Újítók előnyben! Van olyan innovatív ötlete, találmánya, terméke, megoldása, amelyre büszke, és szívesen megismertetné hozzáértőkkel, érdeklődőkkel esetleg befektetőkkel? Ebben az évben is lehetőséget nyújtunk erre egy egyszerű pályázat beadásával, éljen a lehetőséggel!

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége együttműködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megye Kereskedelmi és Iparkamarái) és a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel 2018. évben is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

Pályázni lehet bármely új, saját feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható és piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel.

A fent nevezett szervezetek képviselőiből álló szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három megye területéről a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2018. október 1-ig beérkezett pályamunkákat. Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására 2018 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában kerül sor.

A pályázattal kapcsolatos további információk a BácsKiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vagy az MTA SZAB honlapján találhatók.

 

 

 

Hozzászólások