” Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához,  hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Zsid 4,16

A Református Énekeskönyv 90. darabja a bizalom zsoltára:

“Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.
Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! ….
Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!”

Ha a bizalom szó jelentését vizsgáljuk, azt találjuk, hogy több nyelven a hitet is jelenti pl.: latin: fides, angol: faith, francia: foi. A bizalom ez esetben azt jelenti, hogy egy óhaj, esemény szerencsés, kívánatos kimenetelének megvalósulását isteni segítséggel remélik.

A Biblia számtalan ponton erősít minden hívőt ebben. Máté evangéliumából idézzük, a 14. részből:

„A hajó pedig immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva. Az éjszaka negyedik részében hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván. És amikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet, és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen. De látva a nagy szelet, megrémüle, és amikor kezd vala merülni, kiálta: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”

A bizalom nélkülözhetetlen a világi életben, a társas kapcsolatokban, mivel lényege az abban való hit, hogy a másik úgy fog megnyilvánulni (érezni, gondolkodni, viselkedni, cselekedni) velünk szemben, ahogyan azt várjuk tőle. Tehát a bizalom egy pszichés attitűd, elvárás a másik embertől vagy csoporttól. A biztonság szónak is a ‘bíz’ tő az eredete, vagyis a bizalom a félelemnek is ellenpontja. A társas bizalom kialakításában a következetesség a meghatározó, ha valamit vállalunk, akkor azt végig is kell vinnünk. A bizalomban a jó alkot egységet a jóval. A bizalomra érdemes készségként tekinteni, melyet odafigyeléssel és tudatossággal fejleszthetünk.

Én nem bízom benned – kiről szól ez a mondat? A másikról, aki ezek szerint megbízhatatlan? Rólam, aki ezek szerint bizalmatlan vagyok vele, és tán másokkal szemben is? A bizalom ugyanis mindig kétoldalú. Egyszerre vesz részt benne az, aki bízik, és az, akiben bíznak. Csak együtt hozható létre – és együtt játszható el. Sok mindentől függhet az, hogy meg tudunk-e bízni valakiben. A téma szakértői szerint a bizalom kialakulásában a következő tényezők játszanak közre: akiben megbízunk, annak fontos
– a kompetenciája, vagyis az a tapasztalat, hogy az illető ért ahhoz, amit tesz, képes a dolgokat elintézni, megérti és átlátja a helyzeteket,
– az állandósága, ismételten bizonyította rátermettségét, előre lehet következtetni arra, hogy egy adott helyzetre miként reagálna,
– a gondoskodása, az empátiája, hogy képes a másikért cselekedni, biztos a tudat, hogy a mi javunkat akarja,
– a becsületessége, őszintesége és nyíltsága, a vitában a pró és kontra érvekkel is él,
– a hitelessége, amit mond és tesz, az összhangban áll azzal, amit gondol és érez.

A bizalomvesztés is ezeken a síkokon következhet be, akár olyan fokon, hogy az egész személy elutasítását is maga után vonhatja. A tranzakció analízis jeles képviselője, Thomas Harris, világhírű könyvében, az „I’m OK-you’re OK” – ban kifejti, hogy az emberek különböző léthelyzeteiben a bizalom/bizalmatlanság tudattalanul alakul ki a környezetből szerzett pozitív, ill. negatív élményeink alapján. D. Hilde így láttatja:

“Menekülsz és magad mögé szórod a dolgok összekuszált neveit. Bizalom, ez a legnehezebb ábécé”.

Ahhoz, hogy bízzunk másokban, és mások bizalmát el tudjuk nyerni, mindenekelőtt önmagunkban kell bíznunk. Ehhez világos értékrendre, és ahhoz igazodó életvitelre van szükség, ekkor megvan bennünk a bátorság, hogy az elveinkkel és a hitünkkel összhangban cselekedjünk. Föl kell ismernünk, melyek azok az adottságaink, amelyek bizalmat keltenek. A biztatás főnevünk is azt a jelentéskört hordozza, hogy valaki ahhoz kap támogatást, higgyen magában, képességeiben, belső erőiben, avagy éppen környezete pozitív hozzáállásában.

Talán épp az ősbizalmát kell föléleszteni.

Az ún. ősbizalom a magzatban alakul ki már az első hónapokban. Az anyaméhben anyja érzésvilágával összekapcsolódik, egységben van vele, és örömteli boldogságot okozhat neki e tökéletes egység átélése. Anélkül, hogy kérnie, vagy tennie kellene valamit, elegendő mennyiségben érkezik minden, ami a fejlődéséhez szükséges. Erikson fejtegetései szerint ez a bizalom az, amely megmutatkozik az élet későbbi szakaszaiban is. A személy nyitottabb lesz, megbízik önmagában és embertársaiban.

Áprily Lajos Biztató verse árnyalatosan szól erről:

“Ködödben csillag ég,
gondodból fény terem:
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis – ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül.”

Az ősbizalom teljesség-élményei arra ösztönzik a megszületettet, hogy élete folyamán térjen vissza a polaritásból az egységbe. Ez a vágy megvalósulhat a spirituális útkeresés, fejlődni vágyakozás formájában, vagy abban a kutatásban, hogy a létezés értelmét megtalálja. Ez a szándék olykor tévutakra is vezetheti a keresőt, a különböző függőségek gúzsaiba. De a legkülönbözőbb vallások, a tiszta hit nyújtotta támaszok a jó ösvényre vezethetnek.

“Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat.”

Pascal gondolata visszautal a János 1. 4,17-re:

“Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon.”

 

Summázatul idézzük a Zsidókhoz írt levél 11,1-et:

“A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”.

Ennek magasztos érzelmekben megnyilvánuló bizonyossága (megjegyezzük, hogy a bizonyosság biztonsága is ugyanarról a ‘bíz’ tőről fakad), tehát a bizonyosság zeng a Zsoltárok könyve 57. fejezetében:

“Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt!
Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt,
mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.
Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!”.

 

To’Piro

(illusztrációk: Antalffy Yvette)

Hozzászólások