Igen nagy utat tett meg a ‘kegy’ szavunk ószövetségi jelentéskörétől az emberin, olykor éppen embertelenen át a mai ‘kegyeiben részesít’ mondén árnyalatáig.

“Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.”
(Reményik Sándor)

A köztes időben keletkezett számos képzett, összetett alak új meg új, akár ellentétes jelentésárnyalatokkal gazdagította nyelvünket: kegyelem, kegyelmes, kegyelmez, kegyelmező, kegyes, kegyosztó, kegyet gyakorol, kegyeskedik, kegyelmi állapot, kegyelmes úr, kegyelmed, kegyed, kiskegyed, megkegyelmezés, közkegyelem, kegyelet, kegyszer, kegyúr, kegyúri jog, kegyvesztett, kegyelemdöfés, kegyelemkenyér, félkegyelmű. Arany János a Szondi két apródjában az azonos alak kontextustól függő jelentés-módosulatait állítja elénk:

“Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad! / Meg nem marad itt anyaszülte. / Szép úrfiak! immár e puszta halom, / E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:/ Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: / Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, / Jézusa kezében kész a kegyelem”.

Az Ágnes asszony című balladájában ismét más jelentései dúsítják a szöveget, és a refrénben egy szinonima is belép:

„Méltóságos nagy uraim! / Nézzen Istent kegyelmetek: / „Eredj haza, szegény asszony! / Mosd fehérre mocskos lepled; / Eredj haza, Isten adjon/ Erőt ahhoz és kegyelmet. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”.

A szép népdal az odaadó szerelmest idézi a szó által, ahogy Balassi Bálint is többször:

Áll előttem szép violám,
Rózsaszínű szép Ilonám;
Kegyes tekintetű rózsám,
Gyönyörűséges violám.

 

“Az oly vendégség is, kiben egy kegyes sincs, mindaz sem ér egy bapkát,
De ím, ez kegyesnek holtig rabja leszek,
Egy kegyes képében az gyászöltözetben vallyon angyal tűnék-é?
Bízik csak egyedül egy vidám kegyesben
Kegyes szemeit reá vetvén, végye bé szerelmében”.

A ‘kegyetlen’ fosztóképzős szóalak harmincnál is több rokon értelmű társával van jelen nyelvünkben, tükrözve, hogy ilyenek vagyunk, azaz mindig kegyelemre szorulunk! Ez már vissza vezet az eredeti jelentéshez: a kegyelem isteni segítség vagy erő, amelyből Jézus Krisztus engesztelése által újra meg újra részesülünk. A kegyelem révén megszabadulunk a bűntől és a haláltól. Emellett a kegyelem olyan hatalom, amely nap mint nap megerősít bennünket, és segít mindvégig kitartanunk. Ám erőfeszítést igényel részünkről is, hogy megkaphassuk az Úr kegyelmének teljességét. Az irgalomtól való függés annál lényegesebb, mivel az ember a maga gyarlóságaival együtt áll Isten előtt. Isten az üdvösség történetében kimutatja irgalmát, de véglegesen a Messiás által hozott új szövetségben valósítja meg. Isten mindent adott a kegyelemben. Az egész Bibliában egyik leggyakrabban előforduló szó a ‘kegyelem’. Az ótestamentum eredeti nyelvén a szó a ‘lehajolni’ igéből származik. A kegyelem tehát a magasabban álló jóságát jelenti az alacsonyabbal szemben, az erősebb jóindulatát, kedvességét a gyengébbel szemben, a nagyobbnak a kedvező jó tetszését a kisebbel szemben.

A segítő kegyelem (gratia actualis) olyan átmeneti hatás, amely ráhangolja az embert a természetfölötti rendre, és megadja a lehetőséget, hogy hittel és szeretettel válaszoljunk Istennek.

A megszentelő kegyelem (gratia sanctificans): olyan természetfölötti hatás és adomány, mely az embert bensőleg megszenteli és Isten fogadott gyermekévé teszi; rejtett módon benne van az örök élet elővételezése is.

Elmondható a református énekeskönyvbe szerkesztett zsoltárokról (az első 15-ben 17 előfordulás), dicséretekről (15-ben 33), fohászkodó énekekről (50-ben 22) is, hogy alig van közöttük olyan, aminek szövegében ne szerepelne a ‘kegyelem’ ill. ‘irgalom’ különböző szóalakokban. Kegyelemre szorulunk, ha kérünk-könyörgünk, ha hálát adunk, ha bűnbánatot tartunk. Philip Yancey Meghökkentő kegyelem című regényében azt állítja: a kegyelem előfeltétele a tökéletlenség; a sebeink és a hibáink azok a repedések, amelyeken keresztül a kegyelem behatolhat az életünkbe.
Ahogyan Dr. Joó Sándor fogalmazott: Isten kegyelme szűkebb értelemben véve mindaz, amit Isten a bűnös emberen, emberben és a bűnös emberért tett, hogy a bűntől és a haláltól megmentse – Jézus Krisztus által! Amikor Isten azt mondja, hogy

“És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét. És Könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek” (2Móz33,19), ez megismételt állítás, megkettőzött bizonyság arról, hogy az Isten kegyelme: kegyelem!

Az újtestamentumi szó, a görög ‘karisz‘ vagy a latin ‘gratia‘ kegyes magatartást jelent, Istennek mintegy jólesik az, hogy irgalmat gyakorol, ajándékot ad, segítséget nyújt.
Más szempontból a kegyelem Istennek az a magatartása, indulata, cselekedete, amivel nem tartozik senkinek, amit nem kénytelenségből, hanem szabad jó tetszéséből tesz, amit pusztán szeretetből gyakorol olyan valakivel szemben, aki ezt nem érdemelte meg, sőt annak az ellenkezőjét várhatná! Nem tartozott az Úr Isten ennek az elveszett világnak Jézus Krisztussal. Kegyelem által szabadulunk meg (Efézusbeliek 2:8–9). Az hogy mégis elküldte Őt, és halálba adta, hogy aki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem megmaradjon az örök életre, ez a legnagyobb kegyelem, a tulajdonképpeni kegyelem volt és lesz örökké! A kegyelem virága nem más, mint Krisztus keresztje: Kegyelemnek szép rózsája – ahogyan a 456. evangélikus énekben zengik a hívek.
Isten mintegy védi az embert a saját bűnének a pusztító hatalmai ellen. És ez az egyetemes kegyelem.

Ő “felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt5,45).

Kegyelemkenyéren élni emberek között megalázó, mindig azt érzi az ember, hogy megtűrt személy, s amellett még állandó rettegés is, hogy melyik pillanatban szakad el ennek a fájdalmat okozó türelemnek a fonala. Ám Isten olyan irgalmas, hogy amit megbocsátott, arra soha többé nem hivatkozik. Dávid így vall Isten irgalmáról:

„Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy… nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.” (Zsolt 103,8-10).

A tanítások szerint, aki ezt a nagy isteni irgalmat hittel magáévá teszi, az képes lesz irgalmasan viszonyulni másokhoz. Akinek ilyen nagy tartozását elengedték, engedje el ő is másokét, és legyen kész mindig áldozatot hozni, ha azzal valakin segíthet. Jézus Krisztus kegyelme erőt ad nekünk (Filippibeliek 4:13).
Az egyik értelmezésben az égi szivárvány az isteni kegyelem jele hídként a pusztító özönvíz után:

„Lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.” (Mózes 1. 9. 14-15.)

Másrészt az utolsó ítéletkor Krisztus, az Összekötő is a kegyelem szivárványhídján trónol.

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások