A hála gyakorlása segít, hogy előtérbe helyezzük a pozitív élményeinket a negatívakkal szemben. Mindnyájan jobbára a negatív dolgokra koncentrálunk, noha ezzel életben tartjuk a frusztrációt és az elégedetlenséget. A hála révén azonban a lehető legnagyobb elégedettséget élhetjük meg mindennapjainkban. Abban is segít, hogy az élményeinket ne mások életének tükrében éljük meg. 

Mások életéből csupán a csillogó felszínt látjuk. Ám, ha azzal foglalkozunk, hogy mi az, ami értékes a saját életünkben, amiért hálásak vagyunk, amit becsülünk, akkor kevésbé lesz jelentős a hasonlítgatás mások életével. A negatív érzéseket, mint a harag, irigység, félelem, bűntudat, megbánás, avagy a keserűség, olykor különös jelentőséggel éljük meg. A hála segít ezeket úgy háttérbe szorítani, hogy valami kellemeset tesz a helyükbe, így segítve a harmónia visszaszerzését. A hála megakadályoz abban, hogy a pozitívumokat magától értetődőnek vegyük. Ha hálásak vagyunk, tudatosítjuk magunkban, hogy valami értékeset kaptunk. Ha ez nem történik meg, csökken az örömszintünk. A hála javítja a baráti, családi, ismerősi és párkapcsolatainkat is, hiszen általa közelebb érezhetjük magunkat az emberekhez, ezzel javítva életünk minőségén. A hála megélése erősíti az önértékelést és az önbizalmat. Ha fölismerjük, hogy mennyien tesznek értünk, milyen sok jó történik velünk, akkor magabiztosabbá válhatunk. Értékeljük a sikereinket, és azt is, ha mások értékelnek. A hálaérzet és kifejezése segít, hogy megbirkózzunk az elénk gördülő akadályokkal, lássuk meg a rosszban is a jót, így könnyebben juthatunk túl a nehéz helyzeteken. Kutatások is bizonyítják, hogy még a rossz emlékeink is ritkábban törnek elő, ha tudatosan törekszünk a hála átélésére, elmélyítésére.

“Vannak, akik morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a tövisek közt rózsák is nyílnak.” (Alphonse Karr)

A hála Spinoza definíciója szerint:

“a szeretetnek az a vágya vagy törekvése, hogy aki a szeretet hasonló indulatából velünk jót tett, azzal mi is jót tenni iparkodunk.”

A hála érzelmi mozzanata az, hogy viszonozzuk azt a jóindulatot, amelyet tapasztaltunk. Akarati eleme pedig, minthogy ez a jóindulat tettekben nyilvánult meg, a jótéteményt is így szeretnénk viszonozni.

Szakemberek javaslatai a hála gyakorlásának módjaira:

– Vezessünk hálanaplót, a nekünk megfelelő gyakorisággal. Bármilyen kis pozitív dolog is bekerülhet a naplóba, szelektálás nélkül. Az írás segít tudatosítani az örömöket.
– Elegendő az is, ha akár naponta kijelölünk egy időpontot, és végiggondoljuk, azon a napon miért lehetünk hálásak.
– Jó megoldás lehet a gondolat-fordítás: ha például fájón gondolunk valaki bántó magatartására, váltsunk, idézzük föl, mennyi jót tett velünk korábban.
– Tanulhatjuk mástól is, hányféle dologért lehetünk hálásak, ha van valaki, akivel kölcsönösen megosztjuk, mi mindent szeretünk az életünkben éppen azidőtt.
– Fejezzük ki személyesen is a hálánkat, ha valaki jó hatással volt életünk alakulására, tehetjük ezt szóban, levélben, on-line, bizonyára mindketten jobban fogjuk érezni magunkat.

Egy speciális esete a hálapénz, amiről még a Kúria, a legfőbb törvény-szolgáltató testület is adott ki állásfoglalást: az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan nyújtott juttatás akkor minősül jogszerűnek, ha ez egyfelől önkéntes, másfelől a szolgáltatás nyújtását követően valósul meg, és adóköteles jövedelem. Nem lehet kérni, sem az ellátás feltételéül szabni.

