,,sóhajt az éj
a gyertya fényénél
elakadt szavak
hófehér papíron
sírva zokognak”

Lajos tehetségére is az interneten figyeltem fel. Megkértem, hogy legyen a beszélgető-partnerem. Kértem, hogy meséljen életéről, és kezdje Érsekvadkertnél.

1947. május 15- én, áldozócsütörtökön délelőtt tíz és tizenegy óra között születtem erre a világra, akarva akaratlanul. Most már tudom, hogy akarattal, hiszen az én általam élt világot, kínjaival és örömeivel megélve tolmácsolom embertársaimnak, hogy gazdagodjanak az érzés és látás örömével. Gyerekfejjel még nem értettem, mit jelent apa nélkül felnevelkedni, mert nem is tudtam, mit jelent az a szó, hogy apa. Ezt a szót én nem úgy értelmeztem, mint fizikai élőlényt, hanem csak úgy, mint fogalmat. Sokáig nem hiányzott, mert az idősebb bátyáim elfeledtették velem. Később azonban kétségbeejtően magányosnak éreztem magam nélküle. Keresztény neveltetésem korán elvezetett Istenhez, akiben megtaláltam azt, ami hiányzott az életemből apám hiánya miatt.

Heten voltunk testvérek. Az első fiatalon meghalt, és így maradt négy fiú és két lány, én voltam a legkisebb. Születésem után másfél év múlva meghalt az édesapám, akit végül is nem is ismertem. Három generáció lakott szűkösen, de tisztességben, becsületben. Az általános iskolát Érsekvadkerten végeztem. Az évek során a legtöbb időt az anyai ágon lévő nagyanyámmal töltöttem. Őneki köszönhetem a vallásban, a hitben való formálódását lelki életemnek. Meg a kötelező templomba járást, ami egyáltalán nem esett nehezemre. Korán megérintett a szentmisék organizatórikus (alkotóan alakító) hatása.

Fatima

Azt hiszem, hatodikos voltam, mikor az első több versszakos verset megírtam, aminek a címe A kenyér volt. Beküldtem az akkor országos ifjúsági lapba, a PAJTÁS-ba, ahol dicséretben részesítettek, mint a rím kedvelőit. A kézügyességem is hamar kiderült, amit az iskolában tartott rajzszakkörön bővítettem Réti Lajos rajztanár segítségével, aki a Nógrád megyében, de az országban is jól ismert Réti Zoltán festőművésznek az öccse. Osztályfőnököm és rajztanárom azt tanácsolta édesanyámnak, hogy képzőművészeti középiskolában tanuljak tovább. De a családi tanács úgy döntött, hogy mivel valamennyi fiútestvérem a vasiparban dolgozott, nekem is ott a helyem. Így kerültem Salgótarjánba géplakatos tanulónak.

Néger Madonna

Milyen polgári foglalkozást végeztél? Volt-e a családodban művészettel foglalkozó személy?

A szakmunkásképzőben folytatódott az abbahagyott folyamat. Elsőben a magyartanárom tudomására jutott, hogy verseket írok. Egy spirálfüzetbe írtam a verseimet és ez a kezébe került. Kivitt az óráról az osztály elé, ahol egy nagy ablak befagyott jégvirágok csodáival volt tele, és megkérdezte: Mit látok az ablakon? Zavarban voltam, halvány fogalmam sem volt, hogy mit mondjak… azt mondtam, jégvirágokat. Ő még várta, hogy valamit mondok, de nem szóltam. Bementünk az osztályba, és folytatódott az óra. Ha dolgozatot írtunk, nekem mindig verset kellett írnom.
Egyszer egy zsidó lányról írtam, egy nemrég látott film hatására. Nem tudom, mi történt, a tanár elkerült onnét és egy másik tanár jött, aki kimondott pártember volt. Többet nem kellett verset írnom. Irodalmi színpadhoz toboroztak diákokat, én is jelentkeztem. A sárospataki diáknapokra készültünk egy irodalmi összeállítással /Mementó móri/. Közülünk kiemelkedő színész lett Hollai Kálmán. Közben jártam a Bányász Művelődési Házban Czinke Ferenc festőművész által vezetett Munkás Képzőművész Körbe is.

Temetés

A szakmunkásvizsga után hosszú évtizedek múltak el anélkül, hogy közel kerülhettem volna a művészethez. A családalapítás és a mindennapi élet, a minőségi lét fenntartása lett az életcélom, ez 1974-től 1998-ig tartott. Családomban nem volt jellemző a művészet iránti fogékonyság. Néhány hold földön éltük a vidék egyszerű paraszti életét. Nekem is csak XX. század végén és napjainkban adatott meg, hogy egy félben hagyott életutat folytathassak.

