztendeje, 1918. december 23-án született Mándy Iván. Jóllehet mindössze nyolc és fél osztályt végzett, mégis igaz, amit 77 évesen bekövetkezett halálakor, 1995 őszén Rónay László fogalmazott meg művészetéről, pályájáról: Egyik legnagyobb prózaírónk volt. Csodálatos költői szépséggel vonta be szomorúságunkat. Szóra bírta a magányos tárgyakat, látta a hétköznapok nagy átváltozásait, s megmutatta, hogy életünket kisebb-nagyobb csodák szövik át. Neki elhittük, hogy az iskolai padok megszólalnak és emlékeznek, hogy a hosszú létrák felcihelődnek és útra kelnek. Benne sosem kételkedtünk, mert az a világ, ahová elvezetett, emberi tartomány volt könnyekkel és elharapott, szemérmes mosolyokkal. Részvéte átvilágította keserűségünket. … A szintén nekrológot író Sükösd Mihály pedig tömör összegzést ad Mándynak nemcsak a témavilágát, de egyben a stílusát is illetően: … Budapest színterein, tárgyain és hangulatain túl Mándy két örök élménye: a film /főként a némafilm/ és a futballjáték, a „régi idők focija”. Mindkettő tárgyilagos és örök érvényű legenda, együtt és egyszerre. … Mindez, különösen, ha leszűkítünk a filmre, egybecseng a szintén száz éve született /és mindössze négy hónappal idősebb/ pályatárs már korábbi meglátásával. Halljuk tehát Lengyel Balázst: … A látványról a látomást aligha tudja … leválasztani. … Mándy eleve rávetíti a maga belső világát, lírai tartalmait a külső tárgyi valóságra. Úgy ábrázol, úgy fotózza a világot, mint az igazik filmesek. … Folytassuk tovább gondolatmenetünket Mándy stílusánál maradva, de most már át is adva a szót neki. A „műhelyé”-t meglátogató Bertha Bulcsu megkérdezte...

Elolvasom