Néhány hónappal ezelőtt fedeztek fel a Trappist-1 csillag körül egy 7 exobolygóból álló rendszert. Ez önmagában is különleges, mivel a Naprendszer csak egy bolygóval „bővebb”. Az érdekességek és néminemű hasonlóságok azonban nem érnek ezzel véget.

A csillag maga ugyan egy vörös törpe, csak tized akkora tömegű, mint a Nap, magjában éppen hogy csak pislákol a fúzió, mely a hidrogént héliummá alakítja. Fénye éppen ezért, mivel felületi hőmérséklete még a 3000 Celsius fokot sem éri el: vörös. Bolygójai igen közel keringenek hozzá. A Naprendszerünkben ismert távolságokhoz képes szokatlanuk közel. A legbelső, b jelű mindössze a Föld-Nap távolság 0,011 –ed résznyire. A legkülső, h jelű pedig 0,06 –ad résznyire. Éppen ezért a központi csillagot néhány nap alatt körbejárják. Bizony Trappist-éknál az év ilyen rövid.

Az igazán izgalmas ezekben a földszerű kőzetbolygókban az, hogy a középsők a lakhatósági zónában keringenek. Tehát rajtuk elvileg folyékony lehet a víz, ha minden más feltétel, például a megfelelő légkör adott. Ez egyenesen felkínálja az élet lehetőségét. Hogy valóban így van-e, azt még nem tudjuk, éppen ezért jegyet se váltsunk egy odaútra. Ezek a bolygók, mivel nagyon közel keringenek csillagukhoz, valószínűleg kötöttek, azaz mindig ugyanazt az oldalukat fordítják a csillag felé. Tehát meglehet, hogy egyik oldalukon állandóan sötét van, míg a másikat állandóan éri a napsugárzás. Ez nem túl szerencsés. Az árnyékos oldal nagyon lehűlhet, míg a fényben fürdő felforrósodik.

Ezt természetesen a légköri turbulenciák enyhíthetik, de az időjárás emiatt igencsak viharos lehet. Kérdés, hogy van-e a bolygóknak mágneses mezeje, és mi a légkör összetétele. Van-e kellő üvegházhatás, vagy éppen túlzottan nagy, mint például a Vénusz esetében. Az sem elhanyagolható, hogy a vörös törpecsillag sugárzása a kis távolság miatt fokozottan érvényesül. Itt elsősorban nem a hősugárzásra gondolok, hiszen az fontos, hanem a káros UV-sugárzásra, valamint a fokozott napszélre és a káros részecskesugárzásra. Ezek nagy része minden gond nélkül eléri a bolygókat, és állandóan bombázza a felszínüket. Ezek az élet ellenségei. Kérdés, hogy ilyen feltételek mellett kialakulhat-e és tartósan fent maradhat-e az élet. Sokan éppen ezért úgy vélik, hogy az ilyen vörös törpecsillagok bolygói nem is alkalmasak az életre.

Pedig vörös törpecsillagokból nagyon sok van a Tejútrendszerben. Jóval több, mint gondolnánk. Itt a Naprendszer közvetlen környezetében is több tucat akad, mint például a 39 fényévnyire lévő Trappist-1 is. A vörös törpék emellett igen hosszú életűek. Egy csillag élete tömegének köbével fordítottan arányos. Egy napszerű csillag 10 milliárd évig él. Egy Kék óriás ellenben csak néhány százmillió évet. A vörös törpék akár 50 milliárd évig is kihúzzák, mielőtt elfogyna bennük a hidrogén. A kisebbek lassabban alakítják át hidrogénkészletüket, mint a nagy csillagok. Nincsen vörös óriás állapotuk sem, mely elpusztítja a csillag körül keringő bolygórendszert. Tehát számos előnyük és hátrányuk is van. Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk arról, hogy a vörös törpék bolygórendszerei alkalmasak lehetnek-e az életre, további vizsgálatok szükségesek.

Hallatlan előnyük továbbá, hogy sokan vannak, és itt a szomszédban. Persze a szomszéd alatt csillagászati távolságokat kell érteni. A legközelebbi a Porxima Centauri 4,2 fényévnyire, a többiek 20-30 fényév távolságban. Tehát, ha bebizonyosodik az, hogy alkalmasak a bolygóik az élet fenntartására, esetleg még élet is van rajtuk, akkor ideális célpontjai lehetnek az emberiségnek. Mint mondtam korábban, senkise váltsa meg máris a jegyét. Mit jelent ugyanis az, hogy egy csillag 39 fényévnyire van? Egyszerűen azt, hogy ha még képesek lennénk is fotonrakétát építeni, akkor is az út 50 évet is igénybe vehet. Ennek jó részét persze az utazók hibernálva tölthetnék el. De nem vagyunk képesek fotonrakétát építeni. Arról pedig csak a sci-fi írók álmodoznak, hogy térhajtóművekkel szeljük át a csillagok közötti távolságokat.

A józan valóság egészen más. A Trappist-1 bolygói 390000000000000 km-re vannak. Ez 390 billió km. A leggyorsabb űrszondánk, a New Horisons is csak 16 km-t tesz meg másodpercenként. Ezzel a sebességgel az út 772 ezer évig tartana! Ez nyilván irreális, és nem kivitelezhető. Ha sikerülne olyan hiperűrszondát építeni, mely százszor gyorsabb, akkor is 7700 év lenne az út. Nos, ez sokat elárul. Ennek ellenére bízni kell abban, hogy a technika fejlődésével egy napon legyőzhetőek lesznek a csillagászati távolságok, és az emberiség elindulhat az újonnan felfedezett, ígéretes exobolygók felé!

 

Garzó László dr.

 

 

Hozzászólások