A jelenben élni nehéz. A múlt és a jövő szüntelenül zaklat bennünket. A múlt a bűntudattal, a jövő az aggodalmakkal.

Annyi minden történt az életünkben, amivel kapcsolatban nehéz a szívünk, megbánást, haragot, zavart, de legalábbis vegyes érzelmeket érzünk. Gyakran a bűntudat is szól hozzánk: Mást kellett volna tenned, mint amit tettél, mást kellett volna mondanod, mint amit mondtál. Mindez akadályoz abban, hogy teljes mértékben jelen legyünk az adott pillanatban.

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.
Pilinszky János

Sommer szerint viszont, bár nagyon szép gondolat, hogy minden egyes napot ragadjunk meg, és élvezzük a jelent, de legtöbbször ez lehetetlen, belső életünk és tapasztalataink ennél sokkal gazdagabbak. Az embereket sokszor a félelmeik vezérlik, folyamatosan a múlton rágódnak, vagy éppen a jövőtől rettegnek. Az állapot cseppet sem kellemes, sőt kifejezetten fárasztó, hiszen az ilyen ember boldogtalan, feszült, és folyamatos önbizalomhiánytól szenved, ami a munkájára és a magánéletére egyaránt befolyással lehet.

“Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.”(Buddha)

A keresztény vallás istene is a jelen pillanat Istene.

“Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! “ (Ézs 43,14-21.)

Amikor Jézus Istenről beszélt, mindig úgy utalt rá, mint aki ott és akkor van, ahol és amikor mi vagyunk. Isten az, Aki Van, s Aki értem van a jelen pillanatban:

“Vagyok, Aki Vagyok”. (2Mózes 3,11-18)

Helen Mallicoat:

“Az én nevem az, hogy vagyok. Tudod, amikor a múltban élsz, annak minden hibájával és bánatával, az bizony nehéz dolog. Ott ugyanis nem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy voltam. Amikor a jövőben élsz, annak minden gondjával és félelmével, bizony, az is nehéz. Ott sem vagyok veled. Az én nevem nem az, hogy leszek. Ha viszont a jelen pillanataiban élsz, könnyű a dolgod. Ott veled vagyok, mert az én nevem: vagyok”.

Ezért jött el Jézus, hogy eltörölje a múlt terheit és a jövő aggodalmait.

„Aki az eke szarvára teszi kezét és mégis hátrafelé tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:61-62.)

Az ezoterikus irodalom számos e témájú munkái közül Eckhart Tolle: A most hatalma és Jeff Foster Beleszeretni a jelen pillanatba című könyvét emeljük ki, segíthetnek jobban megmártózni abban, ami körülvesz, avagy bennünk zajlik.

„Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!” – Eckhart Tolle
„Meghalni mindannak
Amit tudni vélsz
Elengedni azt az elképzelést
Hogy milyennek »kellene« lennie az életnek
Belemerülni a jelen pillanat
Mérhetetlen misztériumába
Félreismert barátként
Átölelni a változást és a veszteséget
Beleszeretni
A jelen pillanatba”. Jeff Foster

Milan Kundera szerint bármi jön, és legyenek bármilyenek a fejlemények, mind teljes értékű részletek. Hasonlóan ahhoz, ahogy a kaleidoszkópba pillantva széthulló majd újra összeálló formákat látunk, amíg a játék tart. Vigyázzunk tehát, ne úgy teljék az életünk, hogy valójában nem is veszünk részt benne, csupán sodródunk az elme illúziói között, de cselekedni nem tudunk. Tolsztoj szerint:

„Csak egy idő a fontos, a most! Ez a legfontosabb, hiszen csak ezt tudjuk befolyásolni.”

Valójában sem a múltban, sem a jövőben nem lehet cselekedni. Tenni és teremteni csak a jelen létpillanatában lehetséges. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem foglalkozunk a cselekedeteink lehetséges következményeivel. Sőt! Ha tudatosan a jelenben élünk, sokkal körültekintőbben és megfontoltabban leszünk képesek pozitív irányba fordulni, összhangba kerül a valósággal. A tettnek hatékonynak kell lennie: egy aktív lépésnek, amely a kívánt irányba viszi tovább életünket. Egy ilyen fontos lépés megtétele teljes szellemi jelenlétet feltételez. Figyelnünk kell rá, hogy mi történik, hogyan reagálunk, és hogyan szeretnénk viselkedni egy adott szituációban.

„Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.” (Meg Cabot)

A jelenhez kapcsolódás spontán is bekövetkezik, kellemes és inspiráló helyzetekben. A megfigyelő én nem ítélkezik, nem küzd a valósággal. Egyszerűen csak olyannak látja a dolgokat, amilyenek. Sajnos azonban, előbb vagy utóbb a gondolkodó én újra erőre kap, és történeteivel vagy kritikájával kiragad a pillanat élményéből. Gondolkodó énünk azt sugallja, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek lenniük kellene, hogy mi magunk sem vagyunk olyanok, mint lehetnénk, hogy a valóság a hamis, csak a gondolataink igazak. Ha nyíltan és érdeklődően közelítünk valamilyen kellemetlen tapasztalathoz, gyakran kiderül, hogy a dolog nem is olyan rémisztő, mint hittük. Hasonlóképpen a hétköznapi és megszokott élmény is izgalmas, új fényben tűnhet föl, ha teljes tudatossággal kapcsolódunk hozzá. Bárhová is megyünk, az élet ott van velünk. Nem kell kilépni a világból ahhoz, hogy a jelenben éljünk, nem kell semmit föladnunk vagy elveszítenünk, mert ami gúzsba köt, az sosem volt a miénk, csak magunkra vettük.

Fejezzük be a boldogság állandó keresését, mert esetleg elkerüljük azt a pillanatot, melyben átélhetnénk. Gondolhatjuk azt, hogy máshol szebb és jobb, de az másütt van, mi viszont ‘Most Itt’ vagyunk. Vörösmarty Mihály figyelmeztetése ma is érvényes:

“Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd?…
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán. ( A merengőhöz )

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások