Azt hiszem, hogy nincs olyan kecskeméti, aki ne tudná, hogy melyik az a csodaszép szecessziós építmény, amelyről még gyermekdal is íródott: Cifrapalota, zöld az ablaka… Azt viszont már kevesen tudják, hogy ebben a csodás épületben dolgozik egyik szomszédom, a kedves, mindig mosolygós Szabóné Bognár Anikó.

Anikó, megkérlek, hogy mutatkozz be nekünk. Mesélj gyermekkorodról, szüleidről!

A családom egyik ága kecskeméti, édesapám idevalósi. Egy szentkirályi gyökerű család, amelynek tagjai a mai napig nagyon szoros kapcsolatot ápolnak. Édesanyám Sopronban nőtt fel, az ő családja eredetileg a Dráva mellől való. A család mindkét oldaláról valódi nagycsalád élményben volt részem, sok-sok unokatestvérrel és sok nyaralással a nagyszülőknél. Olyan szerencsés voltam, hogy mind a négy nagyszülőmet ismertem, már felnőtt voltam, amikor itt hagytak bennünket. Világnézetük, erkölcsi tartásuk, szorgalmuk meghatározó útravalót jelentett számomra.

A szüleim már mindketten nyugdíjasok, édesapám erdőmérnökként dolgozott, édesanyám pedig az SOS Gyermekfalu gazdasági vezetőjeként ment nyugdíjba. Jelenleg igen aktív nagyszülőként segítenek nekünk is, a testvéremnek is.

Én Sopronban születtem, de hamar ide kerültem Kecskemét környékére. Kerekegyházán éltünk 7 éves koromig, ott jártam az általános iskola első osztályát is. Egy valódi gyerekparadicsom volt a kerekegyházi ház, hatalmas kerttel, saját nádkunyhóval és a szomszédokkal, ahová nagyon szívesen átjártam. A húgom is ide született, négy évvel utánam.

Másodikos voltam, amikor beköltöztünk Kecskemétre. A gyerekkorom legfontosabb emlékei és érzései a biztonság, a nyugalom, a kiszámíthatóság, a családi összejövetelek, a soproni nyaralások, a kempingezés… Jó volt! Időtálló értékeket, hitet, biztos hátteret kaptunk otthon, és mindig támogató és segítő, szerető környezetet.

Hol végezted a középiskolát, és utána merre vitt utad?

A Katona József Gimnáziumba jártam, és 1991-ben érettségiztem. Azután Szegedre kerültem egyetemre, történelem, szociológia és néprajz szakon végeztem. A szegedi évek az első felnőtt évek – az önállóság, a felelősség, ugyanakkor a gondtalanság – évei voltak. Hét évig éltem Szegeden, ebből négyet Eötvös kollégistaként. Nagyon szerettem a várost, élhető és emberi méretű. Az egyetemen pedig nagyon inspiráló és befogadó környezetbe kerültem.

A Néprajz Tanszéken eltöltött évek meghatározóak voltak az életemben. Remek közösségbe kerültem, barátok közé, akikkel rendszeresen voltak közös programjaink. Nem csak a társaság volt nagyon jó, hanem a viszonylag kis létszámú szakon tanárainkkal is egészen más volt a kapcsolat, mint egy nagy létszámú képzés esetében. Az alapos, ugyanakkor nagyon élményszerű, és rengeteg kutatói tapasztalattal fűszerezett órákon nem csak szakmai ismereteket és szakmaszeretetet, hanem becsületet, emberséget, tisztességet tanultunk.

A nyári kutatótáborok alatt gyakorlati ismereteket szerezhettünk, és a Kárpát-medence különböző tájait ismerhettük meg. Volt olyan nyár, hogy a Mura-vidéken, a Duna-Tisza közi homokhátságon, majd a Felső-Tisza vidékén, aztán Bánátban jártunk egy-egy hetet. Hallgattuk az idősek visszaemlékezéseit, kutattuk az anyakönyveket, vagy éppen tárgyanyagot kerestünk a készülő tájházhoz. Ugyanakkor nem csak szakmai tanulmányutat jelentettek ezek a napok, hanem az esti beszélgetések, a történetek, a bogrács melletti éneklések hangulata is utolérhetetlen volt. Az itt eltöltött évek alatt nem csak életre szóló élményekkel gazdagodtam, hanem máig élő és meghatározó emberi és szakmai kapcsolatokkal.

