Temesvári Márta egy különleges hölgy nagy érdeklődési körrel és sokoldalú tennivalókkal. Székesfehérváron él. Megkértem, hogy meséljen magáról, visszaemlékezve a gyermekkorára és a családjára is.

 

temesvari5

 

Jelen földi megvalósulási formámra a „kereső” státusz érvényes. Minden rezdülésem arra irányul, hogy spirituálisan ki tudjak teljesedni és folyamatosan tanuljak. Székesfehérváron születtem, mindig itt is laktam, ide szólított (eddig legalábbis) a küldetésem. Van egy kislányom, aki felső tagozatos általános iskolás, a szüleim pedig már régóta nyugdíjasok, bár még mindig aktív életet élnek (szerencsére). Anyukám olaj- és akril képeket fest, több kiállítása is volt már a nővéremmel és a keresztlányommal együtt számos „három generációs tárlat” keretében. A kislányomon kívül különleges spirituális kapcsolatban állok a keresztlányommal, nővérem legidősebb gyermekével. Dóra olyan, mintha a gyermekem lenne, nagyon mély kötődésem van felé. 

Apukám a zene iránt érdeklődik inkább. Már egészen kicsi korától kezdve hegedült, másodprímás is volt, és mellette aktívan sportolt. Ezen kívül csodálatos verseket írt! Tökéletes párosítás a klasszikus zene iránti igény és a költészet szeretete, s kiváltképp különleges szerintem, hogy felismerte a sport fontosságát is, tehát minden tekintetben művelte magát. 

Magamat nem tudom, hogy hogyan mutathatnám be úgy, hogy teljesen precíz megfogalmazás legyen, és a valóságot mutassák a kimondott szavak. Ezért inkább ezt most mellőzném.

 

temesvari14

A szüleimmel

Mártikám, hány diplomád van? Miből, hogyan élsz? Igen kemény, küzdelmes éveid is voltak.

Négy diplomát szereztem 28 éves koromra: kommunikáció, logisztika, PR, külkereskedelem. A kommunikáció egyértelmű volt, hogy elsőként szerepelt a vágyaim között. Ezt egészítettem ki a PR-ral (mivel ezen a területen dolgoztam már akkor is), majd úgy gondoltam, hogy a logisztika és a külkereskedelem olyan ismereteket ad, amely az újságíráshoz hasznos lehet. E két utóbbi főiskolát egyszerre végeztem el, a kislányom akkor 9 hónapos volt, és két televízióban is dolgoztam főszerkesztőként, szerkesztő-riporterként. Mégsem éreztem úgy, hogy le lennék terhelve, mert tombolt bennem a tenni akarás, a tudásvágy, és hatalmas energiám volt. A lányomat se hanyagoltam el, jött velem mindenhova, TV-forgatásokra is, a főiskolákon pedig a korábbi diplomáim jeles szigorlati vizsgái miatt nagyon sok felmentésem volt, így viszonylag egyszerű helyzet teremtődött számomra.

Emellett van lakberendezői és könyvelői végzettségem is, valamint testépítő és fittness oktatói bizonyítványom, SFG Instruktori vizsgát is szereztem. Mint minden újságíró, így én is sok médiumnál dolgoztam, mint fotós, újságíró, rovatvezető, főszerkesztő, szerkesztő-riporter, műsorvezető, rendezvényeken háziasszonykodtam, moderátori szerepet vállaltam el… Voltak úgymond „irodai” munkahelyeim is: általában kommunikációs és PR-menedzseri beosztásom volt. Jelenleg a Fehérvári Hírek hírportál (www.fehervarihirek.hu) főszerkesztője vagyok, PR-tanácsadással foglalkozom, mellette pedig SFG Instruktorként kettlebellt oktatok. A „küzdelmes évekre” konkrétan nem térnék ki, mert minden nehézség csak a segítségemre volt, ha akkor nem is láttam. Így hálásnak kell lennem érte, és nem sírnom utólagosan miattuk. Ami a múltban van, az elmúlt, és így a jelenben nem is fontos. 

 

temesvari2

 

Úgy tudom, hogy már tizenöt évesen megjelent egy írásod újságban. Mesélj erről is nekünk!

