Az élet olyan játék, aminek ha vége,
akárhogyan játszottál, nem kerülsz ki élve. (Ossian – Dalszöveg)

A hétköznapokban, ha elolvasunk egy hírt, ami egy bűncselekmény vázlatos leírását adja, csak sóhajthatunk, hogy már megint egy ilyen esemény történt. Aki a környezetében vagy éppen a családjában megélte, mit jelent egy bűnesettel találkozni, már nem csupán csak egy szemlélője marad a hírnek, hanem tudja, mi van mögötte, mert egy híradás mögött mindig több van, mint csak a puszta tények közlése. Egy kívülálló soha nem tudhatja, mik azok az ok-okozati összefüggések, amelyek elvezettek az eseményekhez. Olykor sok idő kell ahhoz is, hogy valakiről lehulljon a lepel, vagyis napvilágra jöjjön a valódi énje, cselekedete, melyet képmutatással, hazugsággal nagyon sokáig lehet a felszín alatt tartani.

A különböző csatornák pedig az ilyen jellegű filmek színes kavalkádját ontják a nézőknek. Bele lehet unni, hogy csak a lövöldözések, a pénz minden áron való megszerzése a filmek központi témája. Persze a távirányító megadja a megoldást, hiszen személyes választásunk, hogy mit nézünk meg. Azonban mégis vannak olyan filmek, amelyek sokkal többek ennél, még ha ez is a témájuk.

A Szemtől szemben (eredeti cím: Heat) egy 1995-ben bemutatott amerikai film Michael Mann rendezésében, Al Pacino és Robert De Niro főszereplésével.

Ez a film nem mondható egy pörgős vagy izgalmas akciómozinak, azonban az ilyen jelenetei azóta is megismételhetetlennek és klasszikusnak számítanak. A zseniális Michael Mann a főszereplők életét mutatja be, gyakorlatilag az összes karakter sorsát. Szociografikus szinten ismerhetjük meg jellemüket, életük hétköznapjait. Tipikusan azok közé a filmek közé tartozik, amelyben a történet nem is annyira lényeges. A történet középpontjában két, a maguk területén profi férfi és a köztük lévő konfliktus áll.
„Mindig is olyan férfiak történetei érdekeltek – nyilatkozta alkotása kapcsán Michael Mann –, akik szinte az önfeláldozásig képesek a céljukra koncentrálni.

Nemcsak Mann szereplőire jellemző a megszállottság, hanem magára a rendezőre is: előszeretettel vesz fel hússzor-harmincszor egy jelenetet csak azért, mert valaki elrontott egy hangsúlyt a dialógus során. Nem csoda hát, hogy alkotásaiban színészei általában életük legjobb alakítását nyújtják: Russell Crowe (A bennfentes), Will Smith (Ali) és Jamie Foxx (Collateral) mind-mind neki köszönheti élete legelső Oscar-jelölését. Ám nem csak színészeitől, hanem stábjának összes többi tagjától a maximumot várja el: a Collateral forgatásakor hónapokig állítgatták a kamerákat, hogy felvehessék az éjszakai Los Angeles lázálomszerű világát. Michael Mann életrajza ITT olvasható.

Vincent Hanna: Maga sohasem vágyott normális életre?
Neil McCauley: Az meg mi a franc? Barbaque és labdázás a parkban?
Vincent Hanna: Igen, valami olyasmi… (részlet a filmből)

Ez a pár szó tulajdonképpen meghatározza mindkettőjük életét, hiszen egyiküké sem mondható „normális életnek”. De mindkettőjükben ott van az utána való vágyakozás. Ez a rövid párbeszéd a lelkük mélyéről tör fel. Vincent Hanna már a harmadik házasságában él, amely tele van konfliktussal. Sokszor érezzük nyersnek, ridegnek, pedig az érzelmei feltörnek, amelyeket sokszor éppen a szinte rezzenéstelen, durva szavai vetítenek felénk. (Nem tudom, hogy a film eredeti változatában is annyi káromló szó van-e, mint amit a magyar szinkron visszaad.)

Neil McCauley magányos, egyedül él, tudatosan építi így fel az életét. Egy profi életében nem lehet semmi, amit ne tudna egy pillanat alatt hátrahagyni, amikor a zsaruk befordulnak a sarkon. (Neil McCauley-Robert De Niro) Azonban, amikor megismeri a fiatal Eady-t, egy érzékeny, más életre vágyó férfi körvonala rajzolódik ki előttünk. A képsorokat nézve ott van a várakozás, vajon megvalósulhat-e számára, hogy az élete másképp haladjon, mint eddig. De a két férfi közötti konfliktus nem zárulhat mindkettőjük javára váló befejezéssel.

Ha elmélyülünk a film mondanivalójába, felmerülhet a kérdés, miért kellett mindenáron a másik ember életét kioltani, miért volt ez a végső cél a nyomozónál. Szimpatikusabb az ellenfele, aki nem akar vérontást, ám a rablásban résztvevő egyik tag mégis megteszi, amit ő nem hagy büntetlenül. Mind a kettő életet vesz el, de mégis van különbség közte. Vincent Hanna tette egyensúlyban van a rablóéval? A két főszereplő zseniális alakítást nyújt, mélyebben ne is taglaljuk, inkább nézzük meg a filmet.
A film bővebb tartalma ITT olvasható.

A film ITT megtekinthető.

Lakatos Ilona

 

 

Hozzászólások