Tanáraink mindvégig segítették és támogatták az egyéni kutatómunkát, én kétszer szerepeltem eredményesen OTDK-n, de számos konferencián is bemutathattam a kutatási eredményeket, és publikálási lehetőséget is kaptam. Az egyetemről kikerülve így nem csak alapos elméleti, hanem már gyakorlati ismeretekkel is rendelkeztem, ami ebben a szakmában igen fontos, és nagy segítségemre volt a munkába állás után.

Bölcsész lettél. Hol helyezkedtél el a friss diplomával? Első munkahelyed lett a Cifrapalota?

Nem. Szegeden tanított Dr. Bárth János, a kecskeméti múzeum igazgatója, aki – miután végeztem -, a Naiv Múzeumba hívott dolgozni. Rengeteget tanultam tőle ezekben az években a muzeológia gyakorlati oldaláról. Az ő kutatócsoportjával jártam Erdélyben gyűjtőúton.

Milyen beosztásban kezdtél ezen a munkahelyen dolgozni?

Muzeológusként kezdtem dolgozni. 2006-ban kerültem át a Cifrapalotába. Egy múzeumi átszervezés után kaptam feladatként a Kiállítóhely vezetését. Nagyon összetett feladat, mert amellett, hogy szakmai munkát végzek, kiállításokat rendezek, az intézmény sokszínű életét és programjait, mindennapjait is koordinálom.

Most pedig kérlek, mesélj a Cifrapalotáról! Mikor épült? Milyen funkciót töltött be a kezdet kezdetén?

A Cifrapalota városi bérháznak épült több mint száz éve, 1902-03-ban, Márkus Géza tervei alapján. Többfunkciós épületnek tervezték, a földszintjén az utcáról nyíló üzletek és azok raktárai voltak. Az első emeleten a Kereskedelmi Kaszinó egyesületi helyiségei és Díszterme – a Pávás terem kapott helyet. A második emeleten három lakás volt. A kecskemétiek hamar megszerették ezt a díszes házat, melynek a majolikadíszei és a tetőcserepei a Zsolnay-gyárban készültek. A Cifrapalota elnevezés a helyi népnyelvből „ragadt rá” díszes külseje miatt.

Mióta funkcionál múzeumként, kiállítótérként?

A második világháború után szakszervezeti székház volt az épület, 1983-tól szolgál múzeumi célokat. 1996-ig Képtárként működött, 1996 óta, több mint 20 éve a Katona József Múzeum Kiállítóhelye. A múzeum állandó és időszaki történeti, régészeti, néprajzi, képzőművészeti kiállításainak adunk otthont. Emellett kulturális rendezvényeknek, sajtótájékoztatóknak, konferenciáknak, koncerteknek, ünnepi üléseknek is helyszínt biztosítunk.

Kérlek, mesélj arról a kiállításról, amelyikben a legszívesebben munkálkodtál a kis csapatoddal!

Nagyon emlékezetes volt a Munkácsy-kiállítás szervezésének időszaka. Akkor csak az előkészítésben vettem részt, mert a kisebbik fiam a megnyitó után pár nappal született. A 2010-es évek elejétől több, a magyar történelem jelentős sorsfordulójáról szóló kiállítást rendeztem: 1848-49-es forradalom és szabadságharc, a Rákóczi szabadságharc vagy 1956 történetéből — mindegyiket önzetlen és segítőkész magángyűjtői segítséggel. A legemlékezetesebb talán a Magyarország tavasza című kiállítás volt. Ezt teljesen saját kollégáink közreműködésével építettük. A megnyitó részeként fáklyákkal, zenei kísérettel, énekszóval vonult át a tömeg a Főtérről a Cifrapalotába. A máskor nyugalmas hétköznapok pedig megteltek csoportokkal, múzeumpedagógus kollégáim alig győzték a tárlatvezetéseket és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartani.