Mi jött előbb: a vers vagy a képzőművészet? A festészet vagy a grafika?

Talán ott kezdeném, hogy elég korán komoly barátságot kötöttem a könyvekkel. Valószínű, hogy azok a petróleumlámpás esték, amikor a vastag meséskönyvek lapjain kinyílt az olvasott cselekmények és leírt tájak látására az a kis ablak, valahol belül, ahonnét még most is nézem a világot, testen belül és kívül, amely egyre tágasabb lett. Az olvasott gondolatok mellett megszülettek a saját gondolataim is, amik lelkem sajátságos szűrő és tükör rendszerén kerültek a felszínre, akárcsak a kiejtett szó erejéig, de később meg kellett keresnem a formát, amiben értéket teremthettem. Az 1990-es évek körül kezdtem el tudatosan készülni egy olyan pályára, amin egész életemben szerettem volna járni. Ez volt életemben az a fordulópont, amikor rájöttem, hol keressem a helyem. 1998-ban létrejött az első önálló képzőművészeti kiállításom Pásztón.

Orosz katona

Megváltozott minden, a nyilvánosság és az elismerő szavak erőt adtak a további munkához. Párhuzamosan gyarapodtak a versek is. 2000-ben megtörtént a csoda. Tudomásomra jutott, hogy létezik Budapesten egy művészkör, a Cserhát Irodalmi és Művészeti kör. Rövid időn belül már a tagjai között találtam magam. Itt említem meg mesteremet, Ihász- Kovács Évát, akinek mindent köszönhetek, ami vagyok most, és netán, ami leszek, azt is. Tehát mondhatom, hogy párhuzamosan fejlődött a képzőművészet és a költészet.

Mesélj a költészethez való viszonyodról! Mi volt az a rezdülés a lelkedben, amely arra ösztönzött, hogy ki kell írni magadból az érzéseidet, gondolataidat?

A versre nem úgy tekintek, mint egy végtermékre. A versek számomra lelkem könnycseppjei és a gondolataim harcterén győztes és vesztes gondolatok felöltöztetve bársonyba, bíborba, vagy levetkőztetve meztelenre, nem csalva magamat és becsapva másokat. Gyermekkoromtól velem volt mindig egy eszköz, mint egy hangszer, s most is velem van. Ha nincs ok, akkor bizony ráhangolok, s mint a szobrász, hol elveszek belőle, hol hozzáteszek, ahogy éppen a ritmus megkívánja. A kollégiumban szalonnáért írtam szerelmes leveleket mások nevében. Tudtam és tudom használni ezt a hangszert, amit a Jó Istentől kaptam.

Kik a kedvenc költőid, íróid?

Kedvenc költőim Kosztolányi, Babits, Nagy László, Pilinszky. Kedvenc íróim Müller Péter, Dosztojevszkij, Robin Cook, Jókai Mór.

Segítette-e valaki a munkádat a költészet és a festészet terén?

A költészetben Ihász-Kovács Éva költő, Tüskés Tibor író, kritikus, irodalomtörténész segített. A képzőművészet Réti Zoltán festőművész, Kesztyűs Ferenc festőművész, grafikus, és Tóvári Tóth István festőművész voltak a segítségemre.

Milyen technikával festesz? Mik a kedvenc témáid? Mikor lep meg az ihlet?

Keresztény művésznek tartom magam. A témáim is nagy többséggel vallási eredetűek. Olajfestékkel dolgozom. Mostanában elhanyagolom a festészetet, most a költészet van előnyben.

Az élet

Kérlek, most mesélj arról, hogy mit is értél el ez idáig? Hány kiállításod volt, jelent-e meg könyved?

Pásztó – önálló kiállítás – 1998, Gödöllőn és Budapesten a Cserhát Művészkörrel Országos közös kiállítások, Bocskai Galéria Budapest – 2005, Szécsény – Őszi tárlat – minden évben, Hatvan – Művelődési Ház Galéria – 2005

Könyvek: Immanuel – verseskötet – 2002. Antológiák: Cserhát Művész Kör – DÉLIBÁB – 2000, 2003, Athéné Alkotó Kör – Antológia – 2008

Tagja vagy-e valamelyik művészeti vagy irodalmi társaságnak?

Nem vagyok tagja semmilyen társaságnak. Azonban 2006-ban megalakítottam az Athéné Alkotó Kört kilenc képzőművésszel és tizenöt irodalmárral ez szépen működött. A fent említett Athéné Antológia az egyik eredménye a kör munkájának. Négy év alatt elfáradtam, és 2010-ben lemondtam az elnöki tisztségről. Azóta visszavonultan a közösségi munkától próbálom rendezni a soraimat, hogy még egy pár csatát megnyerjek az alkotói világban.

Munkásságodat elismerték-e már valamelyik területen?

Cserhát Nívó-díjat kaptam 2003-ban. A Szécsényi Őszi tárlaton Pásztó város különdíját, „az Őszi fény” Irodalmi pályázaton Tóth Ede Alkotói díjat 2003-ban.

Csodák palotája

Milyen álmaid vannak még, amelyeket szeretnél valóra váltani?

Álmaim? Szeretném, ha még egy kötetem megjelenhetne, melyben benne van minden: az eddigi életem érzései, csalódásai és féltései az emberiséggel kapcsolatban. Vágyódom szűkebb hazám, Nógrád megye elismerésére, egy Madách-díjra. Azt érzem, koromnál fogva elég magas szinten megismertem magam, és a világot a Jó Isten segítségével. Most kerültem a szellemnek olyan fázisába, mikor az ember a legérzékenyebb minden fajta ember alkotta csodát megcsodálni, és ez mérhetetlen boldogsággal tölt el. Még erről szeretnék írni és festeni is.

Kedves Lajos, nagyon szépen köszönöm az interjút. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy minden álmod és vágyad váljon valóra. Nagy boldogság, hogy kicsiny hazánkban ennyi tehetség található.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. május 9.

Zsiga Lajos:

kezem között…

föld,
keverve étellel, itallal,
élettel, halállal, verejtékkel,
könnyek sós izével,
– taposlak én…
folyók, tengerek, tavak,
futó zápor, viharos alkonyat
keresztre feszített ártatlan
hajnali harmat
én vagyok a föld,
kit lovak és gépek szántanak
kezem között szétmorzsolva
múló hétköznap, ünnep, nóta,
gyász, harangszó,
lobog a fekete lobogó
föld,
eső, sár- magnyelő
muszáj születni tovább – tovább
nem állít meg a teremtő
keresni a pillanat néma fészkét
hallgatni a dobbanást
mi megzavarta
a világ néma csendjét
itt dobog bennem, benned
az ősrobbanás,
egy felkiáltó jellel

méltók vagyunk- e vagy méltatlanok
születni és halni,
földbe szállni
itt hagyva testünk a földnek
míg lelkünk útra kel
nem számolva a percet az órát
csontketrecéből szabadulva
hazatér a lélek,
legyőzve a végtelent

Magamra kiáltom

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Térdeplő kökénybokrok ti ringassátok
Rabszolga lelkem fészkelten testét
Belőletek sírnak az elmúló fájó esték
Felkap majd a táncoló viharos szél
Pörgök vele, mint könnyű léptű tündér
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Folyóparti bokrok vessétek meg ágyam
Hallani akarom a folyót, ha halkan zokog
Látni a hajnalt megcsókolni a folyópartot
Hallani, hogy sóhajt az ébredő pirkadat
Mikor lelkembe felsír ezernyi fájó gondolat
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Erdők mélyére hadd öleljen ott a csönd
Mint pacsirtát ki elvesztette nyelvét
Hiába csörgedez mellettem a félelem
Magamra kiáltom saját szégyenem
Vakként tűrtem szótlan némán
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Nyár

Lángra lobban a mező,
Izzó pipacs tüze ég.
Nézd a délceg napraforgók,
Néma szótlan seregét.

Nyárfa hullajtja hópelyhét,
Miközben hullámzik a rét,
Fenn pacsirta dala szól,
Míg a ló nyerítve inni kér.

Vályúban fürdik az ég,
Vízgyöngyök hullanák szét.
Szürcsölve issza a ló,
Az ég meztelen testét.

Ájultan lehull a fű,
A penge sziszegve vág,
Gólya a mocsárban áll,
Nézi az embert, hogy kaszál.

Gyík surran a fű között,
Megáll, álmos légyre vár,
Félve közeleg az alkony,
Haza felé indul a határ.

vándorbotom…

tarisznyám sarkát
kirágta az egér,
így talán a holnap
jobban belefér

szakadt ruhám
lyukas cipőm,
nem várom meg
míg a vég eljő

vándorbotom
útra készen,
lesüti szemét
vár szerényen

mit pakoljak
tarisznyámba
édes jó hazám,
látod
elkerget a sors
mint egy kivert
kutyát

magammal vinném
Tiszát, Dunát
a pusztát
a rónát
anyám könnyeit
a vasárnapdélutánt

felnézek
a nagy magyar égre
hol egy gólya
szálldogál,
hej pici gólyám
hogy repüljek
ha a szárnyaimat
levágták

nyakamba akasztom
lyukas tarisznyám,
a keservit
no lám
gyere botom
keressünk
egy
új hazát.


Hozzászólások