“Az erdő a határtalan kedvesség és jóakarat sajátos  szervezete, amely semmit sem igényel a létezéséhez, de védelmet ad minden lény számára. Árnyat kínál  még a favágónak is, aki elpusztítja.”  (Buddha)

joakarat-nagy

Valójában a jóakarat kifejezése annak, ami jó, annak a teremtő rendnek, aminek lennie kell. Nem keverhető össze a szentimentális vagy különféle érdekeket hordozó szívélyességgel. Dinamikus erőnek kell tekinteni, konstruktív cselekvésnek a világ fölépítésére. Krisztus urunk születésének idejében már jelenvaló:

 

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
(Lukács evangéliuma 2. 13-14.)

 

Isten igéje nem általánosságban az embereknek hirdetett jóakaratot, inkább azokra utalt, akik az őszinte hitükkel örömet szereznek neki és Fia követőivé válnak.

Ezzel cseng egybe a szó eredete. A héber rá·cónʹ és a görög eu·do·kiʹa, valamint ezeknek a különféle formái arra utalnak, ami örömet szerez, illetve arra, amikor valakinek tetszik valami, és úgy is fordítják, hogy „gyönyörködés”, „jó tetszés”, „tetszés”, „helyeslés”, „jóakarat” jóindulat, jó szándék, segítőkészség, jóság, emberség, jólelkűség és így tovább.

A református énekeskönyv 315. zsoltára az evangélium szavait az isteni kegyelem teljességével, az élet legfőbb értékével azonosítja:

 

“A magasságban dicsőség istennek, Békesség légyen földön embereknek, És jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek.”

 

Szólásokban, formulákban is jelen van:

Captatio benevolentiae – a jóakarat fölkeltése, a hallgatóság megnyerése (szónoki beszéd elején), azaz a közbeszéd hatást csak akkor válthat ki, ha annak átadóját jóakarat fogadja.

joakarat-kicsiHomo sincerusként emlegetik azt, aki jóakaratú és szabad ember, olyan, akiben a jóakarat a tiszta emberi kapcsolatok, az erkölcs, a közmorál alapja, és jóakaratában a szabadság (mind az akarat-, mind a gondolatszabadság) szintézise valósul meg.

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A legtöbb ember ugyanis eredendően mindent a meggyőződése szerinti legjobban szeretne tenni, miközben nagy igyekezetében észre sem veszi, hogy esetleg mennyit árthat vele másoknak. Ilyen, amikor a hozzánk közel állókat próbáljuk rákényszeríteni arra, hogy akaratuk ellenére az általunk jónak és helyesnek tartott utat válasszák. Tudnunk kell, hogy mások akarata ugyanannyira szent, mint a sajátunk.

Egyesek Földünket zsákmányolják ki a fejlődésért, a jobb életminőségért, ám mit ér a jóakarat olyankor, amikor pusztítást hagy maga után? Ezért alaptörvény: cselekedj jót úgy, hogy ne árts vele! A jógikus alapelvek között is a legelső életparancsolat:

Ahimsza! Ne árts!

Ha ezt minden élőlényre vonatkoztatjuk, összes cselekedetünk jóakaratú.

XVI. Benedek pápa a szeretet fogalmával azonosítja: az emberi jóakarat olyan belső erő, mely kifelé sugároz, az akarat- és a gondolatszabadság pedig olyan külső feltétel, amelyet az igaz ember a jóakarat kiteljesíthetősége érdekében igényel.

Ha tehát nem csupán érzelmi vonzódást értünk szereteten, hanem megsejtjük teológiai mélységét, akkor válhat erényünkké. Jóakaratban és jó szándékban megvalósuló erénnyé. Ez a szeretet jelenti az Istennel és az embertárssal való személyes viszony valódi tartalmát.

A hétköznapokban is visszaélnek vele, a manipuláció legszívesebben a jóakarat álarcát használja, és annál nehezebben ismerhető föl, minél erősebb a vágy a manipulált személyben. A vágy az iránt, amit a ‘jóakarat’ ígér.

A vágy kötődései lebilincselik az embert, és olyanban is hinni akar, ami nyilvánvalóan nem az, aminek látszik. Móricz Zsigmond éppen a korrupció kifejezés helyett ajánlja erős malíciával:

 

“Egy kis jóakaratot nem tagadhat meg az ember attól, akinek szüksége van rá. A jóakaró beajánl, a jóakarat mindent elintéz, a jóakaratért mindent meg kell tenni, a képviselők ma csupán jóakarattal töltik az idejüket. Jóakaratért senkit sem lehet felelősségre vonni, s az nyeri el az állást, akinek nagyobb, súlyosabb, tekintélyesebb jóakarói vannak”.

 

Marcus Aurelius egy másik szempontra hívja föl a figyelmet: a jóakaratú

 

“…dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják?”

 

Graham Greene a jóakarat végtelenségét ragadja meg:

 

“A csillagfény eleven és örökké mozgó, majdnem olyan, mintha azokból a határtalan térségekből valaki a jóakarat üzenetét küldené, mert a csillagoknak még a neve is kedves. A Vénusz minden nő, akit szeretünk, a Medvék gyermekkorunk mackói, és a Dél Keresztje azoknak, akik hisznek, olyan lehet, mint egy zsoltár vagy lefekvés előtti imádság”.

 

A Bibliában a rokon kifejezések Isten jó tetszését, helyeslését és jóakaratát illetően használatosak Azok, akik elutasítják a Szavát, vagy föllázadnak őellene, nem részesülnek a jóakaratában, hanem inkább a nemtetszését vonják magukra (Zs 2:5; Héb 3:16–19). Áldott legyen az, ki az isteni irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén.

 

Reményik Sándor: Jóakarat

„Én jót akartam, – s minden rosszra vált…”
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés,
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón.
A kétségbeesés?!
„Én jót akartam.
Zephirt vetettem, – és vihart arattam. –
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! –
S megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, – s a templom összedőlt.
Én jót akartam.”

Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap,
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn,
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó.
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat – elég lesz ez a szó?…

 

To’Piro

(Illusztrációk: Antalffy Yvette)

Hozzászólások