Kedves Erzsébet, kérlek, mesélj nekünk Sándorral való találkozásodról, életetekről és a mindennapjaitokról!

Először a nyíregyházi Kulimár János folyóiratában „találkoztunk”, és itt figyeltünk fel egymás írásaira. Ezután a budapesti művészeti körökben: a Kláris esteken, majd a Krúdy Gyula Irodalmi Körben találkoztunk személyesen. Már többunokás nagyszülők voltunk, amikor az irodalom összehozott bennünket. 16 éve élünk és dolgozunk együtt, örömökkel és problémákkal, amelyeket egy ekkora család és az irodalom adhat.

Úgy tudom, hogy Zenekonzervatóriumot és Egészségügyi Főiskolát végeztél. Hogyan és mikor lettél a költészet szerelmese?

Már kicsi koromtól írtam verseket. Nálunk hagyomány volt a költészet szeretete. Mivel a Táncsics család leszármazottja vagyok, talán innen ered a költészet iránti fogékonyságom. A Zenei Gimnáziumban karvezető tanszakon végeztem, de a zenei pályám egy állandósult ínhüvelygyulladás miatt megszakadt. Ezután szereztem diplomát az Egészségügyi Főiskola védőnői szakán. Nyugdíjazásomig egy munkahelyen, ugyanazon a területen dolgoztam, s ez a hivatás rendkívül sok ihletet, témát adott az íráshoz is. Így kezdtem el a versek mellett prózát is írni.

Litéren 2007-ben népes társaság gyűlt össze, ahol Stancsics Erzsébet is részt vett Szántai Sándor és Simon M. Veronika születésnapi irodalmi estjén.

Hány könyved jelent meg eddig?

Öt verseskötetem és hat prózai kötetem jelent meg. Többségét Simon M. Veronika festőművész illusztrálta, illetve az ő festményei díszítik. A témáim igazodtak a változó emberi, társadalmi, családi helyzetekhez. Egy külön kötetet szenteltem a „családfa-kutatásnak”, amelyben a felmenőimet örökítettem meg. Szociológiai tanulmánynak is beillik, fényképekkel dokumentált korrajz dédszülőkig visszamenőleg.

NAGYANYÁM JEGENYEFÁI

Hidegkúti úton járva

(a sarokról ide látni)

állnak némán, mozdulatlan

nagyanyám jegenyefái.

Ő ültette nagyon régen.

Ha néha megállt csodálni,

halk örömét visszasúgták

nagyanyán jegenyefái.

Szürke szeméből a sok fényt

többé már nem fogom látni –

égre írták zöld ujjukkal

nagyanyám jegenyefái.

Csak a szívzuhogás maradt.

Tudom, nincs mit visszavárni,

csak ők állnak őrt fölöttem:

nagyanyám jegenyefái.

Gyökerekből keze nyomát

felhők fölé látom szállni,

levelüket rám hullatják

nagyanyám jegenyefái.

Hol jelennek meg írásaid?

Erről évtizedek óta pontos feljegyzést vezetek, de terjedelme miatt most nem írom le. Csak kiragadva néhányat: 105 antológiában, országos lapokban, fővárosi és vidéki újságokban, művészeti folyóiratokban jelentem meg. Mindegyik közlés öröm számomra.

Milyen kitüntetésekkel ismerték el eddigi irodalmi munkásságodat?

Sok elismerést kaptam, de nem szeretnék sorrendiséget felállítani, mert mindegyik elismerés megtisztelő számomra. A helyhiány ellenére mégis érdemes megemlítenem a Krúdy Gyula Irodalmi Kör emlékérmét, a Kláris Nívódíjat, a Tűzedzők Művészeti Nagydíját, valamint a „Who is Who” svájci Enciklopédiában megjelent munkásságomat. Öt évig vezettem kolléganőmmel a Fúzió Rádió emberjogi műsorát, és a 2005-ös tanévben a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban versem érettségi tételben szerepelt. Jelenleg az Országos Táncsics Művészkör egyik vezetője vagyok. Ezt a szép feladatot, mint a Táncsics család leszármazottja, szívügyemnek tekintem.

Simon M. Veronika: Táncsics Mihály

Van-e közöttetek Sándorral jó értelemben vett versengés? Segítitek, értékelitek avagy bíráljátok egymás munkáját?

Versengés soha nem volt közöttünk, még jó értelemben sem. Viszont segítjük, értékeljük és bíráljuk egymás munkáját. Két, igen különböző háttérből jött ember ha összefog, akkor igen sokra képes az emberekért, a társadalomért, a művészetekért. Ezért is támogatjuk a Simon M. Veronika festőművész által több éve létrehozott „Egy mindért, mind egyért” művészeti formációt, melynek során sok más művészemberrel együtt járjuk az országot, a környező országok magyarlakta településeit, ahol kiállításokkal és irodalmi estekkel tesszük szebbé az emberek mindennapjait.

Kedves Sándor, mi az a tulajdonság, ami megfogott téged Erzsébetben?

Talán a sokoldalúsága és az irodalmi tehetsége. Rengeteget dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy a kultúra iránti igény ne vesszen el a sok gond, baj, probléma között, legyen ereje és pozitív hatása az emberekre.

Hogyan kerültél Gödöllőről Budapestre?

Bár Gödöllőn születtem, nagyszüleimig minden felmenőm odavalósi volt. Már gyermekkoromban is feljártam a fővárosba. Nagyon szerettem a verseket. A hadifogság és az internálás után, mikor végre hazakerültem, akkor a budapesti Ganz vagongyárban helyezkedtem el. Színház- és hangversenybérletünk volt, s Gödöllőről jártunk be a kulturális élményekért. Ez az igény a mai napig megmaradt. 1997 óta pedig Erzsikével Budapesten élünk a „Vár szoknyáján”, a Vérmező utcában.

