A vágy, a sóvárgás, a kívánalom olyan reménykedést fejez ki, amely egy személyre, tárgyra vagy eredményre irányul, és az ember lépéseket akar tenni a cél eléréséért. 

A vágy motivációs vonatkozását régóta vizsgálják a filozófusok. A buddhizmus tanításai szerint a tanhá, az érzéki örömre vágyakozás az oka az összes szenvedésnek, amit az egyén az emberi lét során tapasztal, ugyanakkor szellemi vágyakat kell generálni, amelyek majd a boldogsághoz vagy Nirvánához vezetnek. A gondolat a XX. századtól sem idegen:

“Mindenki tökéletesen szabad tehát, aki felszabadítja magát a világi vágyak hatalma alól.” (Bertrand Russell)

Horváth István: Tornyot raktam (részlet)

Hadd el, ne sírj, kisunokám,
ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból
építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel
így ledönti azokat is.
Mint apóé: építéssel
telik el az egész élet,
de hogy a tornyod betetőzd,
azt te soha el nem éred.
nem, mert bár az égig érjen,
vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk
ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak,
újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra,
csak azt szabad megsiratni.

Az ókorban Az állam című művében Platón úgy érvel, hogy az egyéni vágyakat alá kell rendelni a magasabb ideálnak. Arisztotelész állítja, hogy a vágy az ösztönvilágunkból ered.

“Nincs az az állapot, hogy még jobbat, még szebbet ne tudjon magának elképzelni az ember. A vágyak és az igények a lehetőségekkel nőnek.” (Móricz Zsigmond)

A kereszténységben a vágy egy személyt vagy Istenhez vezet vagy eltávolítja tőle. Az Ó- és Újszövetség ismeri az erkölcsi értelemben semleges vágyat pl. húsevése; borivásra; valamint a valaki vagy valami utáni jogos vágyódást, mint az egészség, az atyai ház, a szabadság, gyermekek utáni és a vőlegény és menyasszony egymás iránti elszánását. Ám Jézus a pusztán testi, anyagi kívánságot olyan bűnnek tekinti, amelynek romboló hatását még az sem csökkenti, ha csupán gondolatban, képzeletben játszódik le. Különösen Pál apostol vázolja föl a bűnös kívánság erejét, mint a nemi vágyé, a gazdagságé; a gonosz kívánságok rabjai a bűn uralma alatt élnek.

“Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja a rossz irányba. Ez a gonosz kívánság azután gyökeret ver benne, majd bűnös tetteket eredményez. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálhoz vezet.” (Jakab 1:14-15).

A vágy hatalmas erő az emberben, amit viszont ha Jézus Krisztusnak rendelünk alá, akkor nemes eszköz Isten méltó gyermekévé válni. A későbbi századokban a filozófia, a bölcselet központi témájává lépett elő a vágyakozás mibenléte. William Shakespeare úgy véli, “Ha életünk mérlegén a józan ész serpenyője nem egyensúlyozná a szenvedély serpenyőjét, a vér és természetünk aljassága a legőrültebb végletekbe ragadna: de hát eszünk is van, lehűtni dühöngő indulatainkat, húsunk háborgását, zabolátlan vágyainkat.” Thomas Hobbes azt állapította meg, hogy az örömre való vágy minden emberi cselekvés alapvető motivációja.

Spinoza nézete szerint a természetes vágyak összekötő erők, amiket a személy nem szabad akarattal választ. David Hume a vágyakat automatikus testi válaszoknak vélte, az értelem pedig kijelöli a testi vágy határait. Eötvös Józsefet a keresztény etika vezérli:

“A sima utak, melyeken kevés fáradsággal messze juthatunk, s azon javak, melyek után az emberek többsége vágyik, legyenek másoké. Nekem, ó Mindenható! adj rögös ösvényt, de szép kilátással, mely mindég felfelé vezet.”

Immanuel Kant kapcsolatot feltételez a szép és vágyott között is. Friedrich Hegel azt állította, hogy az öntudat már maga vágy. Stephen Hawking univerzálissá mélyíti a tartalmat:

“A civilizáció hajnala óta az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet.”

Köznapi közelítésben vágy annak igen erős érzése, hogy valamit birtokolni akarunk. Megjelenik ez az emberi kapcsolatok terén: közmondásaink a közéleti szintet mutatják: Ki nem vágy a polcra, le sem esik onnét; Ha gyepet sem szánthatsz, erdőre ne vágyjál.

A személyességet ragadja meg Gary Chapman:

“Minden ember legmélyebb egzisztenciális szükséglete az a vágy, hogy tartozzon valakihez, aki szereti őt.”

József Attila a szerelemről:

“Este volt s a nyári égről / Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért, / Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi darabka helyen, / Ahol a bőrünk, / A bőrünk összeért.”

Az új meg új lehetőségek iránti vágy is örök mozgatója az emberi cselekvésnek, ahogy Ady, aki

“Kínzottja sok-sok méla vágynak”, így láttatja: “Nem kellenek a megálmodott álmok, / Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, / Röpülj, hajóm, / Nem kellenek a megálmodott álmok.”

Korunkban a marketinggel való összefüggésében a vásárló érzelmi válasza egy felismertetett szükségletre. A fogyasztói társadalomban az üzleti és a reklámcégek a vágyakat ingerelik arra, hogy hatékonyan bírják rá a fogyasztót a vásárlásra. Ehhez olykor hiányt keltenek, máskor azzal teremtenek vágyakat, hogy a terméket kívánatos tulajdonságokkal társítják.

Természetes, hogy mivel életünk központi szervező eleme a vágy, a művészetek minden ágának is kifogyhatatlan, állandó témája. Homérosz és Vergilius eposzai, a görög és római lírikusok életműve, Petrarca szonettjei, Dante La Divina Commediája, a barokk zene csodái, mint Bach, Vivaldi, majd a klasszikában Mozart. Katona József Bánk bánját követően a romantika korstílusának teljes alkotói köre a drámában, a lírában, az epikában, csupán egy két név: Vörösmarty, Petőfi, Victor Hugo, Schiller, a zenében Verdi, Puccini, majd Wagner, Liszt Ferenc. Nem különben az impresszionizmus világa, kiemelten a festészetben, sőt, az expresszionizmus lüktetése, Bartók életműve, és folytathatnánk végtelenül a fölsorolást. Összegezzük Katona József mély sóhajával:

“Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek? mely még egy Pegazus szárnyait is nevetéd”.

A népdalok is végtelen skálán szólaltatják meg érzelmi világunkat. A film megjelenése hatalmasan kibővítette a vágyak művészi ábrázolásának lehetőségeit, sőt legutóbb megteremtette a bakancslista divatját. A mozgásművészet, a balett, a tánc műfajai már fogantatásukban is a vágyak szószólói.

Albert Camus eszmefuttatása emberlétünk vágyait méltó magasságba emeli:

“Az ember ott érzi a lelke mélyén a világunknál jobb világ eszméjét. De a jobb világ nem a miénktől eltérő világ, a jobb világ egységes világ. A láz, mely a szétforgácsolt világ fölébe emeli szívünket, az egység vágyából fakad. Nem hitvány menekülés; konok igény bejelentése. Akár vallás, akár bűnözés, minden emberi erőfeszítés ennek az esztelen vágynak engedelmeskedik végső soron, formát igyekszik adni a formátlan életnek”.

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

 

Hozzászólások