Nincs nyár, hogy háromnaponként ne töltenénk meg az ötliteres befőttes üveget három kilónként uborkával. Így mindig van utánpótlás.



Idén úgy alakult, hogy nagybátyám hat és fél kiló uborkával és négy csokor kaporral állított be a szülőkhöz a szombati piacolásából. Szerencsére hozott még egy öt- és két három literes üveget is…
Így vasárnapra a menyasszonyommal együtt bejelentkeztem a szülőkhöz, hogy elkészítenénk azt a nagy dózis „kovászost”, s ha lehet, fotókkal illusztráljuk is a folyamatot.


Anyuka már korán reggel fotogén állapotba hozta a konyhát és a folyamat „szereplőit”. A kredencre kitette a fűszereket (koriandert, mustármagot, babérlevelet, himalája-sót), a fokhagymát, majd a hat és fél kiló uborkát beleborította a mosogatóba. Ez a látkép fogadott bennünket, amikor megérkeztünk. Gyors szemrevételezés után nekiláttunk a munkának.



Jó alaposan átmostuk az uborkákat és a látható módszerrel bevagdostuk.


Az üvegek aljába belehelyeztük a kaprot, majd korianderrel és mustármaggal meghintettük.

A nagy üvegekbe 3-4, a kicsikbe 2-2 gerezd fokhagymát tettünk. Majd elkezdtük függőlegesen, sűrűn beletenni az uborkákat, több emeletet is építve belőlük.


A tetejére rátettünk 2-3 babérlevelet és 1-1 gerezd fokhagymát.Majd nem egészen forráspontig melegített vízbe literenként egy nagy evőkanál himalája-sót kevertünk és ezzel öntöttük fel színültig az üvegeket.


Majd 2-3 szelet fehér kenyérrel lefedtük.


Az üveg alá és fölé tányért tettünk és kitettük a déli fekvésű erkélyre három napra.

Nagy melegeket mondanak… Lehet, hogy hamarabb is elkészülhet a szezon első kovászos uborkája?! Kedden jövünk kóstolásra, “oszt möglátjuk…”, ahogy Rózsa Sándor is mondaná…

Forrás: VassÁkosRecept-Blog

2014. július 15.

Hozzászólások