Általános iskolás koromban már jelentek meg írásaim. Az első, számomra meghatározó „megjelenésem” a Televízió Teletext oldalán, az egyik magazinban volt, ahova egy novellapályázat megnyerése kapcsán kerültem. Akkoriban még nem volt Internet, a Teletext helyettesítette a „virtualitást”. A novellapályázatot követően felkértek a szerkesztők, hogy folyamatosan küldjek be írásokat. Ezek aztán valahogyan eljutottak egy országos napilaphoz, ahol leközölték, és ők is vártak tőlem anyagokat. Ez volt az első „fizetős írásom”, aminek nagyon örültem. Ekkor már tizenöt éves voltam, és nagyon boldog, hogy értékelik azt, amit csinálok, hiszen fizetést kapok érte, tehát értékes. (Most már tudom, hogy nem a fizetés jelenti az értéket, sőt…! De akkor még máshogyan gondolkodtam erről.)

Mikor kezdtél el verseket írni? Mi váltotta ki belőled, hogy gondolataidat versben fogalmazd meg? Szerelem? Fájdalom…?

Az első versemet óvodás koromban írtam, bár nem tudom, hogy mit is nevezünk versnek. Vannak olyan versnek nevezett írások, amiket én nem tartok annak, de elfogadom, hogy mások igen. És valószínűleg ez visszafele is érvényes. Ha valaki ír, akkor általában az érzéseit akarja kifejezni. Én akkor az általam érzékelt „külvilágról” fogalmaztam meg a gondolataimat. Kiváltképp az állatokról. Az állatokat nagyon szeretem, főként a hüllőket. A lakásomban több gekkó és kaméleon is lakik, egy aranyos leguán és sok teknős. A melegvérű állatokat a lányom pátyolgatja inkább. Sokszor mondják az ismerőseim, hogy belépőt kéne szednem, mint egy állatkertben. Szeretem érezni az állatok rezgését, ahogy ők is érzik a miénket.

 

temesvari15

Szeretjük az állatokat – A kislányom egy gekkóval

Ugyanígy vagyok a növényekkel. A konyhámban még a konyhaasztalon is cserepes virágok vannak, és ha sokáig távol vagyunk, látszik rajtuk, hogy megsínylették a rezgések összhangjának elmaradását. A vágott virágot nem szeretem, mert sajnálom, hogy elhervadnak a szirmok és meghal a növény, én pedig nem szeretném, ha miattam halna meg egy nap vagy egy hét „rácsodálkozás” kedvéért. A virágok nyíljanak a kertben vagy egy cserépben, de ne haldokoljanak a vázámban!

Visszatérve a kérdésre: a nagy váltás tinédzser koromban következett be, amikor mindenkiben rengeteg kérdés merül fel a létezéssel és önmagával kapcsolatban, és sok fiatal ilyenkor ragad tollat, így én is. Akkori lényemet a félelmek, a fájdalmak, a kollektív fájdalomtest felerősödésének érzékelése jellemezte, így a verseimen is ez látszott. Az az írás is fájdalomból született, amely miatt Az Év Diákújságírója lettem.

 

temesvari1

Mit jelent számodra a versírás, az alkotás?

Mindig mást. Nincsen két egyforma pillanat. Minden vágy megismételhetetlen, minden örömérzet különbözik egymástól – ahogyan minden megszületik és meghal, úgy változik meg minden körülöttünk és bennünk is, miközben minden egyben változatlannak is mondható. Egyszer úgy érzem, hogy mindent elmondtam az adott alkotással, amit akartam, másszor pedig azt gondolom, hogy semmit sem. Egyszer szomorú leszek, máskor boldog. De teret kell hagyni ezeknek az érzéseknek, hagyni, hogy átfussanak rajtunk, mint falevelek között a szél, ellenállás nélkül…

Milyen gyakran lep meg az ihlet? Milyen témákról írsz a leggyakrabban?

Ez teljesen változó. Nem tudok konkrétumokat mondani. Minden életkorban és élethelyzetben más motivációja van az embernek. Van, amikor egy évig semmit sem alkotok, mert nem érzem szükségét, és nincsen kellő indíttatásom. És van, amikor egy hét alatt ömlik belőlem minden szó és gondolat. Váltakozó, hogy mikor akar az ember csendben maradni, hallgatni, merengeni, meditálni – vagy szavakká formálni, ami belül megszületett. Mostanában inkább a csendes szemlélődés időszakát élem, és Jelekre várok.

Mivel nyertél már pályázatokon?

Novellákkal, kisriportokkal, esszékkel, interjúkkal, versekkel… Ifjú koromban minden irodalmi pályázaton részt vettem, amiről csak tudomást szereztem. Féktelen vágy élt bennem, hogy írjak-írjak-írjak. És hogy azt minél többen olvassák. Most már nem veszek részt pályázatokon, már nem tartom fontosnak, és az írásaimmal kapcsolatban sem érdekel már igazán, hogy milyen sokan olvassák el, mert a gondolatok úgyis azokhoz jutnak el, akikhez kell. Akarattal vagy akaratlanul. Minden életkorban más prioritást kapnak ezek a dolgok.

 

temesvari8

 

Könyved jelent már meg? Vagy az álmaid között ez is szerepel?

Attól függ, milyen könyvre vonatkozik a kérdés! A verseim és novelláim már általános iskolás koromban megjelentek antológiákban, napi-, heti-, havilapokban, kulturális kiadványokban. Az egyik novellámat 14 éves koromban a Magyar Televízióban is lehetett látni, „filmre vitték”. Az egyik mesefüzetemet pedig minden óvodás megkapta pár évvel ezelőtt Székesfehérváron. Ez egy verses mesefüzet volt gazdagon illusztrálva, és a környezetvédelemről szólt. Mellé készítettem egy kreatív kis füzetet is, amely a gyerekeknek és szüleiknek nyújtott segítséget aranyos használati tárgyak, illetve lakásdíszek elkészítésére a mese szereplőinek „segítségével”. A kreatív tárgyak elkészítésében a lányom segített, a füzetet az egyik kedves grafikus barátnőm rajzolta meg, két nagyon jó barátom pedig a füzet szerkesztését, nyomdakész állapotba történő kivitelezését vállalta fel. Mindezt ingyenesen alkottuk meg, hogy ekképpen is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban szembesüljenek azzal, hogy mennyire fontos az, hogy óvjuk környezetünket és a körülöttünk lévő növényeket, állatokat.

Hogy a harmóniában való együttélés mennyire fontos, és hogy a szeretetnél nincsen nagyobb erő a világon. Van, amikor valakinek mutatunk valamit, elültetünk benne egy gondtemesvari9olatot, és majd magától kicsírázik. Így kell nézni a gyermekekre is: sose elég „kicsik” ahhoz, hogy megmagyarázzuk nekik a pillangó-effektust és a Világban elfoglalt helyüket. Sokkal okosabbak annál, mint amennyire feltételezik róluk. Nem gügyögni kell hozzájuk, hanem arra megtanítani, hogy a szív üzenetére hallgassanak, és lássák az összefüggéseket. Remélem, hogy lesz még lehetőségem hasonló ötletek megvalósítására. (Bár megjegyzem: Ha valamit nagyon akarunk, akkor bevonzzuk, mert működik a Teremtő Erő! – Ezt se szabad elfelejteni! )

Mártikám, úgy tudom, hogy a fotózás is szenvedélyed. No meg tán még bőrképeket is készítesz? 

A fotózással középiskolás koromban kerültem kapcsolatba először, amikor egy fotószakkörre jelentkeztem. A hobbi-fotózás később váltott át „munkatevékenységgé” is, amikor az egyik magazin fényképeket is kért a leadott cikkemhez. Később, egy napilapnál rovatvezető voltam, amikor a főszerkesztő megkért, hogy az interjúmhoz készítsek képeket is, mert nem ér rá a hivatalos fotósunk. És görgött tovább ez a „műfaj”. Egy időben sok modellfotót is készítettem, portréfotózással is foglalkoztam a sajtófotózás mellett, de még messze vagyok attól, hogy fotósnak nevezzem magamat. Inkább „próbálkozó” kategóriába sorolnám a tevékenységemet.

A bőrképeket nagyon szeretem, bár nem igazán bőrből készítek képeket, hanem csak úgy néz ki a térhatású kép, mintha bőr lenne. Merített papírt használok alapanyagnak, amit lenolaj-kencével kezelek – a többi titok! Az első képet a kislányom kezéről készítettem, azt örökítettem meg.

 

temesvari6

 

Most pedig beszéljünk a sportról! Milyen sportágban szálkásítod az izmaidat? Ez nem inkább férfias tevékenységnek mondható?

Sokfajta sportot kipróbáltam, hogy ne csak az elmémet csiszoljam, hanem a testemet is. Kötelességünk „rendben tartani” a fizikai testünket ahhoz, hogy a szellemünk is fejlődni tudjon és egészséges lehessen. A sport terén a kettlebellben találtam meg azt, amit mindig kerestem. A kettlebell (amit vasgolyónak hívnak sokan, vagy girjának) nemcsak erősít (anélkül, hogy hatalmas izmokat hozna létre), fogyasztó hatású, és az állóképességet is remekül fejleszti, hanem végtelen harmóniát is eredményez. Az egész testet megmozgatja, holisztikus mozgásforma. Egyáltalán nem mondható férfias sportnak. A tanítványaim nagy része nőkből áll, még kisbabás anyukák is járnak hozzám edzésre, hogy visszanyerjék régi alakjukat. Valamint sportolók, és férfiak is persze, hogy erősebbek legyenek. SFG Instruktorként ugyanis nemcsak tanítom a kettlebellt, hanem életmódbeli tanácsokat is adok a hozzám fordulóknak.

Én nem a TV előtt ülök sorozatokat bámulva, hanem inkább a szabadba megyek, és lóbálom a vasat. Lehet kifogásokat keresni, hogy ki miért nem edzi a testét, de én mindet meg tudom cáfolni. Hogy genetika miatt húzódik valaki? Nos, én voltam a legkövérebb az egész iskolában, amikor első osztályba léptem! Hogy nincsen rá ideje? Én egyedül nevelem a lányomat, és egyedül vezetem a háztartást, dolgozom, és mégis van rá időm úgy, hogy a gyermekemmel is vagyok közben, mert 8 évesen a kislányom már színpadon bemutatózott velem. Most 11 éves, és rocky versenyeken lép fel, de néha még most is kijön a terembe, és egy kicsit megmozgatja magát a kettlebellel.

Ahogy általános iskolás koromban én is „elloptam” apukám vasait és titokban emelgettem otthon (bár a kettlebell és a hagyományos súlyemelés nem ugyanazt jelenti!). Apukám ugyanis mindig edzett, már gyerekkorában is, súlyemelő diákolimpiát nyert, focista volt, futott, és tavaly nyáron is „leiskolázott” fekvőtámaszban és húzódzkodásban, pedig már közel 70 éves! Ő is mindig azt tartotta, hogy a test és a szellem együttes frissítése, fejlesztése nagyon fontos! És művelte is magát minden téren!

 

temesvari3

Édesapámmal együtt edzünk

Márti, van olyan szenvedélyed, amiről még nem tudunk? Honnan van benned ennyi akaraterő, kitartás, becsvágy, tenni akarás a hatalmas anyai szeretet mellett? Példaképe lehetsz a mai fiataloknak! Örülök, hogy megismertelek!

Nagyon köszönöm az elismerő szavakat, de nem tartom magam olyan értelemben példaképnek, ahogyan ezt a jelzőt használni szokták. Nagyon sokan vannak, akiktől tanulni lehet, s így példaképnek számítanak egy adott dologra vonatkoztatva. Van, hogy sokáig nem is tudjuk az illetőről, hogy miben nyújt olyan segítséget számunkra, ami előrébb visz minket. Lehet akár egy szó, vagy mozdulat, ami felnyitja előttünk az eddig bezárt ajtókat. Aztán vannak, akik tényleg egész lényükkel szeretetet árasztanak, az aurájuk meleg fénnyel van tele, és teljes életmódjuk valódi csoda a külső szemlélő számára és vágyott állapot. Nos, ők az igazi példaképek. Én még csak „esengek”. Bár öröm tölti el a szívemet, ha valakinek adni tudtam valamit. Becsvágy? Nem, az nincsen bennem. Akarat az van, és szenvedély, az pedig kiváltképp.

Hogy honnan? Megvan a Sorsom, amit végre kell hajtanom e földi utam során, és ahhoz kaptam minden tulajdonságomat, hogy meg tudjam valósítani a születésem előtt elrendeltetett célokat. Az anyaság az fontos. Örülök, hogy nőnek, anyának születtem. Rengeteget tanulok a lányomtól, mert nem igaz, hogy csak mi tanítjuk gyermekeinket. Sokkal többet tanítanak ők nekünk – nem hiába választották ki, hogy hova születnek le, kik lesznek a szüleik. Hálás vagyok, hogy a gyermekem megtanított többek között a türelemre, a toleranciára, az önzetlenségre. Amikor óvodás volt, átölelt, és azt mondta: „Remélem, hogy legközelebb is a te kislányodnak születek majd!” – Akkor sírtam az örömtől. Mert igen, a karmikus létezésben hiszek, abban, hogy e földi test halálakor nincsen vége semminek, csupán egy állomás minden testünk egy-egy adott dolog megtapasztalásához és a fejlődéshez. A Minden részei vagyunk, Minden EGY, EGYSégben működik, lélegzik, él. Ezért sem szabad fájdalmat okoznunk másoknak.

 

temesvari4

 

Hogyan léptél kapcsolatba a Cserhát Körrel?

A Simon M. Veronika festőművésznő által alapított és vezetett Székesfehérvár-ért Nemzetközi Művészkör tevékenységét támogattam. Segítettem a rendezvényeik népszerűsítésében, a programjaikról színes beszámolókat tettem közzé – fotókkal illusztrálva – a www.fehervarihirek.hu hírportálon és más médiumokban, s e „tevékenység” közben ismerkedtem meg Lovag Bornemissza Attilával, a Cserhát Művészkör elnökével. Ezt követően az ő rendezvényeiket is igyekeztem propagálni minden sajtótermékben, ahol csak tudtam.

A közeljövőben milyen vágyaid, álmaid vannak, amelyeket szeretnél, ha valóra válnának?

Szeretném megtalálni az Utamat, s remélem, hogy már jó nyomon járok. A vágyak és álmok megvalósulása folyamatosan történik. Nincsen lehetetlen. Minden úgy történik, ahogyan történnie kell. Az úgynevezett „rossz” dolgok is „jó” irányba vezetnek minket, visszalendítenek oda, ahol épp tartanunk kell, hogy a Sorsunkat beteljesítsük. Lehet ellenkezni, de felesleges. Ha bármiféle vágy, álom felvillan az elménkben, akkor annak oka van, és ha kellő alázat és kitartás van bennünk, és a jelenlegi életünk is arra hivatott, hogy beteljesedjen, akkor nincs miért aggódnunk. Bár önmagában az aggódás is felesleges dolog.

 

temesvari11

Simon M. Veronikával

Ha nem tudunk változtatni a történéseken, akkor miért a saját magunknak teremtett fájdalom? Ha pedig meghatározhatjuk a dolgok menetét, akkor kiváltképp felesleges energia. Sok mindent szeretnék még megvalósítani az elkövetkezendő években, de mindez csak a Jelen hangja, nem tudhatom, hogy egy hét múlva vagy egy év múlva mit szeretnék majd, merre terel az életem. Most, ebben a pillanatban azt szeretném, ha sok tanítványom lenne, akiket edzhetek a kettlebellel, akiket az egészséges életmód felé terelhetek, szeretném kifesteni a szívemből jövő képeket üvegre, írni akarok sok olyan cikket, amelyek „hasznosak”, mert örömérzetet okoznak másoknak, s összefoglalva: nem szeretnék mást, mint boldog lenni, boldogságot adni. E kettő összetartozik, így teljesen mindegy, hogy másokat teszünk-e boldoggá vagy magunkat, a végeredmény ugyanaz lesz.

Megkérlek, forgasd meg az idő kerekét. 2036-ot írunk. Hogyan látod magad?

Reményeim szerint többet fogok tudni annál, mint amennyit most tudok, és valószínűleg kevesebbet annál, mint amennyit tudni szeretnék. Ha a Sorsom egyezik a vágyaimmal, akkor lehetőségem lesz alkotni minden számomra fontos területen (újságírás, irodalom, festészet), spirituálisan magasabb szintre lépek, megértem a jelenleg nem egyértelmű összefüggéseket, és a testemet is kellőképpen fejleszteni tudom, hogy ne maradjon le a fizikai megvalósulás a szellemi síktól sem – az egyensúly jegyében. Ezen kívül megvalósítom a teljesen erőszakmentes táplálkozást is, vagyis teljesen kiiktatom az étkezésemből azokat az élelmiszereket, amelyekhez szenvedés kötődik (állati eredetű termékek például).

 

temesvari12

Kedvenc képem édesapámmal

Köszönöm szépen az interjút. Kívánok számodra még nagyon sok alkotásokkal eltöltött pillanatot. Minden álmod és vágyad váljon valóra! Mártikám, a kislányodat öleld meg helyettem is! Nagyon büszke lehet az édesanyjára!

Nagyon köszönöm! Boldogságos életet kívánok!

 

Határok

Amíg:
– ezen a földön élek
( ha létezem egyáltalán )
– tűrök, vérzek és remélek
( kiesek sejtjeim falán )
– álmodok arról, ami tévedés
( mert minden látható az )
– és keserves az ébredés
( elfolyik a világító viasz )
– nem tudom, mi a lényeg
( talán a hiábavaló )
– fejem körül nincsenek fények
( elsiklik a sok zagyva szó )
– szívem dobogni képtelen
( mert nem tudja, hogy kinek )
– elbukok az ÉN-képleten
( légterem üres és rideg )
Addig!

Szemem könny

Alkohol-fényt izzad,
szemem könny az éjben.
Húron rezgő gyönyör
hajlik le most értem.

Mert nem!

Nem félek, hogy ősz lesz lassan, s elmúlik a nyár.
Nem félek, hogy szüzességem régen oda már.
Nem félek, hogy csókom íze zsíros lesz majd egyszer.
Nem félek, hogy szívemben vér sem lesz, csak vegyszer.
Nem félek, hogy láng égeti gyöngy szememben könnyem.
Nem félek, hogy anyámat egy kard viszi el könnyen.

Mert nem!!!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások