“Az igazi képzelőerő a valóságból építi föl az újat, a csodálatost, a meglepőt.” (Márai Sándor)  

Volt egy birkózó, úgy hívták. O’Nami, Nagy Hullámok. Mérhetetlenül erős volt, kiváló a technikája – ámde közönség előtt mégis mindig veszített. Nézők nélkül viszont még a Mesterét is lebírta. Elment hát egy zen tanítóhoz tanácsért. Neked nagy Hullámok a neved. Maradj itt ma este a templomunkban, és hallgasd a tenger hullámait, felejtsd el, ki vagy, válj mindent elsöprő hullámokká. O’ Nami próbálta a hullámokat elképzelni, de számtalan dolog jutott eszébe. Majd lassacskán már csupán a hullámokat látta. Az éj haladtával egyre nagyobbakat, amelyek már elsöpörték a virágokat, a vázákat, a szobrokat. Hajnalra már csak hullámzó víz volt a templom. Ő meg csak ült, halvány mosollyal az arcán. Attól fogva soha, senki nem tudta őt legyőzni. Vagyis a képzelőerő – életerő is. Murakami Haruki élesen fogalmaz:

“A legkiábrándítóbbak azok az emberek, akikből hiányzik a képzelőerő. T. S. Eliot ezekre mondja, hogy ‘üres emberek’. Olyanok, akik nem látnak a felszín alá, észre sem veszik, hogy az a lyuk, ahonnan hiányzik a képzeletük, érzéketlen szalmatörekkel van betömve. Ők maguk is érzéketlenek, üres szavakat zúdítanak a másikra, és olyasmit erőltetnek rá, amit az nem akar. Egyáltalán nem törődöm azzal, hogy ki milyen zászlót emel magasba. De az üres embereket ki nem állhatom”.

A képzelőerő az elme új gondolatokat teremtő képessége, ahogy a múlt tapasztalataiból addig még nem létező fogalmat, gondolatot, képeket hoz létre.

“Értelem nélkül üres képzelgés a fantázia, képzelőerő nélkül terméketlen az ész.” (Julian Baggini)

Van negatív vetülete is, ezt az ábrándkép jelöli: ami valóságos alapot nélkülöző elképzelés, megvalósítása lehetetlen, ahogy Vörösmarty Mihály leszögezte: “Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz”. A képzelgéssel az ember menekül az élet valósága elől. Akit gondolatai szakadatlanul a múltban vagy a jövőben tartanak fogva, elszakad a jelenlét realitásától. Sőt, az is gyakori, hogy a képzelgés sokszor negatív, veszélyek, félelmek fantáziálása, ebből az állapotból pozitív képekkel lehet kilépni.

Joseph Addison A képzelőerő gyönyörei című tanulmányában hosszan taglalja az ábránd, az alkotóerő, a fantázia, a képzelet, a képzelődés, a képzelőerő, a képzelőtehetség, a kreativitás, a lelemény szavakkal jelölhető fogalmat. Szerinte belefáradunk abba, hogy mindig ugyanazok vannak a szemünk előtt, és minden új vagy szokatlan tárgy segít valamelyest változatosabbá tenni az emberi életet. A kutatók szerint az epizodikus memória – amely a saját múltbeli emlékeinket jeleníti meg – tesz képessé minket arra, hogy a múltbeli és jövőbeni szituációkban elképzeljük magunkat. Eszerint ahhoz, hogy elképzeljünk jövőbeni dolgokat, a múltbéli emlékeink részleteit újra összerakjuk. Ezt a folyamatot konstruktív-epizodikus szimulációnak nevezik. Voltaképpen a tudományos eredmények elérése is mindig a képzelőerő moccanásával, az új felé vágyakozással kezdődik. A műalkotások sem születhetnének az alkotó és befogadó képzeletének teremtő föllobbanása nélkül. A mesék csodás óriásait, sárkányait, beszélő állatait, illetve például Shakespeare kísérteteit, tündéreit, boszorkányait igazi lényekként fogadjuk el.

“Álmaink rejtett titkaink hordozói. Minden mese egy rejtekhely. A fantázia köntösébe burkolt, életbevágóan fontos titok.” ( E. Schlattner).

A képzelt lények egy másik fajtája, ha vágyakat, erényeket és bűnöket jelenítenek meg látható alakban és a cselekményt mozgató figurává teszik őket. Ide sorolható az Éhség és az Irigység leírása Ovidiusnál, a Hírnév Vergiliusnál, vagy a Bűn és a Halál Miltonnál. A romantika művészi korstílusának is programos eleme, értékmérője volt a fantázia, amellyel a múltba, a belátható jövőbe, avagy a titkos távolba röpíthettek műveikben, ahogy Vörösmarty Mihály Ábránd-jának erőteljes képei:

Szerelmedért

Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén.
Szerelmedért
lennék bérc nyomta kő,
Ott égnék föld alatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal
És némán szenvedő.

Szerelmedért eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném,
S örömmel nyújtanám neked,
Szerelmedért!

Mikszáth Kálmán, a realista vallotta, hogy a “természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet”.

Széchenyi Zsigmond is távolságtartó vele:

“Minden csorbát kiköszörül, minden sarkot legömbölyít, minden árnyékot elmellőz a fantázia, ez a lelkiismeretlen, mindannyiunknak saját szája íze szerint hazudó emberi lelemény.”

A ‘fantázia’ egy zenei műfaj neve is, az érzelmek és a képzelet csapongásának megfelelő, szabad szerkezetű darab, gyors futamokkal és fugatikus elemekkel már a romantika előtt, a barokk és klasszikus zenében jelen volt. Például: J. S. Bach: Kromatikus fantázia és fúga, V. A. Mozart: D-moll fantáziája, Chopin, Schumann darabjai, a kortárs zenében B. Britten Phantasia-quartett című műve. Jean Renoir A nagy ábránd című, 1958-as filmje a nemzeti és a faji ellentétek megszűnésének, a szolidaritás, a jóság és a szeretet felülkerekedésének háború-ellenes illúziója.

Technizálódott korunknak is szükséglete a képzelet élet-gazdagító jelenléte. Jung szerint a modern ember elszakadt mitikus-mágikus gyökereitől, éppen ez erősíti föl az igényt. Ennek szülötte a ‘fantasy’, a huszadik század második felében kibontakozó irodalmi, képző-, film- és iparművészeti stílus. Fő jellemzője, hogy a tartalma vallási-mitikus jellegű, az alkotó fantáziájában létező alternatív világok keretébe van ágyazva. Pszichológiai szempontból jellemző vonása a kollektív tudattalan felé fordulás. Egyik ága a sci-fi, a science fiction, a tudományos fantasztikus irodalmi mű, film, mely a valódi vagy képzeletbeli tudományoknak a társadalomra, vagy egyénekre gyakorolt hatását mutatja be a lehetséges jövőben játszódó képzeletbeli történetekben. Az esztétikai igényű alkotások bármely témában a fejlődés mély erkölcsi, filozófiai kérdéseit vetik föl.

Korunk szülötte a szerepjáték is, a role-playing game olyan társasjáték, amely fantáziavilágba visz: a történetet a résztvevők közösen formálják. Ezt vallják: “Repülj képzelmem, csillagokig szállj, az Isteneknek lángitalt kínálj!” (Reményik Sándor) Egy-egy játékos a közösen elképzelt világ egy-egy karakterét alakítja, egyikük pedig a KM, azaz a kalandmester. A jelen lévők megélik, hogy

“A kíváncsiság és a képzelet a tudatos lét két legnagyobb erénye és hibája. A kíváncsiság, mellyel megismerni vágyunk a megismerhetetlent; és a fantázia, mellyel elképzeljük és megalkotjuk az elképzelhetetlent” (Bayer Tibor).

Állhatatos reményeink letéteményese is az alkotó képzelőerő, ahogy Szabó Lőrinc láttatja:

“Ő vagyok én, a képzelet: ki törhet ellenem? Az Isten karja nyúl felém, s ha robbanó sugarakkal az ég tetején kószál földi szemem, tízezer Nap küldi az azúr bástyákról hozzám válaszul testvéri himnuszát” (Fény, fény fény – részlet).

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások