Ebben az évben a barátainkkal Svájc olyan csücskében nyaraltunk, ahol bár két patinás üdülőhely is van, mégsem a legnépszerűbb kanton: Graubündenben túráztunk egy hétig. Ezt a kantont talán északnyugat felől lehet legkönnyebben megközelíteni, innen  egészen nyitott völgy vezet a hatalmas hegyek birodalmába. A többi irányból magas hágókat kell leküzdenünk vagy éppen félelmetes szorosokon keresztül haladnunk ahhoz, hogy eljussunk úticélunkhoz.  Ez az elzártság még mindig rányomja bélyegét erre a kantonra. Falvakon mentünk keresztül, ahol az életnek csak kevés jelét láttuk. Itt nincsenek minden faluban boltok, éttermek, meglehetősen szerényen élnek ezen a tájon az emberek.

A szállásunk, egy hegyi faházikó, melynek neve is van, Allgauer Hüttli, egy Surava nevű falucska végén, egy mezőn helyezkedett el. Ausztria felől érkezve az Inn folyó völgyében haladtunk egészen a Flüela-hágó bejáratáig. Amikor elértük a határt, a feliratok olyanok voltak, mint az olasz, némi különbséggel. Nem beszélünk olaszul, mégis éreztük, hogy ez valami más. Ekkor szembesültünk először  Svájc negyedik hivatalos nyelvével, a rétorománnal. Eddig azt gondoltam, hogy ez csak amolyan kihalt nyelv, a demokrácia kedvéért mégis felvették az ország hivatalos nyelvei közé. Itt azonban lépten-nyomon találkoztunk vele, nemcsak feliratokban, hanem az élő beszédben is.

A hágón felfelé araszolva megéreztük a természet nagyságát. Hatalmas, havas hegyek, zúgó patakok, hegyi tavak és hajtűkanyarok. Az út végén Davosba érkeztünk, s innen még 30 km volt a szállásunkig. Már vártak ránk a zürichi barátaink, s innen kezdve csak a túrázásnak éltünk. Térképek és  túraleírások segítségével terveztük meg a napi penzumokat.

Első alkalommal Davosból siklón tettük meg az utat a Weissfluhjochra (2834m), majd innen egy csodálatos panoráma úton túráztunk vissza. Télen ez hatalmas síterület, most csak a túrázás szerelmesei és a hegyikerékpározók járják a hegyi ösvényeket. Másnap Savognin felé vettük az irányt. Itt a felvonóra érvényes volt a vendégkártyánk, ezért nem kellett fizetnünk. Észrevettük, hogy sokan, de főleg a gyerekes családok lefelé rollerral vagy gokarddal teszik meg az utat. Nagyon csábított ez a lehetőség, de a férjem figyelmeztetett a kiépített, ám meredek útra. Így csak messziről néztük az önfeledt száguldozókat. Délután egy remek fürdőt vettünk a szomszédos Bad Alvenau kéntartalmú vizében.

Egyik nap szétváltak az útjaink. Barátaink, akik 10 éve laknak Svájcban, már gyakorlott magashegyi túrázók. Így ők egy 20 km-es gleccsereket is átszelő útra vállalkoztak. Mi lent maradtunk a völgyben, és a kénes források és patakok útját követő tanösvényt jártuk be.

Graubündenben közlekedik az UNESCO Világörökség részét képező „Rhätische Bahn”. Aki látta valamikor a Spektrum televízió svájci vonatokat bemutató sorozatát, az bizonyára vágyat érez, hogy egyszer utazzon valamelyik vonalon. Nos, egy hirtelen ötlettől vezérelve a barátnőmmel vonaton tettük meg az utat Bergüntől St. Moritzig. Ez az a vonal, ahol 360 fokos fordulatokat tesz meg a vonat, hogy átszelje a 2312 méteres Albulapasst. Ehhez fantasztikus mérnöki munkára volt szükség, ezrek dolgoztak a pálya építésén, s már több, mint 100 éve viszi a turistákat Churból ST. Moritzba vagy éppen a Bernina-hágón át az olasz határig.

Még egy túrát terveztünk a vasútvonal mentén. Megnéztünk két nagy viaduktot, s mint a gyerekek, úgy vártuk a vonatot, hogy mikor jön ki az alagútból, s megy át felettünk a völgyhídon. Svájci tartózkodásunkat Zürichben fejeztük be egy szép vasárnapi kirándulással. Vonaton utaztunk a Zürichi- tó végébe, Rapperswilbe, ebbe a kedves középkori városkába. A települést egy hatalmas vár és templom uralja, a parton pedig sétány vezet sok-sok étteremmel, kávézóval, nyüzsgő emberekkel. Visszafelé a tavon hajóztunk, és egy szép óvárosi sétával közelítettük meg a pályaudvart, hogy két megálló múlva hazaérhessünk.
Nagy élmény volt számunkra ez az utazás, köszönhetően a barátainknak, akik elhívtak bennünket erre a kevéssé ismert területre.

Korompai Mónika

2013. augusztus 14.

Hozzászólások