ESTÉRE ANYÁM HAZAVÁR

Anyám, várod fiad, s nem jöhet,

Hullatod értem a könnyeket,

Arcodon gondok redője: ránc,

Anyám, ne mondd senkinek, mi bánt!

Órák múlása, hogy egye megy,

Te várod fiad, ki nem jöhet.

Alkonyatkor, egyre csak várva,

Karjaid ölelőn kitárva,

Valakit látsz, azt hiszed, Ő jön,

Ki karodba hull, csókkal köszön.

Lámpák kigyúlnak és este megy,

Így várod fiad, ki nem jöhet.

Ágyat bontasz és gondolod,

Fiad itt mennyit álmodott.

Rólam mesél az ágy, a vacok,

Jó puha, pihegő vánkosok,

és simítja áldott két kezed:

így várod fiad, ki nem jöhet.

Később a lámpát eloltod,

A szél jön, rázza az ablakod,

Lépteim hallod, halk kopogás,

Élő a kép, mégis látomás.

És sokáig nem hunyod le szemed,

mert várod fiad, ki nem jöhet.

(Ausztria, 1946.)

 

Mióta írsz verseket, novellát? Úgy tudom, hogy történeti dolgozatokat is készítettél.

Én is gyermekkorom óta írok verseket, akár Erzsike. A háború azonban beletenyerelt sok, szépen induló tehetséges gyermek életébe, amit többé nem lehetett korrigálni. 14 évesen egy svájci antológiában jelent meg a versem, amit én már nem láthattam az elhurcolásom miatt. Szakmunkásként a gyári lapokba és a Pest Megyei Hírlapba írtam évtizedeken át cikkeket, riportokat, verseket. A gyári munkásokról írt dolgozatommal a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán első díjat nyertem. Több riportot írtam szülővárosomról, Gödöllőről is. A háború előtti és alatti időkről írt visszaemlékezéseim ma már kordokumentumok.

Szántai Sándor költészetét mutatja be 2009-ben a Krúdy Körben Tárkányi Imre költő.

Hány köteted jelent meg eddig?

12 kötetem jelent meg, ebből nyolc verses és négy prózai kötet. Minden írásomat a valóságból merítettem, és ez az élet számomra sohasem volt könnyű. Mégis minden keserves helyzetben és témában megtaláltam a megfelelő lírai-művészi keretet, kifejezést, amivel szépen és érthetően szóltam az olvasókhoz.

Kérlek, sorold fel, hogy milyen kitüntetésekkel ismerték el munkásságodat!

Szülővárosom sokszor kitüntetett kulturális tevékenységemért, szakmai és társadalmi munkámért, valamint a több évtizedes újságírói tevékenységemért. A Krúdy Gyula Irodalmi Körnek szinte a kezdetek óta tagja vagyok, munkámat Krúdy éremmel és plakettel ismerték el. A csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubnak a tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncsics Körnek pedig egyik irodalmi vezetője vagyok. A munkásságomnak kiemelkedő elismerése, hogy 2005-ben megkaptam a „Magyar Kultúra Lovagja” megtisztelő címet.

Kedves Erzsébet és Sándor, kívánok számotokra nagyon jó egészséget, töretlen alkotókedvet! Éljetek továbbra is boldog, harmonikus házasságban még nagyon-nagyon sokáig, és legyetek továbbra is az irodalmi körök hasznos tagjai!

Nagy L. Éva

Szántai Sándor:

NYELVED HEGYÉN SZŐLŐSZEM


Nézd, Gyönyörűm, eljött a

szüretre való idő,

venyigén illat-gyöngyök,

nyelved hegyén az ízlelés,

a szőlőszem-roppanás.

Szorgos kezedben a fürtök,

kosarad telítve már,

öntsd, s töltsd meg puttonyomat,

vinném már a prés alá.

Buggyanjon piros vére,

mit az őszidő érlelt,

legyen csordultig a kád!

Nézd, benne a mozdulás:

még forrni kezd, kidobja

fölöslegét az idő,

és kiforrja önmagát…

Messzebb seregély-csapat.

Jönnének mind közelebb,

vinnék ízét-zamatát

a szőlőszem-időnek!

Ó, min tűnődsz, Gyönyörűm?

Szólj, s mond: alig várod már,

hogy poharaddal érintsd

a hűséges koccintást?

Szüreti álmok, vágyak,

szívedben dallam-ágak,

s nyelved hegyén szőlőszem…

 

 

Stancsics Erzsébet:

KÉSŐI SZÜRET

(Válasz a „Nyelved hegyén szőlőszem” c. versre)

Kongasd meg hordóidat a szüretre,

nehogy megelőzzön dér-verte ágakon a fagy,

ne rajzoljon szeptember

sötét árkot vidám szemed alá.

Inkább figyeld, ahogy a meleg

végiglöttyenti árnyékát

a duzzadó szemek között,

– amott asszonyos virágok illata leng –

s kertemben ízeddel ízesül a kaptár…

Kongasd meg hordóidat a szüretre,

hogy utol ne érjenek

virrasztásokra havazó éjszakák,

pilléző szavak, narancs-hideg napok,

sem kényszerítő vasukkal a rideg érvek.

Inkább kongasd a hordót,

óvatos kézzel szakítsd a fürtöt,

nézz utána, merre libben kék szoknyám,

mert a sorok között hajóznak át az őszi fények,

s a homokban csak lábnyomunk mesél

– hetyke tékozlásával az időnek –

erről a késői szüretről…

2013. május 28.

Hozzászólások