A megváltás köznapi szókincsünknek is része, szabadulás valamiből, valamitől segítség által. Az élet nagy kérdéseit tekintve azonban magasabb síkon is fontos számunkra. Miért van szükségünk a megváltásra ma? Mitől akarunk szabadulni a megváltással?


Mindentől. Saját magunktól. Belezavarodtunk a kavargó, rohanó világba. Kezdjük nagyon nem érteni önmagunkat. Olyan zavartan állunk önnön magunk előtt, mint a születés, a halál, vagy az emberi lét bármilyen igazán fontos pillanata, lényege előtt. Milyen Messiásra várunk? Vagy valami azt mondja belül, hogy mindegy, hogy milyen a Messiás, csak szabadítson meg végre minket a sorsunktól, saját magunktól? A zavarodottság, a megváltás hiányától való szenvedés torkollott talán az elmúlt évtizedek ‘mindent azonnal’, az ‘egyetlen cél a fogyasztás’ őrületébe is.

„Kuporogva csak várom a csodát,
hogy jöjjön el már az, ki megbocsát,
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben.”

József Attila

Csakhogy a megváltás nem megvásárolható, az a kegyelem ajándéka.

Mindenkinek szüksége van a megváltásra. Természetes állapotunkra a bűnösség jellemző „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róma 3:23). A hívők számára megadatik a lehetőség, Jézus kínálja. Ehhez azonban teljes önátadás szükséges. Az út csodásan tiszta: “keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és térjen az Úrhoz” (Ézsaiás 55. 7.). Ha ezt teszitek, “örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek, a hegyek és halmok ujjongva énekelnek előttetek, és a mező minden fái tapsolnak örömükben”(Ézs.55.12.). Tudhatjuk, hol van a kincs, ám még nem ismerjük végtelen értékét, sugallja Ézsaiás próféta a ‘Megváltás Szimfóniájának’ nevezett ószövetségi könyvében, és bizonyságot tesz róla, hogy Krisztus teljes megváltást hoz mindenkinek, “akik az Úrhoz adják magukat, hogy néki szolgáljanak, és hogy szeressék az Úr nevét”.

A keresztény vallás szerint az emberiség elérte a bűnhődést és a bűnbocsánatot Jézus Krisztus keresztre feszítése és feltámadása révén, hiszen ezzel föloldozta a hívőket az eredeti bűn alól. Ezáltal a sötétségből kimenekedve az Isten hajnali fényére juthatnak. A  megváltás elve a kereszténység egyik kulcstanítása, ezért az idők során számos vita és eltérő értelmezés született.

Órigenész tanítása szerint Krisztus áldozata váltságdíj volt, amelyet a Sátánnak kellett megfizetni, hogy a bűnös emberiség lelkét megmentse. Ezt a váltságdíj-nézetet Nazianzoszi Szent Gergely támadta, hiszen a váltságdíj megfizetése a Sátánt Istennel tette volna egyenrangúvá. Lyoni Szent Ireneus úgy vélte, Krisztus, élete során végigjárta a bűnös ember útját, de tökéletes alázata révén legyőzte a bűnt, és Ádám és Éva engedetlensége is megváltást nyert. Nagy Szent Atanáz elgondolása, hogy Krisztus, áldozata révén legyőzte a halált és a pusztulást, hogy az emberiséget Isten képére formálja. Hippói Szent Ágoston azt fejtegette, hogy a bűn önmagában nem létezik, hanem a ‘privatio boni’, vagyis ‘a jó elvétele’ révén keletkezik. Canterburyi Szent Anzelm szerint Krisztus halála igazságot szolgáltatott Istennek az emberiség által elkövetett bűnökért. Ezzel együtt Isten Krisztus alázatosságáért jutalmul az erények és a kegyelem kincsesházát hozta létre, amelyből minden hívő részesülhet. Tanítását később, Arisztotelész filozófiáját is beépítve Aquinói Szent Tamás fejlesztette tovább Summa Theologica című művében, amely később a római katolikus egyház doktrínájának része lett.

Pierre Abélard szerint Krisztus keresztre feszítése és kínhalála által Isten is szenvedett, hogy kimutassa szeretetét az emberiség iránt. A megváltásnak ez az értelmezése elsősorban a liberális keresztény egyházakban terjedt el.
Luther Márton és Kálvin János, a protestáns reformáció szellemi atyjai, Anzelm nyomán azt hirdették, hogy Krisztus mentes volt a bűnöktől, és az emberiség által elkövetett bűnökért vezekelve halt kereszthalált. Kálvin emellett azt is tanította, hogy a megváltás nem a teljes emberiségre, hanem csak a kiválasztottakra vonatkozik, az eleve elrendelésnek megfelelően.

A megváltás a latin ‘redemptio, redimo‘ = ‘visszavált, visszavásárol’ igéből eredeztethető: jelentése a korábban birtokolt, majd eladott, elzálogosított, elveszített érték visszavásárlása. Az Ószövetségben olyan fogalmat is jelöl, amely a kereskedelmi jogból volt ismert. Nem a ki- ill. megváltó személyére esett tehát a hangsúly, hanem a váltságdíjra, amelyet maga az érintett személy is kifizethetett. A kifejezéssel rabszolgára vonatkoztatva is éltek. Családjogi fogalomként a legközelebbi rokon kötelességére vonatkozott azzal a családtaggal szemben, akinek birtoka idegen kézre került,

Dogmatikai értelemben a megváltás áldásaiban benne van az örökélet (Jelenések 5:9–10), a bűnök bocsánata (Efézus 1:7), a megigazulás (Róma 5:17), a törvény átkától való szabadság (Galata 3:13), az Isten családjába való befogadás (Galata 4:5), a bűn kötelékétől való megszabadulás (Titusz 2:14, 1Péter 1:14–18), a békesség Istennel (Kolossé)1:18–20) és a Szent Szellem bennünk lakozása (1 Korinthus 6:19–20). A megváltottság tehát az örök élet, a bűnbocsánat, a megigazulás, a szabadság, az örökbefogadás, a békesség és a szentség együttese.  

 

130. zsoltár
A mélységből kiáltok hozzád, Uram!
Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!
Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?!
Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!
Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében.
Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.
Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!

A fogalom rokon az üdvösségvárással is. A gonoszság hatalmának és a halálnak a végleges legyőzését csak a Messiás második eljövetele mutatja be. A megváltás tehát már itt van, érezteti hatását, de még a remény tárgya is. Már birtokoljuk ajándékait: a megigazulást, a kegyelmet, a gyermekké fogadást, de ezek csak az örök életben válnak külsőleg is tapasztalhatóvá. Akkor a feltámadt test már nem lesz kitéve szenvedésnek és halálnak, és bűn sem lesz többé.  (Róm. 8,21).

A megváltás kölcsönhatás is. A kegyelem az egyén számára csak a kegyelem elfogadásával válhat teljessé. Ez a mozzanat teszi az emberi szabadságot a megváltás részévé – és egyben sokak tragédiájává is. A megváltás ilyen értelmezésében a megváltás az egyén és a mindenség kölcsönhatásaként jelenik meg. A megváltás annak átélése, hogy a mindenség minket nemcsak tartalmaz, de el is fogad.

A megváltás egy olyan állapot, amelynek elérése és megtartása a mi elfogadásunktól is függ. Annak megérzésétől és átélésétől, hogy nemcsak részei, de átélői is vagyunk a mindenségnek, a kegyelemnek. A megváltás kiérdemlése tehát végtelen türelmet, saját magunk, testünk és halálunk elfogadását igénylő, hosszú, építkező folyamat, amely a kegyelemmel válik híddá ember és Isten között. Mi a mai ember szenvedésének oka? A dermesztő önmagába zártság, s ennek következtében a meg nem talált élet-értelem.

A megváltás annak a fölismerése, hogy valahová tartozunk, elfogadtak, szeretnek. Az élet örömei, megváltó pillanatai ebben a tudásban erősítenek, a végső békét előlegezik: amikor egy kisgyermek bizalommal ránk mosolyog, amikor a kedves egyszerűen, szótlanul fogja a kezünk, amikor érezzük, egész bensőnkben fény ragyog.

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások