Riportot szerettem volna készíteni. Vele. Róla. Megkerestem, hiszen éppen Kecskemétre készült egy előadással. A kérésemre, hogy találkozzunk, igent mondott.

Izgultam. Nem vagyok riporter, csak kíváncsi. Gyakorlatom sem sok van a riport készítésében és a kérdések feltevésében. De érdekel a személyisége. Elkezdtem utánanézni az életének, a műveinek, a munkásságának. Régóta követem a facebookon, szerintem a kezdetek óta. Azóta, amióta az első könyve megjelent. Azt meg is rendeltem, olvasgattam. Aztán szünet… Ám nagyon érdekelt, hogy miért ír ilyen női lelkeket megérintő pár mondatos írásokat. Honnan meríti az ihletet hozzá, és egyáltalán: honnan ismeri ilyen jól a női szíveket?

Nos, találkoztunk Kecskeméten a Hírös Agórában október 11-én a „Létezel vagy élsz?” című előadása előtt. Leültünk beszélgetni. Mindenféle művészi allűrt nélkülözve, természetes hangon és gesztusokkal, szinte szerényen válaszolt az én előre összeírt kérdéseimre. Így hamar feloldódott az én elfogódottságom is. 

A wikipédiáról tudom: „Sok szál fűzi Székesfehérvárhoz, családja több mint 150 éve ebben a városban telepedett le. Sorkatonai szolgálatának végén jelent meg első írása a Fehérvári Hét című lapban 1990 januárjában. Ettől kezdve egyre gyakrabban írt az újság számára, míg végül az újságírói hivatást választotta. Dolgozott az Adventista Világrádiónál, a Kodolányi János Főiskola Vörösmarty Rádiójában, a Fehérvár Televíziónál, a Magyar Katolikus Rádiónál. Írásai jelentek meg a Fejér Megyei Hírlapban, a Fehérvári Polgár valamint a Fehérvári 7 Nap című lapoknál.”

Általános iskolás időszakában visszahúzódó gyermek volt. Ének-zenei tagozatos osztályba járt, majd a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanulója lett. Kedvelte a humán tárgyakat, de irodalomból leginkább a szöveggyűjteményt szerette forgatni. Az írók, költők életrajza és a verselemzés nem volt annyira érdekes számára. Érettségi után sok mindennel foglalkozott, míg végül az újságírás lett a hivatása, a nyomtatott sajtó mellett rádiózott, tévézett és elkezdett írni.

Mivel az egyik kérdésemre nem érkezett válasz, újra megkérdeztem:

– Honnan jönnek a gyönyörű gondolatok, írások a férfi-nő kapcsolatokról? Honnan tudod ilyen biztosan, hogy amit írsz, az bejön a hölgyeknek?

– Amikor valamit leírok, nem tudom, hogy az bárkinek is „bejön”-e. Sosem ezért írok. Csak akkor, ha van kinek és van mit. Az már másik kérdés, hogy ez másokat is megérint-e. Persze, a tapasztalat mégis az, hogy elsősorban hölgyek olvassák az írásaimat. Az írásaimra a rövid, tömör fogalmazás jellemző, és gyakran megesik, hogy a kezdő mondat összecseng a záróval. Például:

„Mennyi mindened van…

Mennyi mindent gyűjtöttél össze. Mégsem gazdagodsz. Mégis szegény vagy. Mert a gazdagság nem házakban lakik, nem autókban utazik. Nem zárhatod páncélszekrénybe, nem tarthatod bankban. A gazdagság egészen másutt van. Benne. Akit szeretsz, aki szeret. Ez a gazdagság.
Ha Ő van, akkor már mindened van.

MERT Ő A MINDENED.”

– Egyébként nem gondolkodok sokat az íráson. Ha van ihlet, akkor írok. És csak akkor írok, ha belülről jön a mondanivaló.

– Írsz mást is? Például regényt, elbeszélést, verseket?

– Nem. Eddig összesen 11 kötetem jelent meg. Mind ugyanebben a témában. Sok helyre hívnak, sok író-olvasó találkozón veszek részt, járom az országot, meg időnként a világot is.

Megköszönve, hogy időt szakított számomra, és engedett picit belelátni a gondolataiba és az életébe, néhány tőle származó szép gondolattal búcsúzom el Önöktől, kedves Olvasók:

„Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. A szívében őrzi őt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében, csak távolról csodálhatod őt. Távolból figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni azt, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy szíve, lelke vezérli. Ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni, hanem messziről figyelni Őt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.”

Kecskeméten dedikál Csitáry-Hock Tamás

„A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér…

És elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik, és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon.
Az Ő mosolyán.”

„Az út nem az ajtón túl kezdődik…

Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem „majd” kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai „kevés” a holnap „mindene” lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé.

A holnap felé.”

 

Gyöngyösi Szabó Katalin

 

 

Hozzászólások