2017. október 4-én hangulatos könyvbemutató részesei lehettek azok, akik ellátogattak a kecskeméti Katona József Könyvtár nagytermébe. Az Országos Könyvtári Napok keretében Tesényi Rózsa Bajáról, illetve Érsekcsanádról érkezett, hogy egy zenés összeállítás keretében bemutassa frissen kiadott harmadik verses kötetét, és valljon életéről, ars poeticájáról.

Baján született. Kecskeméten szerzett óvónői diplomát. Húsz év múlva szintén Kecskeméten eredményes művelődésszervezői vizsgát tett. Ezt követően Érsekcsanádon Művelődési ház igazgatóként tevékenykedett. A Petőfi Népé-be cikkeket, verseket írt. Az írás szeretete mindmáig megmaradt, és kitölti élete azon részét, amely értelmet és örömet ad számára a családja mellett.

Most jelent meg harmadik verseskötete Az Élet címmel, amely mindenkiről szól, mindenkinek arról, amit az élet ad, és amivel meg kell tudnunk harcolni. A szerző így mutatkozott be – versben – a műsora elején:

Ki vagyok…

Vagyok, aki vagyok – senki, vagy valaki.
Ha nem tudod, kérdezz meg másokat!
Lesznek, kik fejemre húznak hazugságokat.
Egy ember vagyok a sok közül,
Isten teremtménye.
Olyan, mint más, vagy talán mégse?
Kéz, láb, test, fej és szív és
Sok-sok gondolat,
És persze lélek is van e portömeg alatt.
Lélek! nyílt, és igaz, és tán tiszta is,
Ha nem, majd tisztára mossa a hit.
Ki vagyok? – hát ismerj meg,
Kitárom lelkem előtted.
Odaadok magamból egy darabot,
Hát ismerj meg… ez vagyok.

1989

Hallottunk szép tájverseket, a magányról szóló költeményeket a szerző kíséretében lévő Pál Yvett, Varga Erzsébet, Mészáros Debóra és Horváthné Maros Erika előadásában. Témáit a pozitív érzelmek (a szerelem, a táj, az évszakokban való  gyönyörködés, hit, szeretet, emberség) és a negatív hangulatok (a csalódás, a magány, az egyedüllét nehéz időszakai) egyaránt szolgáltatják.

“Mindig is szerettem a lélekkel foglalkozni, amihez kapcsolódnak a vallásos, valamint filozófikus témájú verseim. Nagy előszeretettel írok az élet igazságairól, vagy éppen igazságtalanságairól. Szeretnék néhány kellemes percet, órát adni azoknak, akik szívesen elolvassák könyvemet, ezáltal lelki feltöltődést nyújtani a mai rohanó világunkban.”

A szerelem berobbanó élményét így fogalmazta meg a szerző A horizonton túl című versében:

A horizonton túl

Megváltoznak napjaim,
Álomnak tűnik a múlt.
Új irányt vesz életem,
Más lett a világ, más lett minden
A horizonton túl,
Csak Te vagy nekem.
Másként kel fel a nap is tán
Csak ne múljon el soha már.
Örökké légy enyém,
Te vagy mindenem már.
Szeretlek, mint senkit eddig talán.
Éjjel is rólad álmodok,
Nappal is hozzád rohanok,
Ég és föld között lebegek,
Úgy érzem, nélküled semmi vagyok.
Ez nem álom, ez valóság.
Szeress nagyon, mint én Téged,
S megszűnik számunkra a világ.
Öledbe hajtom fejem,
Ölelj szorosan át,
A horizonton túl csak Te vagy nekem
A szerelmem vagy, s a mindenem.

2012

Rózsa kíséretében érkezett Kovács József zenész (gitáros) és Somogyi Júlia énekes, aki csodaszép hangjával elbűvölte a közönséget. A következő dalokat játszották, énekelték: Kezdjetek el élni, Vigyázz a madárra, Nélküled.

A XXI. századi életről, emberekről, negatív változásokról szóló aggodalmait mondja el a költő a következő versében:

A XXI. SZÁZAD

Számítógép, internet,
Skype, pendrájv,
Robotgépek,
Millió új találmány.
Autók tömkelege,
Kipufogók, mérgező levegője.
Szemét, piszok, hajléktalanok,
Kutyájukat sétáltató milliomosok.
Mind egy helyen elfér,
A csillogó fények,
Zsúfolt kirakatok,
S az utcákon fetrengő hajléktalanok.
Hatalmas bevásárlóközpontok,
Plazma TV, mobiltelefonok.
Valóvilág, és celebek,
A senkikből felkapaszkodott egyedek.
Üzlet minden,
Még az egészségügy is,
Minden áru,
Az emberi test is.
Korrupció, csalások,
Betörések, gyilkosságok.
Fantomcégek, mosott pénz,
Kábítószer kereskedés.
Discók, éjszakai bárok,
Olcsón adják magukat a lányok.
Szeretethiány, sok hazugság,
Szerelmi sokszög, melegházasság.
Hatalomvágy, érzéketlen valóság,
Biológiai és erkölcsi válság.
Mérgezett vizek, növények, fák,
Természeti katasztrófák.
Jóslások Isten nevében,
Irigység az emberek szívében.
A tisztesség már nem erény,
A tisztességtelennek nő babér.
Nincs becsület, nincsen szégyen,
Üresség van az emberek szívében.
Kőkemény világ, farkastörvények,
Ezek jellemzik mai életünket.
Van-e élet a földön kívül?
Az emberek ezt kutatják,
Keresik a csodát,
És találgatják, meddig lesz világ.

2013

Az ars poeticám, hogy nem szabad feladni sosem, és ha el is botlunk sokszor, fel kell tudni állni. Az életigenlés is, függetlenül attól, hogy van árnyékos oldala is az életnek. Ez a kötet az első kettőtől abban tér el, hogy nem elsősorban rólam, a magánember viszontagságairól szól, hanem mindenkiről, mindenkinek. A következő versemmel zárom az összeállítást:

BOLDOG VAGYOK

Szívem még mindig
Hevesen dobog,
Pedig már huszonnégy órája
Csak izgulok.
Izgatottan vártam a nagy napot,
Hogy majd művemmel előállhatok.
Adott az Isten tehetséget,
Adott lehetőséget,
Hogy többekkel megismertethessem,
Mit alkotok.
Meghitt szép környezetben,
Figyelő tekintetek kereszttüzében
Elmondhattam, Ki is vagyok.
Ki vagyok?
Talán választ kapott,
Ki fogta az adást, amit a szívem diktált,
S az agyam alkotott.
Gondolataim előadtam én,
Erről szólt az est, erről mesélt.
Szép kezdet, melyet folytatni szeretnék,
Hogy minél több ember szívéhez
Eljussak,
Mint ahogy Ők az enyémhez.
Mert kell a vers, kell a költemény.
Mely a világról, az életről mesél.
Kell a csend, és talán kellek hozzá én.

2017

A bemutatkozó műsor és könyvbemutató után finom sükösdi kaláccsal és pogácsával kínálták a messziről jöttek a kecskeméti közönséget. Gratulálunk Rózsának a kötetéhez, és köszönjük segítőtársainak is a színvonalas szereplést!

 

Weninger Endréné Erzsébet

Fotók: Fuchs Alfonz

 

 

 

Hozzászólások