A hála (lat. gratitudo): erény, mely készségessé tesz a kapott jótétemény szóban és tettben való elismerésére és viszonzására. Általános emberi és közösségi vonás: természetes erény, azaz az ember szabadságának és méltóságának következménye, állandó lelki tevékenységet igényel. Az erkölcsi érettség alapmagatartása, fölismerve, hogy létét és fennmaradását nemcsak magának, hanem folyamatosan másoknak is köszönheti. Az arabok szent könyve, a Korán a hálaadást a hit alapjainak feleként határozza meg, az isteni hálát is tanítja:

“Aki egy árvának a fejét megsimogatja, minden hajszáláért, amelyhez e simogatás közben a keze hozzáért, egy-egy fénysugarat fog kapni a feltámadáskor!”

Aquinói Szent Tamás Cicerót követve tartozásnak mondja a hálát: a szülőknek hűséggel, a fölöttünk állóknak tisztelettel, jótevőinknek viszonzással, a kapott jókért Istennek vallásossággal tartozunk. Még a leghétköznapibb helyzetekben is nyelvünkre jön az általános formula – világképtől függetlenül: ‘Hála Istennek’ vagy ‘Hála az égnek’. A Szentírásban az emberek iránti háláról ritkán esik szó: az emberek ajándékai is Isten „felülről való, a világosság Atyjától alászálló” adománynak számítanak (Jak 1,17). Így a hála mindig válasz Isten szeretetére. Az Ószövetség beszél a hálaáldozatről, és a dicsőítő zsoltárok (148-150) is hálát zengenek; Mihály arkangyal pedig a katolikus egyház fővédnöke, az alázat és hála megtestesítője. Az Újszövetségben az ember hálája mindig Jézus hálájához csatlakozik:

„Adjatok hálát mindenért, hiszen Isten ezt kívánja tőletek, akik az Ő Jézus Krisztusához tartoztok” (Pál,1Tesz 5,18).

Halleluja, zengve zeng a hálaének, Halleluja, Jézus, te égi bárány!
Benned lettem én is új teremtés, Benned megtaláltam életem célját,
Téged dicsér már a szívem és szám.

Az Isten iránti szeretet legszebb kifejezése a hálaének (lat. canticum): az üdvtörténet kiemelkedő pillanataiban szólal meg Isten választottjainak ajkán: pl. Szűz Mária Magnificatja (Lk 1,46-55), Zakariás Benedictusa (Lk 69-79).
A ‘hálaadás (Thanksgiving)‘ észak-amerikai és kanadai, termést köszönő őszi ünnep. Először 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az európai vallásüldözések elől menekült telepesek.

A hála ellentétes víciuma a hálátlanság. Szent Pál a hálátlanságot erkölcsi hiányosságnak nevezi, és a végső idők meg a pogányok bűnei közé sorolja leveleiben (Róm 1,21; 2Tim 3,2). Lukács evangéliumában a 10 meggyógyított közül csupán egyetlen tért vissza köszönetet mondani: “Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy az erkölcs jegyében hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” (Lk. 17,18)
A közmondás szerint az emberek a jótettek emlékét vagy a porba írják vagy a folyóvíz tükrére!
Ezt Eötvös József így magyarázza: “Az ember nem szívesen emlékezik azokra az időkre, amikor mások segítségére szorult!” A ‘Hálátlan kutya!’ embert elítélő, erőteljes, képes szitok-kifejezés hatásának titka, hogy ellentétébe fordítja a jó bánásmódért mindig hálás házőrzők viselkedését.

A ‘túláradó hála’ viszont áhítatos magasságba emeli a nemes érzést:

Reményik Sándor: Köszönöm, Uram…

Köszönöm, Uram, hogy tiszta a szemem,
S látom ragyogni arcodat.
Köszönöm, hogy erős a lelkem
S tudom harcolni harcodat.
Köszönöm, hogy tudlak szeretni,
Köszönöm, hogy hitem erős.
Köszönök mindent, mindent, Uram,
A sok tavaszt, lepkét, búzavirágot,
Köszönöm a dalt, életet, álmot.
Köszönöm, hogy oly sok szerető szívet adtál,
Vendégséget szentelt oltárodnál.

Márai Sándor: Füves könyvében is a magasztos érzés öröme szólal meg:

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is… Más és jobb nem is történhetett velem.”

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások