“Minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben.” (Paulo Coelho) 

 

Mi, nyugati emberek a mérhető idő rabjai vagyunk. Mindent meghatározott időben kell megoldanunk. Sokszor versenyt futunk az idővel. Khronosz, az idő istene zsarnok, nincs benne helye eltérésnek, titoknak, kiszámíthatatlannak. Pedig az emberekre mindmáig jellemző, hogy várják, hétköznapi életük során csodák történjenek velük. Littlewood szerint legalább havi egy meg nem magyarázható eseményre számítanak. Adyval szólva:

“Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.”

Olykor valóságos belső vívódásokkal jár, hogy az erőszakos khronosz helyett a csendes kairoszban is legyen részünk, vagyis az idő különleges minőségében. A bölcs, istenhívő ember odafigyel, és megragadja élete kairoszait. Isten akarata jut kifejezésre az „alkalmas időben”, amelyben minden pillanatban egészen jelen vagyunk. Ebből eredhet az ezoterikus szemléletmód, vallásos meggyőződés azon elképzelése, hogy az emberben benne rejlik annak a lehetősége, hogy csodatevővé legyen. Paulo Coelho könyvei erre az ezoterikus attitűdre épülnek, ilyen A zarándoklat, Az alkimista és a többi. Ezt emeli ki Nagy László vocatívusa: Műveld a csodát, ne magyarázd! (Hegyi beszéd).

Paul Tillich a kinyilatkoztatás összefüggésében értelmezi a csodát, amely ámulatra késztet, szokatlan, megrázó, és mégsem mond ellent a valóság racionális szerkezetének. Olyan esemény, amely a lét titkára utal, és meghatározott módon fejezi ki annak viszonyát hozzánk, és amelyet esemény-jelként fogunk föl az eksztatikus tapasztalatban. Istennek vannak alkalmai, és olykor nekünk kell észrevennünk ezeket. Akkor is, amikor másoknak szól, de még fontosabb, hogy észrevegyük, amikor nekünk mutat valamit, ami csodálkozást vált ki; szoros értelemben esemény, melyet Istennek a természet rendjét fölfüggesztő beavatkozása hoz létre. A bibliai csodák jellegzetességei:

  • szokatlanok, ezért félelemmel vegyes tiszteletet és csodálatot keltenek;
  • a csodákat Isten ujjának is nevezik, ez feltételezi, hogy létezik egy Isten, aki az univerzumot teremtette;
  • a csodák Istent tükrözik, és mivel Isten jó, a csodák a jóságot támogatják.

Bármely csodától valóban jót várunk, a csoda fogalmát nem meríti ki a váratlanság ismérve, soha a váratlanul lecsapó rosszat nem nevezzük csodának. ‘Csoda történt’ – ehhez az állításhoz ragyogó arc, boldog mosoly, fénylő szemek tartoznak. Az Ószövetség sokszor említi Isten csodás tetteit. Ilyen az Egyiptomból való kivezetés és az azt kísérő jelenségek sora. Az újszövetségi szent iratokban a természetfölötti erők megnyilvánulásai közé tartoznak azok az események is, amelyek Jézus életét kísérték (pl. születésének hírüladása, a szűzi fogantatás, teofánia a kereszteléskor, színeváltozás).

Karinthy Frigyes: Csoda című eszmefuttatásában így határozza meg a fogalmat:

“Legáltalánosabban olyan tapasztalt vagy elképzelt esemény, aminek “nem tudjuk magyarázatát adni”, amit a fennálló és általánosan alapul vett szemléleti formába nem tudunk beilleszteni. A csoda mégis olyasvalami, amit várunk, tehát nyilvánvalóan úgy érezzük, hogy még nem történt meg. A “csoda” szóhoz mint alanyhoz illesztett állítmány, ha ige, feltételes módban él bennünk. “Csoda volna!” “Ha megtörténne a csoda…” “Ha csoda történne!” “Csodának kellene történnie ahhoz, hogy…” Ahhoz, hogy valami más dolog, amiről tudunk, bekövetkezzék. Valóban, nem várnánk csodát, még meg nem történtet, ha nem volna adva bennünk valami, egy elfelejtett, mégis létező emlék – egy jel, amit kaptunk valamikor. Lényege abban van, hogy a lehetetlen lehetővé váljék, hogy utána gazdagabb és tökéletesebb legyen valami. Íme nézd: ez a repülőgép. Valamikor azt mondták, az ember nem repülhet, csak a mesében, a csodában. De egyszer mégis felrepült. A repülő ember valósággá vált – és a csoda lényege éppen abban van, hogy megszűnjön csoda lenni a pillanatban, mikor megtörtént, és változzék végleg valósággá.”

Karinthytól továbblépve, talán ez is oka annak, hogy a közmondás így bizonykodik: Minden csoda három napig tart. Sőt, a ‘csoda’ kifejezés szószerkezetekben és összetett szavakban átköltözött a mindennapokba: csodavárás, csodák csodája, csodával határos, csodaszámba megy, természet csodája; kérdésekként: milyen Isten csodája ez?, kicsoda?, micsoda?, mi a csuda?, hogy a csudába?; főnevekben rögzülve: Csodák palotája (bevezetés a fizikába – játszóház); csodabogyó, csodatölcsér (növények), csodacsatár, csodacsapat (sport), jelzőül: csodaszép; ott van a művészetekben: Óz, a csodák csodája, Rege a csodaszarvasról, a világ hét csodája és így tovább.

Tágabb értelemben tehát olyan esemény, mely újdonsága és szokatlansága által az emberi ész előtt feltűnő, s azt meglepi és bámulatba ejti, avagy egyszerűen csak új, meglepő, a maga nemében ritka, rendkívüli valami. A képzett szók ide kapcsolódnak: csodál, csodálkozik, csodálat, csodálatos.

Ez értelemben csoda lehet valami egyik ember előtt, mi a másikra nézve épen nem az. . “Csodát mivelt a természet, Midőn téged alkotott.” (Csokonai)
A csodának vannak emberek által előidézett változatai is. Ezek illúziókeltéssel és trükkökkel is kapcsolatosak (például laterna magica, a camera obscura, mágikus szertartások, mutatványok).

Érdekes nyelvészeti föltételezés, hogy mint rendkívüli tünemény nevét, a csódó vagy csóddó (suhanó, föl- és eltünő) szókkal rokoníthatjuk. Előfordul az oroszban: tsudv, a lengyelben: cud.

Figyelmet érdemlőnek tartják, hogy a perzsa nyelvben khoda istent jelent, mellyel rokonítják némely nyelvészek a német Gott szót is.

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások