„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – a Jézus tanította imádságnak, a Miatyánknak ez a középső sora még a nem hívők számára is élő tudás. A kenyér-kérdés igazságos és méltányos megoldásáért küzd az emberiség kezdettől fogva mind máig. 

 

Hiszen a küzdelmek legfontosabb hajtóereje éppen a mindennapi kenyér és a megszerzésével járó gondok, azaz a megélhetés, minél jobb színvonalon, minél biztonságosabban. Ehhez megfelelő tulajdon szükséges, kellő erő vagy hatalom. Földi létünknek mindaz a területe, amelyen a pénz hatalmát érezzük és hordozzuk szakadatlanul. Természetes, hogy a Könyvek Könyve, a Biblia is foglalkozik vele.

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.”
(Reményik Sándor)

Az ima által életünk olyan részét visszük Isten elé, amit a leginkább el szoktunk hagyni. Éppen a mindennapi kenyér ezerféle gondja jelenti azt a kísértést, amivel észrevétlenül Mammon uralma alá kerülünk. Pedig “senki sem szolgálhat két úrnak” – figyelmeztet Jézus a Máté 6,24-ben. Amikor Jézus magát az Élet Kenyerének nevezi, azt érzékelteti, hogy megvan a lehetősége annak, hogy az Ő isteni életereje hozzánk áradjon, átszője és megszentelje életünk minden mozzanatát. Érdemes még egy kis szócskát tudatosítanunk: ez a mi, a többes szám első személy, tehát az enyémmel együtt minden ember kenyerét is kérem, mert mindnyájan az emberiség családjának tagjai vagyunk. Ezt jelzi a 2001 óta tartott október 16-ai Kenyér Világnapja.

Szilágyi Domokos így látja:

„Azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!”

A kenyér eredete mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben megtalálható a mezopotámiai és asszír írásokban, megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben, a latin neve, panis Pan isten nevét őrzi. A keresztény vallás különös tiszteletet is adott a kenyérnek, a hit szerint Jézus testét szimbolizálja az úrvacsorában.

A hiedelemanyag meglehetősen egyöntetű egész Európában, és fő vonásaiban régtől fogva nyomon követhető. A tilalmak egy része a sütés időpontját szabályozza: így pl. a pénteki kenyér kővé válik, sír a kemencében. Más része a sütést végzőre vonatkozik – férfi nem süthet, illetve a készítés műveletére: a szemmel verést megelőzendő a kovászolást nem láthatta idegen stb. A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény. A kenyér tisztelete még a 20. században is eleven, pl. Isten áldása néven emlegetjük, nem szabad rálépni; ha leesik, meg kell csókolni, de legalább ráfújni. A megszegés előtt keresztet kell rá rajzolni; a karéjt végig kell enni. A kenyér a család jólétét szimbolizálta, mint az új házba vitt kenyér, gyógyító célokra szintén alkalmazták. A vihar elhárításához is szükség volt rá.
A kenyér az idők során a legfontosabb élelmiszerré lett, és jelentése az életfenntartás összes szükségletévé bővült. Gondoljunk a kenyérrel és sóval történő vendégfogadásra, a kenyere javát megevő idős emberre, vagy a szétválók kenyér-törésére. Száznál is több szólásunk, közmondásunk foglalkozik vele, néhány ezek közül: Ki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel. Olyan, mint egy falat kenyér. Kölcsönkenyér visszajár. A pap is kenyérért prédikál. Bor és kenyér nélkül a test nem fincározik. Hátán háza, kebelén kenyere. Kegyelemkenyérhez kevés fog is elég. Nem kenyere a hazugság. Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret. Kinek kenyerét eszed, annak nótáját fújjad. Nem minden tarisznyába illik a kenyér. Nem tud magának kenyeret keresni.
Általános kenyérfajták: fehér-, félbarna-, barna.

Ide kívánkoznak a Petőfi-sorok:

„csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér,
Itthon sokkal jobb ízű énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.”

És van még búza-, rozsos, rozs-, többgabonás, búzacsírás, magos, korpás, szójás, krumplis, kukoricás, extrudált, no meg kétszersült kenyér. Nálunk is kedvelt a kis, lapos kenyér, a Pita: eredetileg forró köveken sütötték. A gyermek örömébe visz a hazatérőktől várt madárlátta kenyér.

Péter Erika így emlékszik:

„Nagyapám
Minden nap oly izgatottan vártam,
Tudta jól, hogy fölteszem a kérdést: – Van-e „madárlátta”?
Ez volt nekem akkor a királyi lakoma, mit a kérges tenyér
nyújtott felém.!”
Berda József emléke máig ható:

„nagyokat harapván
belőled, élvezlek ma is,
piros paprikával telehintett zsíroskenyér”

Augusztus 20-ai nemzeti ünnepünkön 1949 óta az új kenyér ünnepét is megtartjuk. 2011 óta Pécsett évente elkészítik a magyarok kenyerét, hozzá a búzát az egész Kárpát-medencéből ajánlják föl, jelképezve a nemzet egységét.

Ősi, áhítatos magyar szokás az, hogy akinek az élete a földdel nőtt össze, az új termésből készült kenyér első darabját hálaáldozatul, megszentelésül leteszi az Úr asztalára. Reményik Sándor írta:

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Benne van az újrakezdés magja,
Benne van a harchoz új erő, benne van az élet.”

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások