Június 19-én veszi kezdetét a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), amelynek 11. alkalommal lesz a társa az Európai Animációs Játékfilm és TV-film fesztivál. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. vezetője sajtótájékoztatón beszélt a színes, érdekes programokról.

Az idén bőséges termésből, 210 magyarországi filmből válogatott az előzsűri. A magyar programnak azonban ezúttal sem a számosság a különlegessége, sokkal inkább az, hogy a legjobbak szálltak ringbe.  A kétévente megrendezendő KAFF a legmagyarabb fesztiválként tekint önmagára, hiszen a világban elszórtan élő, kiváló magyar animátorok itt mutathatják be legújabb filmjüket. Az idei szemle unikuma lesz, hogy a negyven évvel ezelőtt Oscar díjat nyert Rófusz Ferenc is ringbe száll, némelyek szerint igen provokatív, megosztó filmjével, Az utolsó vacsorával.

A fesztivált életre hívó és szervező Kecskemétfilm Kft. alapelve, hogy az európai kultúra a nemzetek kultúrájának kapcsolatán alapul. 22 évvel ezelőtt a magyar filmek vetélkedését ezért is bővítették az európai animációs filmek seregszemléjével. (Kodályt idézve: „Európában legyünk magyarok, Magyarországon meg európaiak.”)

Ebben az évben 26 európai országból 134 alkotással neveztek, többek között olyanokkal, amelyek nemzetközi díjakat is begyűjtöttek már.

Ritkaságszámba megy másutt, ami Kecskeméten bevett szokás, hogy a professzionális, nemzetközi zsűri mellett (amelynek Michael Dudok de Wit holland szakember révén Oscar-díjas, és Csupó Gábor, Amerikában élő magyar animátor és producer révén pedig többszörös Emmy-díjas tagja is lesz), diák- és gyermekzsűri is közreműködik majd, mi több, a közönségnek is lehetősége nyílik véleményének a kinyilvánítására. A legutóbbi alkalomhoz hasonlóan Kecskemét térségének 12 településén ugyancsak lesznek kultúrházi vagy könyvtári vetítések, és az ott lakók is díjhoz juttathatnak egy alkotót. („Legyen az animáció mindenkié!) Mivel kezdetektől fogva a fesztivál célkitűzése, hogy a műfaj általános formanyelvét erősítse: nemcsak a szórakoztató és a művészi animációs filmek, hanem alkalmazott animációk is bemutatkozhatnak a vasárnapig tartó eseményen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. támogatásával fényfestésben gyönyörködhetnek a kecskemétiek a Katona József Könyvtár homlokzatán.

A KAFF ezúttal is népszerűsít egy földrészt. A közönség most – az Európában alig ismert – afrikai animációs filmekből kap ízelítőt. De Ázsia is megmutatja magát a versenyen kívüli programban, amelyben iráni alkotásokkal épp úgy lehet majd találkozni, ahogy japánokkal is, hiszen a szervezők nem feledtek el megemlékezni a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulójáról. Ez utóbbi alkalomból a két nemzet animációs szakmai együttműködésének négy évtizedét reprezentáló kiállítás is nyílik.

A kiválóság jegyében tart mesterkurzust Csupó Gábor és Michael Dudok de Wit mellett Jankovics Marcell, aki a Toldi rajzfilmsorozat készítésének kulisszatitkaiba enged bepillantást, míg Orosz István arról beszél, hogy hogyan jutott el a „Grafikától az animációig”. És a kiválóság jegyében lesz vetítés Nepp József életművének fontos darabjaiból.

A társművészetek is képviseltetik magukat: az animációs filmkészítésbe is belekóstoló nemzetközi hírű grafikusművész, Horkay István grafikáit és plakátjait, Haui József animációs rendező és illusztrátor képregényeit, Ishu Pathel Ázsiában készült fotósorozatát és az animációs film fiatal generációjához tartozó Csáki László képeit is megtekinthetik a látogatók.

Zenei fellépőink között lesz a Muzsikás együttes, a fesztiváljainkra rendszeresen visszatérő, több animációs film zenéjét is szerző Kaláka együttes, és az afrikai programhoz illeszkedő szenegáli Ballet Senegal nevű formáció.

Szakmai tanácskozást tart a „KönyvtárMozi” hálózat, az Animációs Producerek Szövetsége. És hogy a film-, a képzőművészet és a zene mellett a könyv is képviseltethesse magát, két szakmai könyvbemutatót is tartanak. A 650 éves Kecskemét város támogatásával, és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének kiadásában jelenik meg A kecskeméti animációs film című könyv, és ugyancsak az MMA kiadásában lát napvilágot a Magyar animációs alkotók című sorozat első kötete. A Magyar Nemzeti Filmarchívum is új termékkel jelenik meg a fesztiválon, amikor piacra dobja A magyar animáció gyöngyszemei című új DVD összeállítását.

A kiválóság a sokszínűséggel párosul a fesztiválon. Június 19-én, szerdán délután ugyanis Népmese-játszótér avatása lesz a rajzfilmstúdió mellett, június 21-én este pedig – a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. támogatásával – fényfestésben gyönyörködhetnek a kecskemétiek a Katona József Könyvtár homlokzatán. Ugyanennek a napnak a délutánján a budapesti nagykövetségek és konzulátusok munkatársainak feleségei látogatják meg a rendezvényt.

A legfiatalabbak az Ifjúsági Otthon Tükörtermében, szakemberek segítségével saját maguk készíthetnek animációs filmet.

A KAFF-ot és a nemzetközi fesztivált szervező Kecskemétfilm Kft. június 19-e és 23-a között mindenkit szeretettel vár a kulturális értékek iránt fogékony városba, Kodály szülővárosába.

 

Programok napi bontásban

 

 

 

Hozzászólások