Tompa Mihály kettős évfordulójára – A költőre, tanítóra, forradalmárra és református papra emlékezünk: rá, aki barátja lehetett többek közt Eötvös Józsefnek, Jókainak, Petőfinek és annak az Arany Jánosnak, akivel egyazon esztendőben, épp kétszáz éve, 1817. szeptember 28-án született. És egy éven belül lesz halálának százötvenedik évfordulója. 1868. július 30-án hunyt el. Idézzük meg: hogyan látta és miként énekelte meg a nyelvet, vele való kapcsolatát Tompa Mihály.

1848 márciusában levelet írt Aranynak. Kifejti haladó szellemű irodalmi programját. Ez egyúttal nyelvi hitvallása is: „(…) Én azt igen fájdalmasan érzem, hogy a népnek nincs irodalma, ha csak a ponyva termékeit nem akarjuk így nevezni. S kimondom nyíltan, hogy elved az enyémmel, vagyis enyém a tiéddel (…) rokon egészen, s minden hosszasabb fejtegetés nélkül én is kimondom, hogy ily célból és modorban írni, a népre hatni, nem engedni elveszni azon nyelvkincseket, melyeket ̶ mint mondod is ̶ csak a nép nyelve tartott meg, kötelességül nézem. Hiszen én más tekintetben is a nép embere vagyok, annak növelésére, fölvilágosítására és boldogítására esküdtem fel…”

Szép sorokat idézhetünk A költő fiához című költeményéből. Modernül megfogalmazva: nemcsak az emberrel tud kommunikálni az ember. Íme: „Beszél a szent, dicső természet, / De mi vagyunk a tolmácsai; A szív amit titokban érzett: / Tőlünk hallja kimondani; / Ülünk villám- s tengerhabokra, ̶ / Értjük virág s szellő szavát; / Mi az Úr égő csipkebokra, / Jelentve általunk magát.”

Vagy figyeljünk a Szövétnek szonett második felére: „Az ige, a szövétnek égi lánggal / Nappallá lesz az éj hatalma által. / Köd s rém alak szétfoszlik, elsuhan… / Csak buzgalom- s hő áhítattal égesd; / Előtted felderít homályost, kétest… / S a földi pályán futhatsz biztosan!”

Az említett „ige” itt nem a leíró nyelvtani kategória! S hogy mért idéztük mégis? Nagyon jól látta Arany János még 1863-ban: „Ma sincs költőnk, ki annyira (…) képekben gondolkodnék, mint Tompa. Nála a gondolat azonnal jelvi (= jelképes, szimbolikus – Holczer J. Pompiliusz) vagy allegorikus kifejezést nyer: a kettő egyszerre születik. Eredeti hajlam ez nála eleitől fogva; egyszersmind a viszonyok által parancsolt kényszerűség. (…)” Jól tudjuk: ekkor épp az önkényuralom korszakában vagyunk.

Mindenképp meg kell említenünk Tompa „Kazinczy Ferencz emlékezetére”című ódáját. Talán nem túlzunk, ha kimondjuk, elsők közt ismerte föl a nagy nyelvújító és irodalomszervező jelentőségét: „Nem állottál a nyelv ügyéhez / Hideg, gyarló kézművesül; De mint a kit tengése vérez, / S virúlatán függ, lelkesűl, / Ástál, ̶ sok kincset rom fedett el, ̶ Sokat teremte szellemed, / S az ó erő új kellemekkel / Testvér gyanánt ölelkezett. // (…) // És zeng apáink drága nyelve! / Ingó szellő, zúgó vihar. / Mi szép: gyöngéd érzést lehelve, / S midőn a harc terén rivall! / Élet ̶ halál, bú ̶ s kedvre megnyer, / Igéiben bűbáj lakik…! / Behat, mint a kétélű fegyver, / Mind a velők oszlásáig! // (…)”

Tompa Mihály utóélete ̶ tovább élése ̶ abban is áll, hogy számos sora lett szállóigévé, sőt egyikük-másikuk még tovább is hatott. Ilyen például „A gólyához” híres sora: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…” Ebből önállósul Sárközi György regénycíme: „Mint oldott kéve”. Találó korra-utalás: Mednyánszky Cézár 48-as tábori pap sorsáról szólva… A „Levél egy kibujdosott barátom után”-ból ismerős ez a sor: „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!” Ez pedig Aldobolyi Nagy György „Hull a hó a kéklő hegyeken” kezdetű dalában éledt újra, amelyet Kovács Kati vitt sikerre.

…Ma is köztünk él tehát ̶ és éljen is tovább! ̶ Tompa Mihály szelleme…

 

Holczer J. Pompiliusz

 

 

Hozzászólások