Ziegler Németh Ferenc festőművész jubileumi kiállítására került sor az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban, melynek megnyitójára 2017. december 9-én 17.00 órakor gyülekeztek a vendégek, ismerősök, barátok. A művész éppen húsz évvel ezelőtt kezdett el festeni, ezért kiállításának címe: „20 ÉV” IZSÁK, AHOL ÉLEK… Ebből az alkalomból beszélgetünk vele.

Az életrajzod szerint 26 éves korodban kezdtél el festeni. Így fogalmaztál: “A sors a nehezebb utat jelölte ki számomra.” Miért érzed úgy, hogy a festészet nehezebb út? Előtte mivel foglalkoztál?

Nagyon sok mindennel foglalkoztam már az életem során, talán annak köszönhetően, hogy szeretem a kétkezi munka okozta örömet… Itt is az alkotás örömére gondolok. Egy-egy darab fa- és fémdarabból sokszor egy értékes, hasznos darabot lehet készíteni. Pl. szeretem a régi bútorokat felújítani, megmenteni. Olyanokat, amit sok ember már csak tűzrevalónak tekint. Úgy is hívom ezeket, hogy értékmentés… Én magam készítettem a festőállványaimat. Emlékszem, hogy készítettem egy összecsukható, dobozolható állványt egyszer, és addig nem hagytam abba, amíg nem lettem kész vele. Nagyon élveztem minden pillanatát!

Miért nehezebb út? Egyrészt azért, mert sokkal nehezebb szakmailag fejlődni úgy, ha az embernek nincs módjában főiskolán megtanulni a szakma fortélyait. Anélkül is meg lehet, csak körülményesebb talán. A másik az, hogy a festészet kiszámíthatatlan bevételt jelent, amellett, hogy maga a festés óriási öröm!

Az első csendéletem

Hogyan indult festői pályafutásod? Mi volt az a meghatározó élmény, ami arra ösztönzött, hogy ilyen fordulatot vegyen az életed? Kik voltak, akik elindítottak ezen az úton?

1997-ben Hajdúszoboszlón nyaraltunk, amikor egyik nap a fürdő bejáratánál rácsodálkoztam a portrérajzolók tehetségére. Néhány nap múlva festmények is ki voltak helyezve az egyik kerítésen. Ez a két eset akkor és ott elindított bennem valamit…

A nyaralásról hazatérve, egy-két nap múlva elkezdtem rajzolgatni a környezetemben élő személyeket, és ez így folytatódott néhány hónapig, amikor az időm mindezt lehetővé tette. Rövid idő múlva készítettem egy egyszerű kis festőállványt, vettem egy-két olajfestéket, majd az egykori hálószobánk szegletében berendeztem egy csendéletféleséget, és elhatároztam: „ezt én most megpróbálom lefesteni…”. Elővettem a Nagymamámtól kapott kedvenc vázámat, tettem mellé egy almát, egy paprikát, és nekiláttam első olajképemnek. Pár óra múlva kész is lettem. Egy jó darabig csak nézegettem, majd néhány nap múlva eszkábáltam rá valami keretféleséget. 1997. szeptember huszonkettedike volt az a nap, amikor először vettem ecsetet a kezembe, amit valamilyen oknál fogva rá is jegyeztem a kép hátuljára. Az első „munkámat” ma is őrzöm, mint egy érdekességet, és elhoztam erre a kiállításra.

Így indultam el ezen a küzdelmes, rögös, de ugyanakkor élményekkel teli, szép úton… Napközben dolgoztam, éjszaka pedig festettem egy-egy órát. Emlékszem, Martinkám 8 hónapos volt csupán, Jankám pedig még meg sem született. Ma a fiam 21, a lányom meg betöltötte a 15. életévét.

Jankám

Nagyon fiatalon kerültél kapcsolatba a festészettel, akkor még lehetőséged lett volna képzőművészeti iskolában tanulni. Mi volt az oka, hogy nem az állami képzést választottad?

Amikor anno elkezdtem festeni, nem gondoltam arra, hogy én festő legyek, csak volt kedvem hozzá, és festettem. Később aztán volt már ilyen gondolatom, hogy milyen jó is lenne, ha járhatnék főiskolára vagy egyetemre, de mint tudjuk, család mellett ez már elég nehezen kivitelezhető. Valamint a festőtársaimnak is az volt a véleménye, hogy nem ez számít! Az eltökéltség és a fejlődési vágy egyre inkább erősödött bennem. Tanulmányoztam és ma is tanulmányozom a nagy elődeink és egy-egy nagyra becsült kortárs alkotó munkáját.

Aztán úgy alakult, hogy mégis csak jelentkeztem a Kaposvári Egyetemre, ahová fel is vettek, de mivel nem indult a szak, így aztán elmaradt. Legalábbis eddig. Én csakis az államilag támogatottra tudtam volna menni, mert a több százezer Ft-os félévenkénti költségeket nem tudtam volna finanszírozni.

Ágak, karok nyúlnak

Autodidakta módon képezted magad, vagy voltak tanáraid, akik lépcsőfokról lépcsőfokra megismertették veled a festészet rejtelmeit?

Igen, voltak többen is, akiknek nagyon hálás vagyok! 1997. szeptember 22-én megfestettem az első képet, majd pár hét múlva felkerestem Maszlik István Orgoványon élő festőművészt, aki önzetlenül egyengette utamat. Festettünk együtt jó pár képet, majd néhányszor az alkotótáborában is részt vehettem. A következő évben a véletlen folytán, (bár azt mondják, hogy nincsenek véletlenek) találkozhattam a Munkácsy-díjas Bozsó Jánossal, akinek szavai ma is a fülemben csengenek: „festeni, festeni, festeni”.

Nem sokkal később G. Móricz Róbert is sok mindenben a segítségemre volt, aztán jöttek a kecskeméti kapcsolatok, ismeretségek. Néhány évet jártam a ma is sikeresen működő Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolába Bruncsák Andráshoz, a széles berkekben ismert Szappanos Istvánhoz és Gyenes Péter alakrajz óráira is. Megismertem a helyi alkotókat, néhányukkal a mai napig összejárunk egy-egy eszmecserére, közösen festünk, vagy együtt veszünk részt festőtáborokban.

1998-ban Izsákon is útjára indult a Nyári Festőtábor, melynek az egyik alapító tagja voltam én is, majd 2011-től kezdeményeztem az Őszi Izsáki Képzőművészeti Alkotótábort, és szerencsére ez azóta is minden évben megrendezésre kerül. Működésüket köszönhetik az Izsáki Önkormányzatnak és azoknak a magánszemélyeknek, akik hittek és ma is hisznek létjogosultságukban és támogatják fenntartásukat. Nagyon köszönjük nekik mindezt!

Az izsáki őszi alkotótábor résztvevői

Kit tartasz tanáraid közül a számodra legmeghatározóbb személyiségnek? Mesélj picit róla!

Nem szeretnék egyet sem kiemelni, mert azt hiszem, mindenkitől tanultam, ellestem valamit, amit be tudtam építeni a munkáimba. Hálás vagyok sokaknak, akik segítették pályámat. Továbbra is így van ez, hogy figyelek, próbálok fejlődni a látottakból és hallottakból egyaránt. Van egy-egy tanítványom, akinek én is próbálok néhány hasznos tanácsod adni, és mindezt úgy, hogy senkinek ne vegyem el a kedvét, mert egy rossz szó sokat árthat… Nem véletlen az a kifejezés, hogy a „tanítás művészete”…

Alkotásaid fő témája a természet, a magyar táj. Milyen témákkal szeretnél még foglalkozni a jövőben?

Igen, szeretem a tájat, a magyar tájat, de ugyanakkor foglalkoztat a figurális és a portréábrázolás is. A kiállításon szerepel is néhány ezek közül.

Árnyas kapu

Milyen technika áll hozzád a legközelebb? Melyik adja a legnagyobb sikerélményt az alkotómunkádban?

Annak idején az olajjal kezdtem, de kipróbáltam az akvarellt, illetve az akrilfestést is. Pár éve elkezdtem jobban megismerni a szárazpasztellt, amit egész közel érzek magamhoz. Olajfestékkel is dolgozom azért, csak talán az utóbbi időben kevesebbet.

Az elmúlt 20 év alatt számtalan szép alkotás került ki a kezed közül. Van olyan festményed, amelyiktől nem tudsz megválni, amelyiket valami oknál fogva a mai napig őrzöd?

Igen, vannak olyan képeim, amelyekhez jobban kötődöm, mint a többihez. Ilyen pl. az első képem, ami gondolom, érthető. Emellett vannak olyan képeim, amitől nem szívesen válnék meg, mint pl. a gyerekeim portréja, vagy a volt tanyám, a Kőris Tanya egy-egy szegletét ábrázoló munkák, illetve olyanok is, amelyek az adott időszak jobban sikerült alkotásai. Azokból a képekből is meghagytam, amivel felvettek a Magyar Alkotóművészek Egyesületének sorai közé.

Izsáki családba születtél. Volt a családodban művészember? Kitől örökölhetted a tehetségedet?

Állítólag az Édesapám apukája, a Németh papa szépen rajzolt, és sok mindent alkotott… Egyébként Édesapám is ügyeskezű ember, a barkácsolás szeretetét például neki köszönhetem!

Balogh Öcsi

Szüleid mennyire segítettek téged művészi ambíciód kibontakozásában? Hogyan fogadták, hogy “festőnek álltál”?

Először furcsán fogadták, ami természetes, de ez idővel változott. Amint látták azt, hogy örömet jelent a festészet az életemben, illetve egyre több és jobb munka került ki a kezemből, meg mások is kezdték értékelni azt, amit csinálok, ők is egyre inkább elfogadták és támogatták törekvéseimet.

Édesapaként két gyermeked fejlődését követheted nyomon. Örökölték tőled a tehetséget? Várható, hogy valamelyikük esetleg a nyomdokaidba fog lépni?

Martinkám szépen rajzol, illetve ő egy ideig kacsingatott is ezen pálya irányába, de egyelőre az élet úgy hozta, hogy nem foglalkozik vele. Az, hogy az élet később mit hoz, még nem lehet tudni. Ez az a műfaj, amit az ember bármikor elkezdhet, ha éppen úgy érzi…

A jubileumi kiállítás megnyitóján

Évente több alkotótáborban megfordulsz, és Te magad is szervezel Izsákon alkotótábort. Gondoltad volna 20 évvel ezelőtt, hogy valaha te fogod szervezni szülővárosodban az őszi alkotótábort?

Természetesen nem gondoltam, és azt sem, hogy festeni fogok! Sokszor eszembe jut nekem is ez… Ezeknek a táboroknak köszönhetően nagyon sok jó alkotót és értékes embert ismerhettem meg, közülük többükkel barátok is lettünk. Köszönöm az Izsáki Önkormányzatnak és a többi szponzornak, hogy lehetővé teszik a táborok megszervezését!

Emlékszel az első alkotótáborra, amelyen részt vettél? Biztosan nagy izgalommal készültél rá. Mesélj róla egy kicsit!

Igen, az első tábori élményem az Izsákon szerveződött Nyári tábor volt, amit még Balogh Öcsi barátommal indítottunk az útjára, és még a régi iskolában szerveztük meg. Érdekes volt, mert előtte nem volt még ilyen élményben részem, hogy ennyi hasonló érdeklődési körű emberrel együtt alkossunk. Jókat beszélgettünk, és igyekeztünk festeni is a tábor ideje alatt. Ehhez hasonló élmény volt az is, amikor az Orgoványon élő Maszlik István festőművész, mint első mesterem megengedte, hogy ott lehessek a táborában és tanuljak tőlük. Nagy élmény volt!

A jubileumi kiállítás megnyitóján

Művésztársaid közül van olyan barátod, akivel jóban-rosszban számíthattok egymásra?

Igen, vannak többen is, akikről ezt el lehet mondani. A teljesség igénye nélkül néhány név: Balogh Öcsi, Harsányi Zsuzsanna, Meszlényi Attila, Pósa Ede, Vincze László… Ők olyanok, akikre mindig számíthatok, illetve sokat segítettek nekem vagy fizikálisan, vagy éppen tanácsaikkal.

Hogyan emlékszel vissza az elmúlt 20 évre? Milyen érzésekkel készültél erre a jubileumi kiállításra? Ha most állnál választási lehetőség előtt, mai eszeddel is a festészetet választanád?

Az elmúlt 20 év alatt nagyon sok minden történt jó és rossz értelemben egyaránt. Ahogy szokták mondani, „kaptam hideget-meleget”, de így volt kerek. A festészetnek köszönhetően jutottam el akár belföldön, de külföldön is olyan helyekre, ahová egyébként nem hiszem, hogy sikerült volna. (Erdélybe több helyre is, Svájc, Szlovákia, Horvátország…) Ezen kívül nagyon sok értékes embert is megismerhettem ennek köszönhetően.

A jubileumi kiállítás megnyitójának közönsége

Ez a 20 éves Jubileumi Kiállítás nagyon fontos volt számomra. Egyrészt izgultam, hogy jó képanyagot tudjak kiállítani egy színvonalas kis műsor keretében, illetve hogy minél több ember átérezze azt, hogy ez nem csak egy kiállítás a sok közül, hanem ez egy kerek évforduló! Szerencsére több mint 150 ember tisztelt meg a jelenlétével, ami egy életre szóló élményt jelentett mindenképpen. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni!

Ami a festészetet illeti, nem bántam meg, hogy annak idején belekezdtem, sőt, örülök, hogy így hozta a sors…

Őszi udvar fényei

Kaptál szakmai elismerést művészeti tevékenységedért?

Igen, kaptam egy-egy elismerést:

  • 2010. Jövőbarát Energia – DÉMÁSZ pályázat 3. díj,
  • 2014. Izsák Város Emlékplakettje,
  • 2014. Bács- Kiskun megyei Prima díjra jelölés

Bizonyára sok terved van a jövőre vonatkozóan. Van valami nagy-nagy álmod, amit igen szeretnél, ha megvalósulna?

Szeretnék tovább fejlődni, és ha lehet, akkor a festészetből megélni, de mindezt úgy, hogy a minőség megmaradjon. Valamint jó lenne további szakmai sikereket elérni.

Kívánom, hogy minden álmod váljon valóra, találj még számtalan megörökítésre váró, szépséges pillanatot a saját és rajongóid örömére. További sikeres alkotómunkát kívánok!

 

Almási Zsuzsanna akvarellfestő

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások