,,A legnagyobb öröm az alkotásban a felszabadult, vég nélküli játék, új utak nyitása, a harmónia és az örömszerzés a másik számára.” (Galánfi András)

Ismét egy nem mindennapi életút! Szívet melengető volt az érzés, amikor megtudtam, hogy mindketten ‘54-ben, három hét eltéréssel csodálkoztunk rá a világra. Tánya Irkutszkban, Oroszországban, én pedig itt Kecskeméten, az „aranyhomokon”.

Tánya, kérlek, mesélj magadról, életedről, gyermekkorodról, szüleidről és az otthon-maradottakról!

Valóban Szibériában születtem, és bár csak 13 évet töltöttem ott, az ott átélt gyermekkori élmények egész életemen keresztül elkísérnek. Szibéria csodálatos, egyedi hely. Sokfelé jártam a világban, rengeteg szép dolgot láttam, és boldog vagyok, hogy a szibériai élmények a legelsők a sorban, és kitörölhetetlenül bevésődtek legszebb emlékeim közé. A szüleim már nagyon korán támogatták két lányuk elképzeléseit, terveit: engem hatéves koromban beírattak balettre, a nővéremet, Irinát pedig festészeti szakkörbe járatták. Akkor még nem gondoltam arra, hogy sok-sok évvel később én is festeni kezdek majd, és ez az akarat olyan erős lesz, hogy nem törődöm azzal, hány éves is vagyok.

Hogyan kerültél a Kijevi Polgári Repülőmérnöki Egyetemre?

Édesapám pilóta volt, és ha fiúnak születek, biztosan pilótát nevelt volna belőlem. Mivel lány lettem, így is valami ehhez közeli szakmát választottam (természetesen édesapám sugallatára).

A férjemmel, Újlaki Lászlóval

Kérlek, mesélj arról a szerelemről, amely egyetemi éveid alatt szövődött, és érte még a hazádat is elhagytad!

Az egyetemünkön nagyon sokan tanultak az ország és a világ minden tájáról, így Magyarországról is. Itt találkoztam egy nagyon kedves magyar fiúval, akivel örökre összekötöttem a sorsomat.

A nyelvünket mennyire ismerted? Távol hazádtól milyen nehézségekkel kellett megküzdened? Hogyan találtál munkát a nem mindennapi végzettségeddel?

Amikor az egyetem elvégzése után, 1978-ban Magyarországra érkeztünk, egyáltalán nem ismertem a nyelvet. Az első időkben nagyon nehéz volt, az első pár évben megtanultam a „konyhanyelvet”. Amikor azonban ’81-ben elmentem dolgozni egy külkereskedelmi vállalathoz, ahol repülőgépek, helikopterek és alkatrészeik beszerzésével foglalkoztam, kiderült, hogy a tudásom édeskeveset ér. Éjszakánként a férjem segítségével átrágtam magam a szerződések szövegén az első betűtől az utolsóig, hogy meg is értsem, miről van szó. Kegyetlenül nehéz időszak volt ez, de életbevágóan fontos volt, hogy boldoguljak.

A fény 2. (Olaj, vászon, 75×58)

Tudom, hogy három csodálatos gyermek édesanyja vagy. Kérlek, mondj róluk is egy pár szót.

Valóban, a férjemmel úgy tartjuk, hogy a gyermekeink a legnagyobb siker az életünkben. László fiunk erős jellem, mindig a saját útját járja. Natália lányunk kiskora óta rendkívül önálló, mindig megvalósítja a terveit. A legkisebb lányunk, Anna késői gyermek, és így kiskora óta négy „szülő” szeretetét élvezte. Még egyetemre jár, és ő is rendkívüli egyéniség. Az élet nehézségei között evickélve nagyon gyakran gyermekeinktől kapunk segítséget tanács, ötletek formájában.

Látomás

Most pedig beszéljünk arról, hogy két éve ismét jött az életedbe egy új ,,szerelem”, amely már rég érlelődött benned, és egyszer csak a felszínre tört, mint a láva. Ez pedig nem más, mint a festészet.

Valóban, mintegy két és fél évvel ezelőtt kezdtem el festeni, de korábban már sok-sok éven keresztül lelkileg készültem erre a lépésre. Tulajdonképpen tudtam, hogy egyszer majd elkezdek festeni. Hiányzott és részben még mindig hiányzik a technikai tudás, de a többi valahogy magától jött, előbukkant minden, amit életemben összegyűjtöttem.

Tél

Munkáidat tekintve nem akartam elhinni, hogy soha nem tanultad a festészetet, és még csak ilyen rövid ideje míveled.

A nővérem végül festőművész lett, és bár én soha nem gondoltam, hogy nekem is jutott egy kevés abból a tehetségből, ami nála már korán megjelent, de ezek szerint valamennyit én is örököltem belőle. A technikát élesben kezdtem tanulni, miközben egymás után festettem a képeket. Most is tanulok, sokszor előfordul, hogy a nővéremtől tanácsot kérek. Úgy néz ki, hogy életem végéig tanulni fogom a festészetet.

Úgy tudom, hogy Budapesten nyílt egy kiállítás 19-én: Száz festő száz képe címmel, ahol komoly szakmai zsűri a te képedet is beválasztotta. Megmutatnád nekünk azt a képet?

Reggel – Ez a képem látható a 100 festő 100 képe kiállításon

Egyébként tavaly májusban volt az első önálló kiállításom Piliscsabán. Nagyon jól sikerült, sokan voltak kíváncsiak a munkáimra, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Emellett folyamatosan jelen van néhány képem valamelyik kiállításon. A képeim legtöbbje megtalálható honlapomon: www.tanyavasziljeva.com.

Milyen technikával készülnek a képeid? Hogyan születnek meg az alkotásaid?

Sokféle technikával próbálkozom: olaj, akril, akvarell, tempera. Nem szeretnék leragadni sem egyféle technikánál, sem egyféle kifejezésmódnál. Minden érdekel. Az alkotás születése nagyon összetett dolog. Az életemben sok mindent láttam, tapasztaltam, éreztem, és most ezek a dolgok jönnek elő belőlem. A munkáim döntő része pozitív hangulatú, igyekszem bennük a szépséget megmutatni, hiszen alapjában véve optimista vagyok. Vannak képeim, amelyek pár óra alatt készültek el, kis túlzással „egyetlen kézmozdulattal”. Hozzáteszem, hogy valóban van, amikor ecset nélkül, kézzel – tenyérrel, ujjal – festek. Ezek absztrakt képek, például a Hókirálynő:


Más képek pedig gyötrelmes újrakezdések sorozataként születnek meg, addig újra és újra visszatérek hozzájuk, amíg azt nem mondom, hogy igen, ez az, amit akartam.

Mit jelent neked a festészet? Van-e példaképed?

A festészet már az életem, akármilyen fellengzősen hangozhat is ez. Sok festő van, akinek imádom a képeit, a klasszikusoktól a modernekig. Lenyűgöz Turner világa, ahol összekeveredik a realizmus és az absztrakt, és lesz belőle valami, ami nagyon közel van az én művészetfelfogásomhoz. Szeretem a különleges virágok különleges ábrázolását Claire Baslertől, a tájképeket Kuindzsitől, a nagy orosz festőket – Levitant, Siskint és a többieket –, kedvenceim az impresszionisták, és imádom az absztraktot is, az expresszionizmust is.

Zafír, a gepárd (olaj, vászon, 80×40 cm)

Tánya, boldog és elégedett ember vagy? Ma is úgy döntenél, ahogyan ’78-ban tetted?

Igen, boldog vagyok, mert van társam az életben, vannak gyermekeim, és itt van nekem a festészet. Elégedett nem vagyok, mert valahogy még végig kell mennem a saját utamon, és sok mindent tervezek még az életemben. Nem tudom, milyen lett volna a másik út, ha akkor másként döntök. Ez az út, amelyen megyek, tele van nehézségekkel, kudarcokkal, de kapok boldogságot és örömet is.

Ez nem politikai lap, nem is foglalkozunk politikával, de találtam egy képet az oldaladon, amiről arra következtetek, hogy bánt az Ukrajnában kialakult helyzet. Mondanál erről egy pár szót?

Igen, foglalkoztat a helyzet, mert valóban bonyolult és nehéz. Tudom, hogy az orosz és az ukrán nép, ugyanúgy, mint más népek, tud élni békében és kölcsönös megértésben, csak ne manipulálják őket a szélsőséges politikai erők. Mindenkinek mindent meg kell tennie a konfliktusok békés megoldásáért, azért, hogy soha, sehol ne legyen háború.

Az első hó (akvarell, tempera, 70×50 cm)

Drága Tánya, nagyon örülök, hogy rád találtam az internet forgatagában. Kívánok neked nagyon boldog születésnapot, erőt, egészséget és töretlen alkotókedvet. Fess még nagyon sok szép képet, amellyel a szívünket, lelkünket megörvendeztetheted. Kérjük együtt a Teremtőt, HOGY BÉKE LEGYEN A VILÁGBAN.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. március 19.

Hozzászólások