Melyik volt számodra a legemlékezetesebb kiállítás?

A legemlékezetesebb kiállításunk a 2014 nyarán megnyílt első világháborús emlékkiállítás, a Hazatérnek…1914-2014 című tárlat volt. Ketten rendeztük Dr. Végh Katalinnal, a múzeum igazgatóhelyettesével. Nem csupán egy kiállítás volt, hanem egy teljes programsorozat konferenciával, zenés, beszélgetős programokkal, diákoknak szóló rendezvényekkel. Az egész megkoronázásaként egy nagyon szép kiállítású könyv formájában került a látogatók elé a tárlat anyaga. A kiállítás előkészítése és rendezése során rengeteg szakmai kapcsolatot alakítottunk ki, melyek nagy része a mai napig tart. Az önzetlenség és a segítőkészség végigkísérte az egész programot, tényleg egy cél vezetett mindenkit: méltón emlékezni.

Sokan csodálkoztak azon, hogy két családanya rendezte ezt a férfias témájú kiállítást. Talán ez adta a különlegességét: anyaként, feleségként ugyanis nem titkolt célunk volt az érzelmekre hatni, azokat felszínre hozni ebben a történetben. Nem a hadjáratokra, a világpolitika nagy eseményeire tettük a hangsúlyt, hanem a magyar katonákra, akik világháborús mindennapjairól szólt ez a kiállítás. Szó szerint megkönnyezték a látogatók a fotókat, a visszaemlékezéseket, az épített enteriőröket, a világháború 660 ezer magyar katonaáldozatát.

Amikor elkezdtük előkészíteni a tárlatot, a Doberdón jártunk, álltunk a caporettói hegy lábánál, azokon a helyeken, amelyek száz éve a földi pokollal voltak egyenlőek. Ott, ahová minden magyar embernek el kellene jutnia — de nem fog mindenki. Tudtuk, hogy haza akarjuk hozni azt az érzést, átadni egy kiállításban.

A Hazatérnek… óriási siker volt a látogatók körében, de szakmai körökben is elismeréssel nyilatkoznak róla a mai napig. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legjobb első világháborús kiállítását rendezhettük meg Kecskeméten. Életre szóló élménnyel és barátságokkal lettünk gazdagabbak!

Milyen a látogatottságotok?

A Cifrapalota látogatottsága éves szinten kb. 25-28 ezer fő. Ez a hasonló méretű és struktúrájú intézményekhez hasonló látogatószám. Természetesen nem egyenletes eloszlásban, vannak erősebb, látogatottabb időszakok, és nagymértékben befolyásolja az aktuális programkínálat a havi adatokat.

Mit szeretnél még nekünk elmondani? Mivel csábítanál minket, hogy látogassunk el egyre gyakrabban a Cifrapalotába?

Érdemes a folyamatosan megújuló időszaki kiállítások közül válogatni. Most január 30-ig, a Seuso-kincs kecskeméti bemutatásának kezdetéig zárva van a Cifrapalota, az előkészítő munkák folynak. Utána viszont meghosszabbított nyitva tartással, reggel 8-tól este 20 óráig várjuk a látogatókat február 18-ig. A Cifrapalotában az érdekes témájú, újszerű megjelenésű kiállítások mellett a kiállításokhoz kapcsolódó előadásokkal, zenei vagy irodalmi rendezvényekkel, családi programokkal várjuk a látogatókat. Igyekszünk folyamatosan újítani a kínálatot, és érdeklődésre számot tartó programokkal előállni.

Anikó, jól érzed magad a munkahelyeden? Véleményem szerint sok nagyszerű munkatársad van. Kaptál már valamilyen elismerést a munkádért?

Nagyon szeretem a munkámat, úgy gondolom, ezt elkötelezettség nélkül nem lehet csinálni. Szeretem, hogy változatos, pörgős, és rengeteg megoldandó feladat elé állít. Ugyanakkor vannak elmélyült kutatást és átgondolást igénylő részei. Szeretem a szakmámat, nagyon szeretem a terepmunkát, a kiállítások rendezését, és a Múzeum napjainkhoz alkalmazkodó, kihívásokkal teli világát.

Nagy segítségemre vannak a kollégáim, akik ha kell, késő estig építik a kiállítást, és a legkülönfélébb ötleteinket is meg tudják valósítani. Máskor a vendégfogadásban, a tárlatvezetésben, vagy akár a külföldi csoportok idegen nyelven való kalauzolásában segítenek. Az ő számukra sem unalmas a munka a Cifrapalotában.

Szakmai sikereim közül a Hazatérnek…-hez fűződő Év kiállítása elismerő oklevélre vagyok a legbüszkébb!

Hogy érzed magad idehaza, Katonatelepen? Mióta laksz itt? Milyen meggondolásból költöztetek ide?

2002-ben házasodtunk össze, és a központban egy tízemeletes ház egyik lakásában kezdtük a férjemmel a közös életünket. Tudtuk azonban, hogy mindkettőnknek hiányozni fog a kert. 2003-ban, a nagyobbik fiunk születése után kezdtünk el telket keresni. Nézelődtünk több helyen, de erre autózva nagyon élhetőnek és barátságosnak tartottuk Katonatelepet. Fontos szempont volt, hogy mindkettőnk munkahelye könnyen megközelíthető innen. A telekvásárlás után építkezés következett. A házunkat a mi igényeink és kéréseink szerint tervezte meg az építész – aki nem mellesleg unokatestvérem a riport elején említett nagycsaládból. 2006 tavaszán költöztünk be a házunkba.

Nagyon szeretünk itt lakni. A ház és a kert folyamatosan ad munkát mindkettőnknek, és a gyerekeket is igyekszünk bevonni ezekbe. Az én nagy gyengém a virágoskert, megnyugtat és felüdít a kerti munka. Sokat használjuk a kertet és a teraszt. Nyáron a lakásunk részévé válik az udvar, akár grillezés, barátok fogadása, családi vacsora vagy a gyerekek focija kapcsán, de a diófa alatt az árnyékban olvasni is tökéletes kikapcsolódást jelent.

Megkérlek, mesélj a családodról is kicsit!

15 éve alkotunk egy családot a férjemmel. Ő teljesen más területen dolgozik, mint én, gépészmérnök. Mindig, minden körülmények között számíthatok rá, hálás vagyok a sorsnak, hogy egymás mellé rendelt bennünket. Az otthoni feladatokat közösen végezzük, és mikor kinek ad több feladatot a munkája, aszerint intézzük a család mindennapi teendőit. Két fiunk van, mindketten általános iskolába járnak. A kisebbik negyedik, a nagyobbik nyolcadik osztályos. Talán elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon okos és ügyes fiúk, akikre nagyon büszkék vagyunk. Szerető, nyugodt és biztos hátteret igyekszünk teremteni nekik, és lehetőséget adni, hogy az álmaikat megvalósíthassák. Időnként nem kis szervezési feladat, hogy mindig mindenki eljusson minden fontos helyre, és egymásra is jusson időnk.

Milyen álmaid, vágyaid, terveid vannak?

Szeretném, hogy az életemben a család és a munkám között mindig egyensúly legyen, helyt tudjak állni anyaként és muzeológusként egyaránt. Szeretném, ha a gyermekeim boldog és elégedett felnőttként találnák meg a helyüket a világban – azon értékek mentén, amelyek a mi életünket is irányítják. Egymást segítő és inspiráló munkahelyi közösségben szeretnék továbbra is dolgozni. A megkezdett kiállítások sorát számos történeti témával lehet folytatni – ezekhez folyamatos megújulásra és inspirációkra van szükség. A közeljövő legfontosabb feladata számomra a Seuso-kincs kiállítás sikeres kecskeméti bemutatása. Az utóbbi hónapokban ezért dolgozunk, reméljük, a kecskemétiek örömmel és szívesen térnek be hozzánk erre a különleges tárlatra.

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások