Az 1926. május 8-án született természettudós a Cambridge-i Egyetemen szerezte meg oklevelét, az 1960-as és 70-es években a BBC programigazgatójaként dolgozott.

A természet iránti szeretet és a filmes szakértelem mindmáig páratlanul gazdag életmű megszületését tette lehetővé. A legnépszerűbb sorozatok között találjuk mindmáig a 70-es évek végén és 80-as évek első felében készült sorozatokat. Az Élet a Földön (Life on Earth) az élet történetét kíséri végig. Az élő bolygó (The living Planet), amelyből mozi változat is készült, a különböző mai élettereket mutatja be. A Földközi-tenger medencéjének sorsát ismerteti Az első édenkert (The First Eden) című film.

A kilencvenes években készítette el a Növények magánélete (The Private Life of Plants) és a Madarak élete (The Life of Birds) című filmeket, majd a 2000-es években érkezett az Emlősök élete (The Life of Mammals).

Jómagam mind a korábbi, mind a későbbi filmjeit többször végignéztem, hiszen az információk és a gyönyörű képek a világ körüli utazás élményét adták nekem.

A természetfilm-készítőt munkásságáért számos díjjal kitüntették, 1974-ben a Brit Birodalom lovagja lett, majd a Brit Természettudományi Társaság tagjává választották. A filmek közül jó néhány az eredeti angol változatban a Youtube videómegosztó portálon is elérhető.

Schramek László

2013. május 8.

Hozzászólások